Kadet párbajtőr tarolás Újvidéken

jan 27, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Az újvidéki kadet párbajtőr európai körverseny vasárnapi hét érméből ötöt a magyar fiatalok szereztek meg, gratulálunk!

A sikert sosem kell megmagyarázni, és igaz ez az újvidéki kadet párbajtőr európai körversenyre is, amely a korosztály válogatási szezonjának záró eseménye volt egyben. A vasárnapi versenyek ugyanis némi túlzással magyar háziversenyekké alakultak át, akkora volt a mieink fölénye! A győzelmek értékéből nem von le semmit, de a realitás érdekében azért illik hozzátenni: korántsem volt teljes a mezőny, például a budapesti hasonló eseményen nagyságrenddel erősebb volt a felhozatal. 

Három magyar női párbajtőröző az újvidéki dobogón.

A női egyéni versenyen a svéd Eriksson volt a “vendég” a dobogón, igaz, a magyar tehetségek őt udvariasan a tetejére engedték. Az ezüstöt Horváth Lotti, a két bronzot Terhes Hanna és Papp-Szilágyi Luca szerezte meg. Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és Bakodi Róbert válogatott edzőnek. Itt még nem hirdethető végeredmény a ranglistán, mert több kadet is indul a hétvégi junior Világkupán, ami módosíthatja az első négy sorrendjét, de Horváth Lotti, Szilárd Anna és Terhes Hanna helye biztos az Eb-csapatban. 

Férfi párbajtőrözőink házidöntőjének résztvevői.

A férfi csapatverseny magyar házidöntőt hozott, amely a “nagycsapat” sikerével zárult Magyarország 3 ellenében. Gratulálunk az érmeseknek, az edzőknek és Keszler Dávid válogatott edzőnek!

Eredmények. Kadet női párbajtőr egyéni európai körverseny, Újvidék, 147 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilárd-Bilous-Gridzsak (ukrán) 15:11, Horváth-Pavlidu (görög) 15:5, Laskawy-Stumpf (német) 15:13, Rónaszéky-D’Abbraccio (olasz) 15:12, Papp-Szilágyi-Crisan (román) 15:7, Terhes-Smaranda (román) 15:1, Lengyel N.-Gusatu (román) 15:10, Lippai-Nébald 15:14, Sárvári-Karampaszi (görög) 15:14, Szentes-Ross (brit) 15:10, Lengyel L.-Zlota 15:11, Pálinkás-Andersson (svéd) 10:15, Farkas-Malcsevszka (ukrán) 10:15, Juhász-Constantin (román) 7:15, Tóth-Gorbacsuk 10:15 (ukrán), Lehoczky-Kurtinecz (román) 11:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilárd-Csalamaniu (görög) 15:9, Horváth-Busch (német) 15:13, Papp-Szilágyi-Kekeli (görög) 15:13, Terhes-Lengyel N. 15:8, Sárvári-Szentes 15:8, Lengyel L.-Gorbacsuk (ukrán) 15:11, Lippai-Alexandrescu (román) 10:15, Laskawy-Szpiridonova (ukrán) 11:15, Rónaszéky-Petrovici (német) 13:15.

Nyolcaddöntő: Horváth-Szilárd 15:11, Papp-Szilágyi-Petrovici (német) 15:6, Terhes-Anharszka (ukrán) 15:14, Szentes-Alexandrescu (román) 8:15, Lengyel L.-Sztyepanova (ukrán) 14:15.

Negyeddöntő: Horváth-Szpiridonova (ukrán) 15:13, Papp-Szilágyi-Mebuke (grúz) 15:10, Terhes-Alexandrescu (román) 15:6.

Elődöntő: Horváth-Papp-Szilágyi 15:8, Terhes-Eriksson (svéd) 10:15.

Döntő: Horváth-Eriksson (svéd) 7:15.

Végeredmény: 1. Linnea Eriksson (svéd), 2. Horváth Lotti (edző: Kovács Attila, válogatott edző: Bakodi Róbert), 3. Terhes Hanna (edző: Patócs Béla, válogatott edző: Bakodi Róbert) és Papp-Szilágyi Luca (edző és válogatott edző: Bakodi Róbert), …11. Lengyel Luca, …15. Sárvári Rita, 16. Szilárd Anna, 17. Szentes Dalma, …20. Lippai Diána, …22. Rónaszéky Izabella, 23. Laskawy Lili, …25. Lengyel Nóra, …34. Lehoczky Csenge, …36. Tóth Eszter, 37. Pálinkás Réka, …52. Farkas Emma, 53. Juhász Hanna, …56. Nébald Melinda, …60. Zlota Emma. 

Kadet férfi párbajtőrcsapat európai körverseny, Újvidék, 32 induló. A legfönn 16 közé jutásért: Magyarország-Szerbia 3 45:7, Magyarország 2-Románia 2 45:33, Magyarország 3-Szerbia 2 45:13, Magyarország 4-Görögország 4 45:31.

Nyolcaddöntő: Magyarország-Bulgária 45:26, Magyarország 2-Románia 4 45:24, Magyarország 3-Ukrajna 2 45:41, Magyarország 4-Németország 2 35:45.

Negyeddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 45:42, Magyarország 2-Románia 25:26, Magyarország 3-Németország 2 45:42.

Elődöntő: Magyarország-Románia 45:38, Magyarország 3-Németország 45:42. 

Döntő: Magyarország-Magyarország 3 45:37.

Az 5-8. helyért: Magyarország 2-Nagy-Britannia 40:45.

A 7. helyért: Magyarország 2-Németország 2 45:40.

A 9-16. helyért: Magyarország 4-Ukrajna 2 37:45.

A 13-16. helyért: Magyarország 4-Görögország 2 45:39.

A 13. helyért: Magyarország 4-Bulgária 43:45.

Végeredmény: 1. Magyarország (Kiss Donát, Koch Lénárd, Makai Benjámin, Petrovszki Áron, válogatott edző: Keszler Dávid, edzők: Budai István, Fridvalszky Ádám, Kovács Iván, László István, Peterdi András), 2. Magyarország 3 (Kuznyecov Jaroszláv, Nogula Mór, Botzheim Dávid, Cohen Natániel, csapatvezető: Ujjady Árpád), 3. Németország, …7. Magyarország 2 (Bobach Artúr, Kömöz Patrik, Nagy-Tószegi Soma, Szántó Zalán), …14. Magyarország 4 (Borbély Máté, Őrsi Boldizsár, Tarsoly Csanád, Varró Márton).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A jövő elkezdődött

A munka ünnepén, a kővetkező szezon jegyében, megrendeztük a 2026/27-es évad első kadet párbajtőr előválogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját. A férfiaknál Botzheim Ádám, a nőknél xy győzött. 

Páratlan páros: ismét Flóra és Kata főtáblás

A kiemelt Pásztor Flóra mellett Kondricz Kata jutott a magyarok közül egyedül a 64-es főtáblára az isztambuli női tőr egyéni világkupa-versenyen. 

Egyedül Rabb Krisztián a főtáblán

Kiemelt kardozónk természetesen ott lesz az incshoni egyéni Grand Prix-verseny 64-es tábláján, viszont másik két magyar indulónk nem jutott el ugyanide. 

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Élő eredmények

Közelgő események