Luca duplázott, Berci győzött

szept 24, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Kalocsai Luca másodszor is egy tussal győzött a junior tőr Magyarkupa-fordulóban, míg Bagdány Albert a szombati bronz után aranyat szerzett. Ludovikás aranyak a válogató második napján.

A délelőtt 11 és délután 1 óra közötti időszak jelentette a legnagyobb csúcsforgalmat az egyébként családias Törekvés vívótermében. (Az “összetartozás” egyik példájaként egyébként a klub két élvívójának a párja működtette a hétvégén a csarnok büféjét…) Ekkor már elkezdték a bemelegítést junior Magyarkupa-fordulójukra a hölgyek, és javában vívták a főtáblájukat az urak. Sokan voltak. Szerencsére. Valami ugyanis megmozdult tőrvívásunkban, kifejezetten utánpótlás szinten. 

Egyik szúrófegyvernemes élklubunk éppen a házigazda, melynek képviseletében Nagy József technikai igazgató mesélt helyzetükről. “Igyekszünk méltó körülményeket teremteni a versenynek, és remélem, sikerül is. A Törekvés pedig halad tovább, két fiatal mesterrel kötöttünk szerződést, sok tehetségünk van, bízunk abban, hogy továbbra is a legjobbak közé tartozunk majd a szakágban.”

Az egyik nagy rivális ebben a Ludovika szakosztálya, amelynek első csoportja éppen a Törekvésről “vált le” három évvel ezelőtt, és most egymást húzva verseng a két klub, ami a fegyvernemnek csak jót tehet. A Közszolgálati Egyetem klubját irányító Mazza Lorenzo nem mellesleg a junior férfi tőr szakág válogatott edzője, aki okkal büszkélkedhet a korosztály sikereivel. “A mennyiség alakul, a minőség emelkedik. Szemes Gergő ‘kiöregedése’ természetesen nagy érvágás. Viszont a másfél évvel ezelőtti kadet Európa-bajnok csapatunk fejlődik, Rubin Mattia nagy tehetség, és új arcok is feltűntek, szélesedik az élmezőnyünk. Negyedik helyen állunk a világranglistán, és őszintén úgy gondolom, hogy ennek van is realitása, szeretnénk harcban lenni az érmekért a szezon világversenyein.”

Persze, mindeközben javában zajlottak a küzdelmek, és valóban több, izgalmas csatának lehettünk szemtanúi. Igazolva Mazza Lóri mondatait, Skorka Csongor a nyolcaddöntőben például 12:10-re és 13:12-re is vezetett az előző napi aranyérmes ellen, ám Rubin Mattia innen győzött. De láttunk ugyanebben a szakaszban 9:14-ről történő fordítást is Zsögön Andortól. Aztán a Budakalász kadet korú vívója nem elégedett meg ennyivel, mi több az elődöntőben a már többször említett Rubint is legyőzte, nem kis meglepetésre. A döntőben aztán már nem borult a papírforma, Bagdány Albert, az előző szezon junior Eb-bronzérmese 15:9-re nyert. 

A versenyt követően pedig így nyilatkozott honlapunknak a szigetszentmiklósiból ludovikássá lett tehetség: “Az elején kicsit rozsdásnak éreztem magam, lassan melegedtem be, a jelek szerint hosszú volt a nyár, régen volt már verseny… A második nap végére aztán belejöttem, ekkorra már élveztem is a vívást. Sokat várok ettől a szezontól, szerintem juniorban bármire is képesek lehetünk. Következő állomás a zágrábi szatellit verseny, ami egyben felnőtt válogató, ott is szeretnék bizonyítani.”

A hölgyek mezőnyéből Kalocsai Lucát kell mindenképpen kiemelni. A Ludovika vívója ugyanis szombaton is 15:14-re nyerte meg a döntőjét, és ugyanez történt vasárnap is, csak ezúttal Kovács Réka volt az ellenfél a fináléban. Luca ezzel dupla győztesként zárta a hétvégét, és így nyitotta a szezont, miközben a jogi egyetemen is elkezdte tanulmányait. Wolf Eszter és a kadet korú Kollár Anna lett a két bronzérmes, így, a szezon kezdeténél elmondható, hogy a hölgyeknél máris formálódik az a “mag”, amelyre építeni lehet a továbbiakban.

Eredmények. Junior férfi tőr egyéni Magyar Kupa, Törekvés vívóterem, 58 induló. Végeredmény: 1. Bagdány Albert (Ludovika, edző: Kessler Zoltán és Mazza Lorenzo), 2. Zsögön Andor (Budakalász), 3. Budaházy Ambrus (Ludovika) és Rubin Mattia (Zalaegerszeg), 5. Orovecz Gergely (Honvéd), 6. Grósz Roland (Honvéd), 7. Bödő Péter (Ludovika), 8. Bodor Áron (Ludovika). A döntőben: Bagdány-Zsögön 15:9.

Junior női tőr egyéni Magyar Kupa, Törekvés vívóterem, 51 induló. Végeredmény: 1. Kalocsai Luca (Ludovika, edző: Mazza Lorenzo), 2. Kovács Réka (Honvéd), 3. Kollár Anna (Törekvés) és Wolf Eszter (Honvéd), 5. Badár Szonja (Halásztelek), 6. Bartus Claudia (Halásztelek), 7. Marosi Gréta (Törekvés), 8. Polonyi Petra (Ludovika) A döntőben: Kalocsai-Kovács 15:14.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások