Komoly kínai kaland következik

ápr 4, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A szezon legnagyobb feladata előtt állnak korosztályos válogatottjaink. Április 7. és 15. között rendezik a kínai Vuhsziban a kadet és junior világbajnokságot. Spiesz Anna már Ázsiából nyilatkozott, hajrá, magyarok!

Fura ezt leírni április elején, de gyakorlatilag igaz: a kadetok és a juniorok számára a korosztályos világbajnoksággal véget ér a 2024/25-ös vívóidény. Ugyanakkor kétség sem fér hozzá: a legfontosabb állomás előtt állnak tehetségeink!

Neuhold Sándor válogatott edző már Vuhsziban tartott lábmunkát a junior kardozóknak.

Az idei vb-t Kínában, közelebbről – az ország mérete okán igencsak lényeges a területi szűkítés… – az ország délkeleti részében, a Sanghajtól mintegy 200 kilométerre fekvő Vuhsziban lesz az esemény. Egyáltalán nem elvárható, hogy jelen esetben valamennyi olvasónk egy elégedett, “ja, persze, Vuhszi!” mondattal csapjon a homlokára. Mindazonáltal az angol helyesírásban Wuxiként emlegetett település 7,5 milliós, azaz közel négyszer annyian élnek ott, mint Budapesten. És több, mint háromnegyed annyian, mint Magyarországon… 

Kis séta után Vuhsziban a junior női kardcsapat.

Gyorsan tegyük hozzá, szülők, edzők, barátok és ismerősök megnyugtatására, hogy a helyszín okán aggodalomra semmi ok. Kínában ugyan korosztályos vívó vb-t még nem rendeztek, de olimpiát, ugye, 2008-ban, Pekingben igen – mindenki megelégedésére. És ugyanez mondható el a 2018-as felnőtt vívó világbajnokságról is, amit történetesen Vuhsziban bonyolítottak le. Ami tény, az tény: nem az eredményeiről híresült el számunkra az az esemény és a város – egyetlen férfi kardcsapat bronzzal tértünk haza -, de ezt és az akkori, nyári kánikulát leszámítva, semmi panasz nem volt a helyszínre. 

Ezt erősítette meg a junior női kardcsapat vezéregyéniségének, Spiesz Annának a helyszíni nyilatkozata. A versenyt a kardozók nyitják, és a juniorok már a helyszínen készülnek a hétfőn kezdődő vb-re. “Minden a legnagyobb rendben van errefelé, mindenki kedves. Az utazás fárasztó volt, de már kipihentük magunkat. Az időjárás kifejezetten kellemes, és délelőtt már edzettünk is egyet. A versenyhelyszín hatalmas, éppen beszéltük a lányokkal, hogyha elsietünk az egyik végéből a másikba, akkor meg is van a bemelegítés… Az egyetlen kritika, hogy hideg van a teremben, de ez a vb-re biztos változik. A kajával sincs gond, európai ételeket is tálalnak a hotelben. Szóval várjuk a világbajnokságot, minden rendben!”

Legközelebb már mi is helyszíni beszámolóval és beharangozóval jelentkezünk, honlapunkon és valamennyi social media felületünkön hírt adunk Vuhsziból. Hajrá, magyarok!

A vuhszi kadet és junior világbajnokságon (április 7-15.) részt vevő magyar válogatott. Kadetok. Férfiak. Kard: Módos Ferenc (UTE), Koszta-Ajvász Imre (MATE-GEAC), Molnár Milán (Törökbálint). Párbajtőr: Petrovszki Áron (Honvéd), Kiss Donát (Honvéd), Makai Benjámin (MTK). Tőr: Kosztolányi Hunor (Szigetszentmiklós),Bodor Áron (Ludovika), Rózsa Csanád (Honvéd).

Nők. Kard: Rácz Brigitta (KVSE), Felföldi Szonja (BVSC), Komjáthy Boglárka (Vasas). Párbajtőr: Horváth Lotti (FTC), Szilárd Anna (Honvéd), Terhes Hanna (Vasas). Tőr: Simon Borbála (FTC), Zhou Xinyao (Törekvés), Márkus Boglárka (FTC).

Juniorok. Férfiak. Kard: Papp Zsadány (BVSC), Péch Kornél (Vasas), Vajda Oszkár (TFSE), Luo Han (BVSC). Párbajtőr: Pelle Domonkos (Honvéd), Császár Zoltán (BVSC), Keresztes Ádám (Tata), Balázs Bence (MTK). Tőr: Zsögön Andor (Budakalász), Bagdány Albert (Ludovika), Gergely Zoltán (FTC), Bálint Álmos (Ludovika). 

Nők. Kard: Spiesz Anna (Vasas), Kovács Zsanett (Törökbálint), Csonka Dorottya (Vasas), Kónya Csenge (Debreceni EAC). Párbajtőr: Gachályi Gréta (Honvéd), Nagy Blanka (DSI Debrecen), Horváth Lotti (FTC), Wimmer Dorina (UTE). Tőr: Papp Jázmin (FTC), Kollár Anna (Törekvés), Polonyi Petra (Ludovika), Marosi Gréta (Törekvés).

A korosztályos vb programja. Április 7., hétfő: junior férfi és női kard egyéni. Április 8., kedd: kadet férfi és női kard egyéni. Április 9., szerda: junior férfi és női kardcsapat. 

Április 10., csütörtök: junior férfi és női tőr egyéni. Április 11., péntek: kadet férfi és női tőr egyéni. Április 12., szombat: junior férfi és női csapat.

Április 13., vasárnap: junior férfi és női párbajtőr egyéni. Április 14., hétfő: kadet férfi és női párbajtőr egyéni. Április 15., kedd: junior férfi és női párbajtőrcsapat.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

A szezon utolsó nagy, korosztályos nemzetközi eseménye kezdődik Tallinnban. Csütörtöktől vasárnapig rendezik az U23-as Európa-bajnokságot, hajrá, magyarok!

Kardtábor Japánban, Áron nélkül – GP Szöulban, Áronnal!

A férfi kardválogatott a budapesti Vk-ezüstérem után, már a szöuli egyéni Grand Prix-re készül, melyen Szilágyi Áron visszatér. Az ezt megelőző japán edzőtábort viszont még kihagyja. 

kellemes húsvéti ünnepeket

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Magyar Vívó Szövetség!

Elhunyt Valter Béla

78 éves korában elhunyt Valter Béla. A kardmester a kilencvenes évek elejéig dolgozott Magyarországon, majd az Egyesült Államokban edzősködött tovább, és ott halt meg váratlanul. 

Még egyszer a junior vb-ről

A kínai Vuhsziban véget ért a kadet és junior világbajnokság. A magyarok egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza. Volt jobb, igaz, rosszabb is – éppen tavaly. Három szempontból készítettünk összegzést.

Élő eredmények

Közelgő események