Kilencedik a női tőrcsapat

dec 10, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Miként Japánban a férfi tőrözők, úgy Újvidéken a női tőrözők is a kilencedik helyen végeztek a Világkupa-versenyen. A párizsi kvótához nagy bravúrra lenne szükség a folytatásban.

A helyzet tovább nehezedett, de még mindig nem lehetetlen. Mármint a női tőrcsapatunk szituációja, az olimpiai kvalifikációval kapcsolatosan. Sajnos, Újvidéken sem sikerült a 8 közé jutás, és így már annál is nagyobb bravúrra lenne szükség a hátralévő két Világkupa-versenyen, mint amilyennel négy éve sikerült kiharcolni az ötkarikás kvótát… A sorsunk vasárnap igazából már az első, reggeli meccsen eldőlt. Ezúttal is az egyik nagy kvótás riválissal, a lengyelekkel kerültünk szembe, és miként a milánói világbajnokságon, most sem sikerült nyerni a nyolcaddöntőben. 

Pásztor Flóra végig remekelt a helyosztókon.

Akkor szorosabb volt a meccs, és tán még fájóbb a vereség, most a mérkőzés közepétől kezdve a lengyelek irányítottak. A harmadik helyen “lyukasak” voltunk, és Flóra, valamint Kata sem tudott extrát hozzátenni. Így 37:45 lett a vége, és jöhetett a folytatás a 9-16. helyért. Ebben ezúttal sem akadt hiba, a Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összeállítású csapat hibátlanul oldotta meg a feladatot előbb Románia (45:20), majd Spanyolország (45:25), végül pedig Szingapúr ellen (45:) nyertek a mieink, és így jött össze a kilencedik helyezés. 

Folytatás jövőre, még élnek az ötkarikás álmok…

Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra.

Eredmények. Női tőrcsapat Világkupa, Újvidék, 22 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 37:45 (Pásztor +1, Kondricz -1, Kreiss -4, Lupkovics -4).

A 9-16. helyért: Magyarország-Románia 45:20 (Pásztor +9, Lupkovics +9, Kondricz +7).

A 9-12. helyért: Magyarország-Spanyolország 45:25 (Pásztor +9, Lupkovics +6, Kondricz +5).

A 9. helyért: Magyarország-Szingapúr 45:38 (Pásztor +12, Kreiss +2, Lupkovics -3, Kondricz -4).

Végeredmény: 1.Egyesült Államok , 2. Olaszország , 3. Japán, …9. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események