Januári junior kardrandevú

jan 4, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Ha január eleje, akkor junior kard Világkupa Budapesten! Így megy ez már közel ötven éve, ezúttal sem lesz másként. A BOK Csarnokban kezdődik idehaza a 2024-es vívóév. Hajrá, magyarok!

Közel ötven éve annak(!), hogy január elején először megrendezték Budapesten a junior nemzetközi bajnokságot. Aztán egy ideig négy fegyvernem legnagyobb korosztályos eseményének számított (amikor még csak négy fegyvernemben zajlottak a versenyek…), majd olyan is volt, hogy ismét csak egyben. 

Egyvalami azonban állandó: férfi kardban – és most már nőiben is – a világ legtehetségesebb vívói Budapesten kezdik az évüket. Abszolút a teljesség igénye nélkül, állhatott itt a dobogó tetején Nébald György, Bujdosó Imre, Abay Péter, Köves Csaba, Boros György, Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, no meg Szilágyi Áron és Szatmári András. Ennél nagymúltúbb junior Világkupa-verseny nem létezik a sportágban!

Szombaton és vasárnap, a Gerevich György emlékverseny keretében a BOK Csarnokban lépnek ismét pástra a junior kardozók, köztük természetesen 20-20 magyar férfi, illetve női vívó. Ezúttal, ahogy az utóbbi években rendszeresen, a hölgyek számítanak esélyesebbnek. Elvégre a fenti, férfiakból álló klasszislistát legújabb kori sztárjaink folytatták, azaz világbajnokká érett női kardozóink, hiszen korábban Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca és legutóbb Battai Sugár – két esztendővel ezelőtt – is győzött már Budapesten. 

A lányok tavaly aranyérmet nyertek a budapesti junior Vk-n.

Tavaly pedig a csapatversenyek sikerültek nagyszerűen, a lányok arany-, a fiúk ezüstéremmel zártak, míg egyéniben az a Spiesz Anna lett második, aki most is ott lesz a nagyon nagy és erős mezőnyben, melyből egyedül az amerikaiak és az üzbégek hiányoznak. A mezőny változásáról, és a vívósport fejlődéséről csak annyit: tíz évvel ezelőtt, a hasonló budapesti versenyen a nőknél 98-an, a férfiaknál 110-en indultak. Most ez a létszám 169, illetve 219… A léc tehát igen magasan van, és a két szakági válogatott edzőt kérdeztük arról, miként látják az esélyeket 2024 első hazai vívóversenye előtt.

“Egyéniben Spiesz Anna egyenletesen magas szinten teljesített eddig ebben a szezonban, remélem, tudja folytatni sorozatát. Csapatban Annát leszámítva egy, a junior vb-aranyérmesekhez képest újonc csapattal sikerült decemberben Vk-t nyerni, de ez azért még nem lehet elvárás… Jussunk be a legjobb négy közé, aztán ott már csak nehéz ellenfél jöhet, minden előfordulhat” – nyilatkozta Gulácsi Ferenc, a junior hölgyek válogatott edzője. 

A fiúk pedig a második helyen végeztek. Jöhet idén a folytatás!

“A szezonban több lehetőségünk volt a Vk-szereplésre, mint a korábbi esztendőkben, és egyéniben értünk is el sikereket, volt dobogónk, voltak döntőink. Csapatban ötödik helyeket értünk el, ami bravúrnak nem nevezhető, de stabilizáltuk a világranglistás helyezésünket. Most, hazai környezetben, ismerősök előtt négybe szeretnénk kerülni, egyéniben pedig minél több vívónktól várom el, hogy ott legyen az élmezőnyben” – mondta el honlapunknak Neuhold Sándor, a férfiak vezetője. 

A Gerevich György emlékverseny, egyben junior férfi és női kard Világkupa programja. BOK Csarnok. Szombat, 9 óra: férfi kard egyéni. 10 óra: női kard egyéni. Vasárnap, 9 óra: férfi és női kardcsapat. (A versenyek folyamatosan zajlanak.)

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események