Magyarkupákkal kezdődik a szezon

szept 20, 2019 | Hírek

Kezdődik a 2019/20-as válogatási szezon! Az első “pontszerző hétvégén” a sportcsarnokban a kadet és junior párbajtőrözők, Vásárhelyen a hasonló korú tőrözők lépnek pástra. Hajrá, magyar vívás!

A szépemlékű júliusi, budapesti világbajnokság után a hétvégén beindul a 2019/20-as versenyszezon. A hagyományoknak megfelelően a fiatalabb korosztályok kezdenek. A világbajnoki válogatásba beszámító kadet és junior Magyarkupa-fordulókat rendeznek péntektől vasárnapig párbajtőrben, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A tőrözők ugyanezen korosztályokban, hasonló versenyen szerepelnek szombaton és vasárnap Hódmezővásárhelyen. Az eredményeket természetesen ebben a szezonban is folyamatosan követhetjük az Engarde live result rendszerén keresztül, melyre weboldalunkról linkelhetnek, illetve azokról honlalpunkon beszámolunk. Romániai meghívás okán pástra lép felnőtt női tőrválogatottunk is a vasárnapi, bukaresti szatellit versenyen.

A szezon legfontosabb eseménye természetesen a nyár végi tokiói olimpia lesz, előtte az Európa-bajnokságot Minszkben rendezik, júniusban. (Legalábbis a tervek szerint, ugyanis a fehéroroszoknál akadnak problémák a szervezésben.) A fiatalabb korosztály Európa-bajnoksága februárban a horvátországi Porecben, a világbajnoksága áprilisban a tengerentúlon, Salt Lake City-ben lesz. 

Természetesen 2019/20-ban is: hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

Élő eredmények

Közelgő események