Magyar-olasz együttműködés az utánpótlásban is

júl 22, 2019 | Hírek

Újabb fejezet kezdődött a magyar-olasz vívókapcsolatban. A két ország közötti együttműködést Csampa Zsolt és Giorgio Scarso elnök tovább szélesítette, az utánpótlás terén is lesznek közös programok.

A budapesti világbajnokságon természetesen nemcsak a páston, hanem a sportdiplomáciában is zajlik az élet. Korábban többször beszámoltunk arról, hogy a sportág két nagyhatalma, a magyar és az olasz szövetség együttműködési megállapodást kötött. 

Giorgio Scarso és Csampa Zsolt elnök a fiatal olasz vívóbajnokokkal a budapesti világbajnokságon.

Ennek keretén belül közös edzőtáborokat, felkészülési versenyeket rendeztek, illetve edzőképzést tartottak. Eddig ez elsősorban a felnőtt korosztályt érintette, most azonban tovább szélesedett a kapcsolat. Csampa Zsolt és Giorgio Scarso, a két szövetség elnöke megállapodott arról, hogy a jövőben az utánpótlás korosztályban is együttműködik a két nemzet. 

Ennek részeként most az olasz utánpótlás nemzeti bajnokai utaztak a budapesti világbajnokságra, és szövetségünk látta vendégül a több tucatnyi fiatalt a BOK Csarnokba. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események