Kijelölték az Európa-bajnoki csapatot

jún 6, 2019 | Hírek

A Magyar Vívó Szövetség csütörtöki, estébe nyúló elnökségi ülésén döntött a düsseldorfi Európa-bajnokságon történő válogatott összetételéről. A vb-re a vezetőedzők változtathatnak az összeállításon.

A csütörtöki elnökségi ülésen a leglényegesebb napirendi pont a másfél hét múlva, Düsseldorfban sorra kerülő Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatott kijelölése volt. Az eredeti tervek alapján most szavazták volna meg a budapesti vb-n pástra lépő küldöttséget is, ám végül akadtak olyan fegyvernemek, amelyeknél a kis különbségek okán csak az Eb-t követően hirdetnek végleges keretet. 

A kard fegyvernemben végleges döntés született a férfiaknál és a nőknél egyaránt, és a vezetőedzők javaslatát az Eb-re és a vb-re is elfogadta az elnökség. Férfi tőrben Frűhauf Benjámin sajnálatos sérülése okán kellett változtatni az eredeti elképzeléseken. Női tőrben végül az Európa-bajnokságra jelölték ki az indulókat azzal a kitétellel, hogy a németországi verseny után ismét megvitatják a világbajnoki összetételt. 

Női párbajtőrben megint csak változtatás nélkül fogadták el a jelölést. Férfi párbajtőrben kellemes, de nehéz döntést kellett hozni. A szezon során ugyanis nagyszerű egyéni eredmények születtek, és a szakmai bizottság hosszas egyeztetése után sem sikerült dűlőre jutni. Csampa Zsolt elnök végül zárt ülést kért, és a testület ezt követően döntött. A küldöttségben öt újoncot avatnak: felnőtt világversenyen most lép először pástra Pásztor Flóra, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Koch Máté és Andrásfi Tibor. Gratulálunk, sok sikert kívánunk! Ennek megfelelően a magyar vívóválogatott a következő összetételben lép pástra az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon. 

A düsseldorfi Európa-bajnokságon (június 17-22.) résztvevő magyar válogatott. Férfi tőr: Dósa Dániel (Törekvés), Mészáros Tamás (UTE), Mátyás Bálint (Törekvés), Németh András (Honvéd). Női tőr: Kreiss Fanni (UTE), Kondricz Kata (Honvéd), Lupkovics Dóra (Honvéd), Mohamed Aida (UTE, csak egyéni), Pásztor Flóra (Törekvés, csak csapat). Férfi párbajtőr: Koch Máté (Vasas), Siklósi Gergely (Honvéd), Rédli András (Honvéd), Andrásfi Tibor (BVSC, egyéni), Berta Dániel (Honvéd, csapat). (Ebben a fegyvernemben a vb-n egyéni indulónak Andrásfi Tibor helyett Nagy Dávidot szavazta meg az elnökség.) Női párbajtőr: Budai Dorina (Honvéd), Kun Anna (Tata), Muhari Eszter (Honvéd), Szabó Réka (BVSC, csak egyéni), Nagy Kinga (Diósgyőr, csak csapat). Férfi kard: Szilágyi Áron (Vasas), Szatmári András (MTK), Decsi Tamás (Kertváros), Gémesi Csanád (Gödöllő). Női kard: Márton Anna (MTK), Pusztai Liza (BVSC), Katona Renáta (Vasas), Mikulik Júlia (Honvéd, egyéni), László Luca (UTE, csapat).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Elrajtolt a szezon!

Elkezdődött…! A junior tőrözők válogatójával, egyben Magyarkupa-fordulójával elindult a 2026/27-es vívószezon. Az esélyesek domináltak, a férfiaknál Bodor Áron (Ludovika), a nőknél Zhou Xinyao Kriszti győzött, gratulálunk!

Aki egyszer vívó volt, mindig vívó marad

A „Once a fencer, always a fencer” munkacímet adta a Nemzetközi Vívó Szövetség az idei Vívás Világnapjának. Ezért is esett a vívóválogatott lassan nyolcvan éves „második otthonára”, a tatai edzőtáborra a választásunk. Főszerepben a kadet és junior párbajtőr-válogatott, és… – az majd videónkból kiderül.

Változik a passzivitás szabálya 2026/2027

Tisztelt Egyesületek! Emlékeztetőnek küldjük, hogy a FIE élő technikai szabályzata alapján a 2026-2027-es évadtól a passzivitás szabálya változott a lent leírtak szerint. Az élő FIE „Technikai Szabályok” az MVSZ oldalán magyar nyelven is elérhetőek az alábbi...

FELHÍVÁS – Vezetőedzői és Keretedzői posztok betöltésére!

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. szeptember 10-i ülésén pályázat kiírásáról határozott a megüresedett vezetőedzői és keretedzői pozíciók betöltésére a jelenlegi olimpiai ciklus hátralévő időszakára. A pályázat dokumentumai az alábbi linkekről letölthetők:...

A Pást Legendái – Nemere Zoltán

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy egészen különleges emberről és történetéről, a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrözőről írunk – Nemere Zoltán.

Élő eredmények

Közelgő események