Kemény vizsga előtt a kadet tőrözők

nov 11, 2021 | Hírek

Rendkívül erős mezőnyben kell helyt állnia a hét végén kadet tőrözőinknek. Az európai körversenyt szombaton és vasárnap a Hungexpo “G” pavilonjában rendezzük - minden fontos információ írásunkban. 

Mindent elmond a hétvégi kadet európai körverseny erősségéről, hogy a szakág három “nagyhatalma”, Olaszország, Oroszország és az Egyesült Államok a férfiaknál és a nőknél is maximális, 20-20 fős létszámmal érkezik a versenyre. És ha hozzávesszük, hogy érkeznek többek között lengyel, német, francia és ukrán vívók is, akkor gyorsan belátható, hogy a világbajnokinál is erősebb mezőny várja a magyar tőrözőket ezen a hétvégén. A kadet vb-n ugyanis nemzetenként csak három vívó indulhat, márpedig itt 20 olasz, 20 orosz és 20 amerikai lesz – plusz a többiek… -, ami nem akármilyen próbatételt jelent majd a mieinknek. 

Az esélyekről teljes felelőtlenség lenne nyilatkozni, elvégre a koronavírus miatt az elmúlt másfél kadet szezon teljesen kimaradt, márpedig ebben a korosztályban ennyi idő miatt rengeteg változás történhet. Hagyatkozzunk tehát a jelenlegi honi ranglistára, melynek alapján legjobb eséllyel Bálint Álmos, Bagdány Albert, illetve Kollár Anna és Marosi Gréta vág neki az eseménynek. 

A rendezőknek sem akármilyen feladata lesz a hétvégén, az indulólétszám okán ugyanis reggeltől késő estig zajlanak mad várhatóan a küzdelmek a Hungexpo “G” pavilonjában. A helyszínválasztás korántsem véletlen. A helység ugyanis 9504 négyzetméter alapterületű, és a jelenlegi járványhelyzetben a szövetség mindent megtesz azért, hogy a körülményekhez képest a legtágasabb, legbiztonságosabb környezetben versenyezzenek a fiatalok. Mindemellett természetesen az európai szövetség Covid-rendelete alapján az indulók ellenőrzése is biztosított. 

Boczkó Gábor sportigazgató a versennyel kapcsolatosan a következőket nyilatkozta honlapunknak: “Negyvennégy pástot állítunk fel a csarnokban, és igyekeztünk úgy összeállítani az időrendet, hogy lehetőség szerint napközben se legyen ‘csúcsforgalom’ a teremben. A létszám ugyanakkor nagy, ezért kérünk szépen minden hozzátartozót, hogy vegye figyelembe a járványhelyzetet, és felelősséggel döntsön a verseny látogatásáról. Azt egyébként csak védettségi igazolvánnyal lehet megtenni, és az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a pavilonban.”

A szövetség a nagy létszámra való tekintettel a magyar indulóknak előregisztrációs lehetőséget biztosít. Pénteken, délután 2 és este 7 óra között lehet regisztrálni a versenyre, és befizetni a nevezési díjat a Hungexpo 3-as Fogadóépületében (1101. Budapest, Albertirsai út 10.). A versenynapokon, a “G” Pavilonba történő belépés, a képünkön látható térképen, a megjelölt útvonalon történik. Gyalogosan a 3-as kapun, személygépjárművel a 6-os kapun lehet bejutni.

A kadet tőr európai körverseny programja. Szombat, 9 óra: férfi tőr egyéni. 14 óra: női tőrcsapat. Vasárnap, 9 óra: női tőr egyéni. 14 óra: férfi tőrcsapat.

Hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események