Nagy Blanka ezüstérmes a junior vb-n!

ápr 13, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Megtört a jég! A vuhszi korosztályos világbajnokság hetedik versenynapján megszületett az első magyar érem. Junior női párbajtőrben Nagy Blanka ezüstérmet nyert, gratulálunk neki és edzőjének, Serra Bendegúznak!

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Engedjük el, ami eddig történt Vuhsziban. Változtatni úgysem tudunk rajta, és majd az arra illetékesek levonják a megfelelő következtetéseket. Vasárnap viszont új, egyben utolsó szakaszába lépett a kadet és junior világbajnokság – a párbajtőrözők kezdték el versenyeiket. A juniorok egyéni viadalával, és a mezőnyben – többek között – két, két évvel ezelőtti kadet világbajnokunkkal, a mára “középsős” juniorrá növő Pelle Domonkossal és Nagy Blankával, továbbá a felnőtt válogatottban is bemutatkozott Wimmer Dorinával

Blanka egyik tusa a vb elődöntőjében. Fotók: Bizzi Team

És jött is végre az első magyar érem, a hihetetlen teljesítményt nyújtó debreceni tehetségnek, Nagy Blankának köszönhetően! Fényesen csillogó ezüst lett a vége, úgy, hogy többször is nüánszokon múlott a továbblépés, de ezeket az apró különbségeket Serra Bendegúz debreceni tanítványa rendre a maga javára tudta fordítani, ami kivételes versenyzői adottságról tesz tanúbizonyságot. Blanka két mérkőzését 15:14-re, kettőt 15:13-ra nyerte, és így jutott el a négyes döntőig. Ráadásul már a 32-ért, illetve a 16-ért jött a két 15:14 a román Font, illetve az amerikai Machulsky ellen – ezt követte a két “sima” 15:13 a török Ertürkkel és a bolgár Veliszlavovával szemben. 

Nagy Blankának Tamás Henriette adta át az ezüstérmet.

Bármilyen hihetetlen, a világbajnoki elődöntőben vívta messze a legsimább asszóját a 18 éves debreceni: 15:8-ra verte a lengyel Tercjakot. Az i-re a pontot már nem sikerült feltennie a magyar tehetségnek. A fináléban a kanadai Yin 15:12-re jobbnak bizonyult Blankánál, aki ezzel nagyszerű ezüstérmet nyert. Az asszó után még bosszúsan sietett ki a call room-ból az öltözőbe, de jó tíz perc múlva már mosolygósan nyilatkozott honlapunknak. “Most már nagyon is tudok örülni ennek az ezüstéremnek, mert nehéz út vezetett el idáig. Igazán zavart az időeltolódás, nem tudtam rendesen átállni, küszködve vívtam végig az egész napot, ráadásul egy tus választott el attól, hogy a 32 közé se jussak. Két éve kadet vébét nyertem, most egy ezüstöt, és még van egy junior szezonom. Úgyhogy tényleg elégedett vagyok, még akkor is, ha a döntőre, sajnos, elfogyott az erőm.”

Blanka edzője, Serre Bendegúz szokásos higgadtságával formálta meg szavait tanítványával kapcsolatosan. “Igen sok tényező hátráltatta Blankát a világbajnokság előtt. Sérülés, betegség, és az átállás sem sikerült neki úgy, ahogy szerettük volna. De nagyon büszke vagyok arra, hogy minden energiáját mozgósítva így is ilyen remek sikert ért el, tökéletesen oldotta meg a kritikus szituációkat. Az ilyen helyzeteket is meg kell tanulnia kezelni. Ennél több nem volt ebben a napban, nagyszerű az ezüstérem!”

BB. Blanka és Bendegúz. Tanítvány és mestere.

A többiekről. Wimmer Dorina és Horváth Lotti magabiztos vívással jutott el a legjobb 32-ig, ami utóbbi esetében kadetként komoly fegyvertény. A folytatás viszont nem jött össze. Lotti a koreai Kimtől 15:10-re kapott ki. Dorina az ukrán Bilous-Gridzhak ellen szinte végig hátrányban vívott, ám a hajrában sikerült egyenlítenie. A hosszabbításban viszont megint az ukrán talált, így Dorina 12:13-mal búcsúzott. Gachályi Gréta nem került a 64 közé. 

Pelle Domonkos versenye nem alakult ennyire jól, pontosabban az egész férfi szakág balszerencsésen teljesített. Kezdődött azzal, hogy a csoportkör után három magyar nemhogy egy negyedbe, de egy tizenhatodba került, azaz egyértelmű volt, hogy Domonkos, Császár Zoltán és Balázs Bence közül csak egyikük juthat el a nyolcaddöntőig. Ez a táblaegyes Pellének sikerült, miután a német Kummert 15:4-re, majd Balázs Bencét 15:7-re győzte le a 64 között. Az újabb házi derbi viszont nem jött össze, mert Császár 15.12-re kikapott a finn Jarvitól. A negyedik magyar, Keresztes Ádám már a 128 között szembekerült a franciák legjobbjával, Bindas-szal. A tatai fiatalember bravúros, egytusos győzelmet aratott (14:13), ám sokáig nem örülhetett, mert a 64-ben ugyanilyen különbséggel maradt alul a hosszabbításban a hongkongi Hsuval szemben (8:9). 

Pelle Domonkos nyolcaddöntőben búcsúzott, de nyolcadik lett.

