MTK és BVSC győzelmek – Panka a páston!

febr 21, 2021 | Hírek

Az MTK férfi, illetve a BVSC női kardcsapata nyerte a Magyar Kupa újabb fordulóját. A nap jó híre, hogy decemberi térdsérülése után ismét pástra lépett Márton Anna - immáron a BVSC színeiben. 

Az egyéni versenyeket követően érdekes paradoxon alakult ki a kardcsapatok Magyarkupájának vasárnapi versenyein. A férfiaknál ugyanis az illetékesek úgy döntöttek, hogy legjobbjaik kihagyják az eseményt. Több klub el sem indult, és legerősebb csapatával egyedül az UTE állt fel. A győzelmet az MTK szerezte meg.

Márton Anna (balra) újra a páston.

A hölgyeknél viszont éppen az ellenkezője történt. A mezőny itt sem volt nagy, viszont szinte valamennyi számottevő hazai női kardozó ott volt a pástokon. A legnagyobb és legkellemesebb meglepetésnek talán az számított, hogy szűk két hónappal súlyosnak tűnő térdsérülését követően ismét versenyzett Márton Anna, ráadásul először új klubjának, a BVSC-nek a színeiben. Ezek után kétség sem férhetett ahhoz, hogy Pusztai Lizával és Szűcs Lucával simán hozzák a meccseiket a vasutasok. Márton Panka így nyilatkozott a versenyt követően:

Retteghetnek az ellenfelek, Márton Anna és Pusztai Liza egy csapatban.

“Nagy öröm, megkönnyebbülés, hogy ismét versenyzek, persze, rengeteg munka van mögötte. Az eddigi napi két edzés mellé bejött harmadiknak a gyógytorna. Ez az olimpiáig már nem is fog változni. Egyszer sem fájlaltam ma a térdem, inkább úgy éreztem, hogy még vissza is kell fogni magam. Bízom abban, hogy három hét múlva, a Világkupán már százszázalékos formát tudok hozni. A BVSC-s létet pedig nagyon élvezem. Korábbi klubomban gyakorlatilag egyedül maradtam, nem is volt csapatunk. Itt a fiatalok örömmel, szeretettel fogadtak, nagyon élvezem, hogy ilyen téren is közösségbe kerültem.”

Persze, minden út ugyanoda vezet. A részvétel, illetve a távolmaradás egyaránt azért történt, hogy minél jobb formában vegyenek részt a magyarok a három hét múlva sorra kerülő, budapesti olimpiai kvalifikációs Világkupán. Klasszisokról beszélünk, mindenki pontosan tudja, mit és miért csinál. Úgyhogy: végre újra leírhatjuk, hamarosan, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi kardcsapat Magyar Kupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 7 induló. Végeredmény: 1. MTK (Kovács István, Péch Miklós, Puy Sebestyén, edző: Gárdos Gábor), 2. UTE, 3. UTE 2, 4. Honvéd, 5. Interfencing Debrecen, 6. GEAC, 7. TFSE. A döntőben: MTK-UTE 45:34.

Női kardcsapat Magyar Kupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 5 induló. Végeredmény: 1. BVSC (Marleen Buitenhuis, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca, edzők: Bódy István, Bódy Benjámin, Gárdos Gábor), 2. Vasas, 3. Honvéd, 4. UTE, 5. Interfencing Debrecen. A döntőben: BVSC-Vasas 45:29.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Dósa Dani nyolcaddöntőig jutott

Dósa Dániel szerepelt a legjobban a magyarok közül a takamacui tőr egyéni világkupán. Világbajnoki bronzérmesünk a nyolcaddöntőig jutott. Tóth Gergely, illetve a nőknél Pásztor Flóra a 32-ben búcsúzott.

Grósz Fióna ötödik a kadetok között

A hazai válogatásba beszámító, somorjai kadet európai körversenyen végzett az ötödik helyen Grósz Fióna, gratulálunk!

Casablanca: hat magyar maradt

Szépen szerepeltek női párbajtőrözőink a szezonnyitó világkupaverseny selejtezőjében. A nagy és erős mezőnyben a kiemelt Muhari Eszter mellett Horváth Lotti, Nagy Blanka, Kun Anna, Büki Lili és Dékány Kinga is bejutott a 64-es főtáblára!

Női kard: ötös!

Öt világbajnok női kardozónk indult az orani szezonnyitó világkupa-versenyen – valamennyien bejutottak a legjobb 64 közé. Márton Anna közel két és negyed év után tért vissza – eddig sikerrel, bravó!

Flóra és Eszter folytathatja – egymás ellen

A nők selejtezőjével folytatódott Takamacuban a tőrözők világkupa-hétvégéje. Magyar részről a kiemelt Pásztor Flóra mellett Wolf Eszternek sikerült a legjobb 64 közé jutás.

Élő eredmények

Közelgő események