Kardban is elkezdik a “nagyok”

okt 25, 2019 | Hírek

A hétvégén kardban is megkezdik a felnőttek a válogatási szezont egy Magyarkupával. Ugyancsak Mk-forduló lesz kadet és junior tőrben, a kadet párbajtőrözők európai körversenyen válogatóznak.

A fegyvernemek közül utolsóként, szombaton kardban is megkezdődik a 2019/20-as válogatási szezon. A hét végén az UTE Király utcai csarnokában rendezik a férfi és női Magyarkupa-fordulót, melyen klasszisaink is pástra lépnek – ha nem is teljes létszámban. Kezdjük a hiányzókkal: a férfiaknál a kétszer olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint vb-ezüstérmes csapattársa Decsi Tamás hagyja ki az eseményt – még felkészülésük elején tartanak. A nőknél ugyanez a helyzet Márton Annával, míg Pusztai Liza az év európai ifjúsági sportoló választásának gálájára kapott meghívást, reméljük jelen lesz majd a kitüntetettek között is. Megérdemli…

Ott lesz viszont a nevezések alapján a mezőnyben a nyári budapesti világbajnokság egyik hőse, Szatmári András. Egyéni és csapat ezüstérmesünk mellett pástra lép a férficsapat negyedik szereplője, Gémesi Csanád is. Mellettük természetesen mindkét nem válogatott keretének tagjai, és a fiatal tehetségek egyaránt elindulnak a Magyarkupa-fordulón. 

Idehaza emellett tőrben rendeznek, ugyancsak szombaton és vasárnap, a Törekvés csarnokában, juniorban és kadetban Magyarkupát, egyben korosztályos válogatót. 

És, hogy a harmadik fegyvernem, a párbajtőr se maradjon ki a sorból, a kadet korosztály Klagenfurt felé veszi az irányt ezen a hétvégén, mivel ott lesz európai körverseny, mely beszámít a hazai válogatásba is. 

Rendeznek továbbá számos szatellit Vk-viadalt, néhány magyar résztvevővel. Legrangosabbnak a barcelonai tőr esemény tűnik, a mezőnyben Mohamed Aidával. Hajrá, magyarok – ezen a hétvégén is!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Andor legjobb európaiként lett 5.

Zsögön Andor egyedüli európaiként jutott nyolc közé a samsuni junior férfi tőr világkupa-versenyen. A budakalászi színekben vívó tehetség az ötödik helyen végzett a nemzetközi szezonnyitón, gratulálunk!

A pást szélén is erősek vagyunk!

Piecs Adrienn az előző szezon kitüntetett versenybírói közé került, mellette további öt zsűrink szerepel az úgynevezett „Masterslist”-en. A magyar vívás a pást szélén is erős!

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Élő eredmények

Közelgő események