Az előző, magyar szempontból nagyszerűen alakuló olimpiai kvalifikációs hétvége után ezúttal a kardozók következnek. Legutóbb, Heidenheimben, a férfi párbajtőrözők nagyszerű, biztos párizsi kvótát érő aranyérmének, és Dósa Dani bravúros kairói tőr Vk-bronzának örülhettünk.
Most a kardozók következnek! Az utolsó előtti olimpiai kvalifikációs egyéni és csapat Világkupa következik péntektől vasárnapig, a férfiaknak Padovában, a nőknek Athénban. A férfiak maximális, tizenkét fővel rajtolnak majd, és természetesen világbajnok kvartettünk valamennyi tagja ott lesz a hagyományos, észak-olaszországi helyszínen. Az elmúlt héten Telkiben edzőtáborozott a csapat – a hölgyekhez hasonlóan -, csütörtök reggel pedig útra kel a küldöttség. Az elutazás előtt Decsi András válogatott edző nyilatkozott honlapunknak:
“Felkészültünk, tudjuk, hogy mit akarunk elérni, jöhet az újabb állomás! Szeretjük a tradicionális olaszországi helyszínt, azon a szokásunkon sem változtatunk, hogy a Padova melletti Abano Termében szállunk majd meg, ahogy oly sok évtizeden át tette azt a magyar férfi kardválogatott. Az jó érzés, hogy már kint vagyunk az olimpián, de már nem ez a cél. Egyéniben és csapatban is szeretnénk minél előnyösebb pozíciót kiharcolni, és ez a verseny ennek a részcélnak egy újabb, fontos állomása.”

Márton Anna a milánói aranyérem után ismét ott lesz a páston.
A hölgyek nem teljesen hasonló helyzetből vágnak neki a hétvégének, több szempontból. Egyrészt az eredmények extrém esetben még alakulhatnak úgy is, hogy veszélyben legyen az olimpiai kvóta – ne forduljon mindez elő… Úgyhogy ezt most lehet, illetve kell majd biztosítani. Másfelől visszatér a pástra a milánói világbajnokság után Márton Anna. Klasszisunk több műtét után, reméljük százszázalékosan – vagy közel úgy… – várja majd a rajtot, és egyéniben és csapatban is ott lesz a páston. Igaz, ez csak az elmúlt néhány órában vált bizonyossá – tudtuk meg Gárdos Gábor válogatott edzőtől.
“Panka térde, nagyon remélem, teljesen rendben van. Ám a héten lázas volt, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy el tud-e indulni. De annyira akarta, hogy végül beadtam a derekam… Úgyhogy mindannyian ott leszünk Athénban, és nagyon remélem, hogy bebiztosítjuk az olimpiai kvalifikációt, aztán majd léphetünk tovább. Mindenki együtt végre újra, nagy a harc a kvalifikációért, de remélem, nem nekünk… A fiatalok nagyon örültek Panka visszatérésének, várjuk a hétvégét!”
Padovában és Athénban ugyanaz a program, péntek és szombaton rendezik az egyéni versenyeket, vasárnap a csapat Világkupát. Hajrá, magyarok!