Megtartotta közgyűlését a szövetség

máj 16, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Éves, rendes közgyűlését tartotta péntek délután a Magyar Vívó Szövetség a Magyar Sport Házában. Az eseményen valamennyi napirendi pontot elfogadta a testület. 

A közgyűlés elején Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke a hagyományoknak megfelelően a közelmúltban elhunyt sportági egyéniségek – Préda István, Szlávy Géza, Valter Béla – tiszteletére kért egyperces gyászszünetet. Ezt követően Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára köszöntötte a jelenlévőket, és mondta el vívásunkat dicsérő beszédét, melyben az eredmények mellett gratulált a közelmúlt komoly sportdiplomáciai sikereihez is. Az eseményen a sportért felelős Honvédelmi Minisztériumot Huschek Erika főosztályvezető képviselte.

Csampa Zsolt, a szövetség elnöke vezette le a közgyűlést.

Az alapszabály értelmében a közgyűlés határozatképesnek bizonyult, és ezt követően elfogadták többek között a testület 2024-es szakmai és gazdasági beszámolóját, továbbá a 2025-ös költségvetést. Csampa Zsolt a sikeres olimpiai szereplés, továbbá a világversenyeken történt eredményekhez gratulált valamennyi érintettnek. Továbbá ugyancsak kiemelte a sportdiplomáciai sikereket, különös tekintettel főtitkárunk, Tamás Henriette FIE-alelnöki kinevezését. Hangsúlyozta, hogy a kerekesszékes vívás hivatalosan is a szövetség hatáskörébe került, tovább nőtt ezzel a testület felelőssége és hatásköre. 

A testület valamennyi napirendi pontot egyhangúlag elfogadta, és ezt követően Csampa Zsolt bezárta a közgyűlést. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Meglepetések minden mennyiségben 

Nagyon érdekes versenynapot hozott a junior párbajtőrözők idei utolsó Magyarkupa-fordulója, egyben hazai válogatója. Az aranyérmet a férfiaknál Borbély Levente (Honvéd), a nőknél Kozma Laura (MTK) szerezte meg.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások