MUHARI ESZTER
21 esztendős párbajtőröző, egyesülete: Tatabánya.
Edző: László István (2011-).
Legjobb eredményei: kétszeres csapat Eb-ezüstérmes, Grand Prix-győztes, kadet világbajnok, a világranglista jelenlegi 9. helyezettje.
Ha valaki különleges módon jutott ki a párizsi olimpiára, akkor Muhari Eszter mindenképpen. Pedig, ugye, ha valaki elolvassa a fenti eredménysort, amely azzal zárul, hogy Eszti jelenleg a kilencedik az aktuális világranglistán, akkor azt gondolhatja: nem is kérdés, hogy az olimpián a helye, mi több, az esélyesek közé tartozik. Utóbbival nem szeretnénk vitába szállni, sőt… Viszont a magyar tehetség Párizsig vezető útja korántsem volt kikövezett.
Kezdjük azzal, hogy a covid Muhari Eszternek is bemart. Kadet világbajnoki cím, junior sikerek, amikor jött a világjárvány, és odaveszett másfél junior év, megannyi verseny, ami ebben az életkorban még többet számít, mint mondjuk, egy harminc éves vívó esetében. Tanulni ugyanakkor a covid idején lehetett, és Eszti a párbajtőr mellett ebben is jeleskedett. Így aztán a középiskola után amerikai ösztöndíjat kapott, felvették az egyik legnevesebb tengerentúli intézménybe, a Notre Dame-be.

Ugyanakkor ez rengeteg kérdőjellel járt együtt. Gyenge hasonlattal éve: az amerikai Notre Dame okán sokak szerint távolabb került Esztertől a párizsi Notre Dame. Tény ugyanis az, hogy jó néhány magyar vívó próbált szerencsét amerikai egyetemen, ám a sportág számára ezzel gyakorlatilag elvesztek, jelentős eredményt nem igazán tudtak elérni.
Eszti, és mellette végig kitartó edzője, László István – aki a nagyszerű és felejthetetlen Udvarhelyi Gábortól tanulta a szakmát – nem így gondolkozott. Az is tény, hogy az egyetemen komoly vívócsapat dolgozott együtt, ráadásul a szerződése alapján még a magyarországi versenyekre is hazajöhetett Eszter, így nem tört meg a karrier, sőt!
Azonban ez még nem volt elég Párizshoz! Érezhette ezt Eszti is, ugyanis a karácsonyi szünet előtt úgy döntött, az olimpia miatt felfüggeszti tanulmányait, és hazajön. Ekkor még megvolt az elméleti esély arra, hogy női párbajtőrcsapatunk kvótát szerez. Miként arra is volt némi sansz, hogy Muhari megelőzi a világranglistán Kun Annát, és ezzel európai egyéni kvótát szerez.
Aztán a sors másként akarta. Kun Anna már a szezon kezdetekor tudta, a sportágban élők számára csak az év elején derült ki a magyar klasszis doppingvétsége. Bíztunk a csodában, hátha felmentő ítélet születik a mintavétel háromszori elmulasztása miatt, de nem így történt. Ám fordítsunk egyet a kockán! Miként élhette végig ezeket a hónapokat Muhari Eszter? Az, sajnos, kiderült, hogy a csapatkvóta nem jön össze. Maradt egyetlen lehetőség számára: a két egyéni, európai kvóta egyikének megszerzése. Igen ám, de a szigorú szabályok alapján egy nemzet nem kaphatja meg mindkét helyet. Azaz: ha Kun Anna megy, akkor Muhari Eszter nem.
Hogy élje meg mindezt egy 21 esztendős sportoló, akinek élete álma az olimpia? És hogy lépjen pástra már Anna doppingvétségének tudatában éppen ellene, a budapesti Westend Grand Prix döntőjében? A sztori vége ismert. Azt az asszót Anna nyerte, ám a csatát elvesztette. Eltiltották, utólag azt az aranyérmet is elvették tőle, így lett GP-győztes és olimpikon Muhari Eszter.
Mindezt próbálta rezzenéstelen arccal végigcsinálni a külvilág felé, miközben gondolhatjuk, mi minden játszódott le benne. Most azonban ezen is túl kell lépnie, és túl is fog lépni rajta! Ilyen fiatalon, és ilyen háttér mellett kapaszkodott fel a világranglista kilencedik helyére, és jutott párizsi repülőjegyhez! Teljesen megérdemelten. Eszter eddigi karrierje a fenti buktatók ellenére töretlenül halad előre.
A párizsi Grand Palais-ban, július 27-én új fejezet kezdődik Muhari Eszter pályafutásában. Őszintén hisszük, hogy ez is különleges lesz.
Hajrá, Eszti, hajrá, magyar vívás!
Muhari Eszter a párizsi olimpia nyitó versenynapján, július 27-én vív majd. Hajrá, Eszti!
(Muhari Eszter hétfőn, a Facebook-oldalunkon megjelenő videóinterjújában arról is beszél, hogy miként készül Párizsra, mit szeretne elérni – meg még sok minden egyebet elmond. Figyeljétek Facebook-oldalunkat!)

