Legek kadet versenye Budapesten

okt 9, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Egy helyszínen (a BOK Csarnokban), két nap alatt, nyolc kadet európai körversenyt rendezünk szombaton és vasárnap. Mindezt kardban és párbajtőrben, rekordmezőnnyel.

Ilyen még nem volt! Több mint ezerháromszáz vívó lép pástra két napon keresztül a BOK Csarnokban sorra kerülő, kadet európai körversenyen kardban és párbajtőrben. Ha belegondolunk abba, hogy minden sportoló mellett még egy emberrel bizonyosan számolhatunk – edzők, versenybírók, szülők, kísérők, sportszakemberek, barátok, stb. – akkor könnyen kiszámítható, hogy közel háromezren lesznek majd a küzdőtéren majdnem egy időben. A nem akármilyen mezőnyt hatvan pást várja majd, ami ugyancsak egyfajta világrekordnak tekinthető. 

Az eseményt már az Európai Vívó Konföderáció új vezetősége kontrollálja, melynek vezérkarában ott van Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. Őt kértük meg arra, hogy vezesse fel néhány mondatban az eseményt. 

A BOK Csarnok pástjai hamarosan színültig telnek majd.

“Nem lesz kis feladat, amire vállalkoztunk, de őszintén remélem, hogy ismét bebizonyítjuk: ha versenyt kell rendezni, akkor Magyarország azt magas színvonalon megoldja. A párbajtőrverseny helyszíne hagyományosan Budapest, de a kardra ezúttal Gödöllő helyett ugrottunk be átmenetileg, mivel ott most épül az a csarnok, amelyben majd ekkora létszámú versenynek kényelmes otthont tudnak adni az egyébként kiváló helyi rendezők. Büszkék vagyunk a nagy létszámra, és arra is, hogy a tengerentúlról ugyancsak sokan érkeznek. Ezek az események nagyon fontosak annak érdekében, hogy Európa ismét a korábbi rangjára kerüljön a világ vívótérképén.” – mondta Csampa Zsolt. 

Valóban több mint hatvan ország érkezik a fővárosba, és nemcsak a mezőny lesz hatalmas, hanem a tét is nagy a mieink számára, elvégre természetesen ez az esemény kiemelt szorzószámmal válogat a korosztály 2024/25-ös világversenyeire. Érdekesség az is, hogy a válogatott edzőinél “stafétaváltás” lesz. Mind a négy fegyvernemben új kadet válogatott edző kezdi a munkát, és ezen az eseményen az eddigi vezetők segítségével kapcsolódnak be élesben a munkába – a kollegalitás jegyében. 

A budapesti kadet európai körverseny programja. BOK Csarnok. Október 12., szombat. 8 óra: férfi párbajtőr egyéni. 10 óra: női kard egyéni. 12 óra: női párbajtőrcsapat. 13 óra: férfi kardcsapat. Október 13., vasárnap. 8 óra: női párbajtőr egyéni. 8 óra: férfi kard egyéni. 10 óra: férfi párbajtőrcsapat. 13 óra: női kardcsapat.

A tőrözők is megkezdik kadet európai körversenyüket, méghozzá Somorján péntektől vasárnapig, az esemény ugyancsak beszámít a hazai válogatásba.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Meglepetések minden mennyiségben 

Nagyon érdekes versenynapot hozott a junior párbajtőrözők idei utolsó Magyarkupa-fordulója, egyben hazai válogatója. Az aranyérmet a férfiaknál Borbély Levente (Honvéd), a nőknél Kozma Laura (MTK) szerezte meg.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások