A Magyar Vívó Szövetség elnökségének jelölése alapján beválasztotta a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) végrehajtó bizottsága a Hírességének Csarnokába Szilágyi Áront. Mondhatnánk, még szép! Elvégre háromszoros olimpiai bajnok kardozónkról beszélünk, aki, nem mellesleg, három világbajnoki aranyéremmel is büszkélkedhet. Ugyanakkor nagy ritkaság az, hogy valaki még aktív pályafutása alatt bekerül a sportág legnagyobb alakjai közé. Áronnak ez már most sikerült, gratulálunk hozzá, és kívánjuk, hogy sok további trófeát tegyen hozzá, eddig is páratlan gyűjteményéhez.

A FIE összeállította a versenybírók éves rangsorát is, melynek képzeletbeli dobogósait rendre nyilvánosságra hozza. A legjobbak között ismét ott szerepel Kósa Miklós, aki tavaly után idén is a második helyen végzett. A sikeres edzőként és válogatott edzőként is dolgozó szakembernek van már egy harmadik helyezése, 2016 óta a tartozik a világ legjobb zsűrijei közé. Honlapunk a gratuláció mellett azt kérdezte tőle, miként tudja összeegyeztetni a magas színtű bíráskodást a magas szintű edzősködéssel. Elvégre a kadeti férfi kard válogatott edzőjéről és a junior világbajnok Spiesz Anna mesteréről beszélünk.
“A családom és a kollégáim segítsége nélkül nem működhetne együtt a két feladat. Sokszor érzem ennek a kettősségnek a nehézségét, de a tanítványaim eredményei, és az ehhez hasonló elismerések erőt adnak a folytatáshoz. Ez úton is köszönöm mindenkinek, aki támogat klubomban, a Vasasban, illetve a szövetségben.”

Kósa Miklóstól érdeklődtünk arról is, hogy miben látja az okát annak, hogy ilyen magas szinten tud bíráskodni a hihetetlenül felgyorsult kardvívásban. “A legendás Pézsa Tibortól tanultam az alapokat, és ez a pontos technikai tudás segít abban, hogy meg tudjam ítélni a kiélezett helyzetekben is a találatokat. Nyilván mára már az elfogadottságom is kialakult a legjobbak között, de a hibázás továbbra sem fér bele a számomra, mindig, minden versenyen és szituációban igyekszem a legjobb tudásom szerint bíráskodni.”
A Magyar Vívó Szövetség Kósa Miklósnak is gratulál az elismeréséhez.
A 2022/23-as évad legjobb versenybírói. Kard: 1. Vaszil Milencsev (bolgár), 2. Kósa Miklós, 3 Luigi Martilotti (olasz) és Vanessa Chichon (spanyol). Tőr: 1. Gaspare Armata (olasz), 2. Ayoub Ferjani (tunéziai), 3. Szangwon Szuh (koreai) és Andrzej Witkowski (lengyel). Párbajtőr: 1. Mihail Pagijev (moldáv), 2. Andrei Kovryjnikh (dél-afrikai), 3. Dilorom Turdikulova (üzbég) és Ambre Civière (svájci).
A FIE Hírességek Csarnokába bekerült: Ionel Dramba (román), Szilágyi Áron,
Luo Hsziaojuan (kínai), Kim Jung Ho (koreai).