Maradt tehát Domonkos, aki a fentebb említett Jarvival mérkőzött a 16-ért. A finn újfent bizonyította, hogy kellemetlen ellenfél, villámgyors asszóban jutottak el a felek 14:14-ig, amikor a rivális minden mindegy alapon, két másodperccel az első harmad vége előtt megindított egy támadást – vesztére… “Minden  versenyen van egy ilyen fura asszója, legalább túl van rajta” – konstatálta mindezt a mester, egyben válogatott edző Peterdi András. Ám a nyolcaddöntőben még egy furcsa asszó következett, amiből már nem jöttünk ki jól. A kanadai Zhang ellen 8:4-re és 9:6-ra is vezetett a magyar, ám ezt hat (!) egylámpás kanadai tus követte, és eztán hiába lassított a tempón Pelle, már nem volt visszaút (12:15). Végül a kiesés ellenére nyolcadik lett a magyar, mivel egy előtte végző vívó fekete lapot kapott, és ez egyhelynyi javítást jelentett a számára. 

Jöhet a hétfői folytatás, amikor a kadet párbajtőrözők következnek! A fiúk (Petrovszki Áron, Kiss Donát, Makai Benjámin) kezdenek, majd csatlakoznak az ifjú hölgyek (Horváth Lotti, Szilárd Anna, Terhes Hanna). Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Vuhszi. 

Junior férfi párbajtőr egyéni, 219 induló. A csoportmérkőzésen: Pelle Domonkos 6 győzelem/0 vereség, Császár Zoltán 5/1, Balázs Bence 4/2, Keresztes Ádám 2/3 (továbbjutottak).

A legjobb 128 közé jutásért: Keresztes-Bereche (perui) 15:4.

A legjobb 64 közé jutásért: Pelle-Kummer (német) 15:4, Balázs-Mammadov (azeri) 15:13, Keresztes-Bindas (francia) 14:13, Császár-Jarvi (finn) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Pelle-Balázs 15:7, Keresztes-Hsu (hongkongi) 8:9. 

A legjobb 16 közé jutásért: Pelle-Larvi (finn) 15:14.

Nyolcaddöntő: Pelle-Zhang (kanadai) 12:15.

Végeredmény: 1. Mahmoud Elsayed (egyiptomi), 2. Matteo Galassi (olasz), 3. Makszim Percsuk (ukrán) és Nyikita Gorin (orosz), …8. Pelle Domonkos, …52. Balázs Bence, …63. Keresztes Ádám, …67. Császár Zoltán.

Junior női párbajtőr egyéni, 173 induló. A csoportmérkőzésen: Wimmer Dorina 6 győzelem/0 vereség, Horváth Lotti 5/1, Nagy Blanka 4/2, Gachályi Gréta 4/2 (továbbjutottak).

A legjobb 64 közé jutásért: Wimmer-Imrang (thaiföldi) 15:5, Horváth-Tomsa (román) 15:10, Nagy-Halemba (lengyel) 15:11, Gachályi-Lee (koreai) 11:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Wimmer-Coufalova (cseh) 15:13, Horváth-Homma (japán) 15:9, Nagy-Sont (román) 15:14.

A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Machulsky (amerikai) 15:14, Wimmer-Bilous-Gridzhak (ukrán) 12:13, Horváth-Kim (koreai) 10:15.

Nyolcaddöntő: Nagy-Ertürk (török) 15:13.

Negyeddöntő: Nagy-Veliszlavova (bolgár) 15:13.

Elődöntő: Nagy-Tercjak (lengyel) 15:8.

Döntő: Nagy-Yin (kanadai) 12:15.

Végeredmény: 1. 2. Julia Yin (kanadai), 2. Nagy Blanka (edző: Serra Bendegúz, válogatott edző: László István), 3. Kisimoto Rin (japán) és Oliwia Tercjak (lengyel), …17. Wimmer Dorina, …25. Horváth Lotti, …74. Gachályi Gréta.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kovács Attila a hónap utánpótlásedzője

Gratulálunk Kovács Attilának, aki az utanpotlassport.hu és a Magyar Edzők Társasága választása alapján április legjobbja lett – köszönhetően Horváth Lotti kadet párbajtőr világbajnoki aranyának és junior vb-csapatezüstjének!

Befejeződött a veterán Eb

A nyitónapi női tőrcsapat-aranyérem – képünkön a magyarok a dobogó tetején – után helyezések jutottak a magyar veteráncsapatoknak a franciaországi Európa-bajnokságon. Valamennyi résztvevőnknek gratulálunk!

Korai keleti kiesés

Három magyar tőröző vívhatott a sanghaji Grand Prix 64-es főtábláján, győzni egyedül Pásztor Flórának sikerült, ám a 32-ben ő is búcsúzott. 

Társ nélkül maradt Flóra

Négy magyar női tőröző indult a sanghaji Grand Prix-n, de a kiemelt Pásztor Flóra mellé senkinek sem sikerült csatlakoznia a selejtezőket követően. 

Figyelem! Szabadidős Verseny Elmarad

Tisztelt Egyesületek! Tisztelt Versenyzők! Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a most vasárnapra (2026. 05. 17.) tervezett komlói szabadidős férfi/női kardverseny a rendező egyesület önhibáján kívüli technikai okok miatt sajnos elmarad. Megértéseteket előre is nagyon...

Élő eredmények

Közelgő események