Krisztián és Liza: mint az ifi olimpián

jan 27, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

2018-ban, Buenos Aires-ben, Pusztai Liza és Rabb Krisztián nyerte kardban az ifi olimpiát, szombaton pedig az Mk-fordulóban, U23-as európai körversenyen győztek Budapesten.

A hazai válogatás mellett az U23-as európai ranglistába is beszámított a szombati kardverseny, melyet a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendeztek. A férfiaknál kifejettem combos, “európai középmezőny” jött össze a románok csaknem legjobbjaival, és jó pár kellemetlen olasszal. A nőknél már nagyobb volt a magyar fölény, köszönhetően annak, hogy négy világbajnokunk is pástra lépett, míg a férfiaknál egy sem.

Ott volt viszont a 2018-as ifi olimpiai bajnok Rabb Krisztián, aki most már, 22 esztendősen felnőtt sikerekben gondolkozik, és lépett is egyet ismét ebbe az irányba. Somlai Béla vasasos tanítványa a döntőben a román válogatott Ursachit verte magabiztosan, 15:10-re, és ezzel megnyerte a versenyt. A dobogó harmadik fokára ugyancsak két fiatal magyar, Vigh Benedek és Horváth Gergő állhatott. 

A nőknél, ahogy annak rendje és módja – világbajnokaink domináltak. Méghozzá teljes mértékben. A táblán ugyanis csak a végjátékban kerültek egymással szembe, így a négy aranyérmes állhatott dobogóra. A versenyt végül éppen a 2018-as ifi olimpia másik győztese, a BVSC-s Pusztai Liza nyerte. Ravasz Etele tanítványa a döntőben klubtársát, Szűcs Lucát győzte le 15:13-ra, míg a két harmadik Battai Sugár és Katona Renáta lett. 

Eredmények. Férfi kard egyéni Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 80 induló. Végeredmény: 1. Rabb Krisztián (Vasas, edző: Somlai Béla), 2. Paul Ursachi (román), 3. Vigh Benedek (Vasas) és Horváth Gergő (Honvéd), 5. Leonardo Tocci (olasz), 6. Lorenzo Ottaviani (olasz), 7. Tóth Bertalan (TFSE), 8. Pápai Roland (UTE). A döntőben: Rabb-Ursachi 15:10.

Női kard egyéni Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 48 induló. Végeredmény: 1. Pusztai Liza (BVSC, edző: Ravasz Etele), 2. Szűcs Luca (BVSC), 3. Battai Sugár (DEAC) és Katona Renáta (Vasas), 5. Keszei Kira (Honvéd), 6. Benedetta Fusetti (olasz), 7. Masa Csenge (Törökbálint), 8. Kovács Zsanett (Törökbálint). A döntőben: Pusztai-Szűcs 15:13.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások