Nagy Tímea lett a “Halhatatlanok Klubja” elnöke

júl 29, 2020 | Hírek

A Magyar Vívó Szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős alelnökét, a kétszeres olimpiai, és hatszoros világbajnok Nagy Tímeát választották egyhangú szavazással a Halhatatlanok Klubja elnökének.

(Szöveg forrás: MTI)

A közgyűlés összehívására az eddigi elnök, Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó júniusi halála miatt volt szükség. Az egyedüli jelölt Nagy Tímeát egyhangúlag választották meg a szervezet elnökévé.

„Amikor az elnökség javaslatára elvállaltam a jelölést, azt kértem, hadd írhassak levelet minden Halhatatlannak, hogy csak akkor jelöltetem magam, ha nem lesz más pályázó, ugyanis én nem valakivel szemben, hanem az egyesületért akartam elnök lenni” – mondta az MVSZ-alelnök, kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea a megválasztása után. “Mivel senki más nem jelentkezett, és a tagság is támogatott, jó szájízzel mondtam igent a felkérésre. Megnyugtató volt az is, hogy a sportállamtitkárság is mellettem áll, Szabó Tünde államtitkár asszony személyes beszélgetésünkkor azt mondta, hogy örülnek a jelölésemnek.”

Nagy Tímea (képünkön balra, Tuschák Katalin, Imre Géza és Csampa Zsolt társságában), az MVSZ alelnöke lett a Halhatatlanok Klubja új elnöke.

A kilencvenes évek elején alakult Halhatatlanok Klubja, majd későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítsanak a fiatalok elé. A tagság nem kap díjazást, jelentős feladata, hogy terjessze a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Török Ferenc, Vaskuti István

Korábbi tagok: Albert Flórián, Bozsik József, Csák Ibolya, Elek Ilona, Gerevich Aladár, Gyarmati Dezső, Hajós Alfréd, Hidegkuti Nándor, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Kozma István, Papp László, Polyák Imre, Puskás Ferenc, Sidó Ferenc, Zsivótzky Gyula, Grosics Gyula, Sándor Károly, Buzánszky Jenő, Fenyvesi Csaba, Földi Imre, Kulcsár Győző, Székely Éva, Wichmann Tamás, Kárpáti György.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Magyar arany a maratoni hétvégén: kadet férfi párbajtőrcsapat!

A csúcsmezőnyű kadet párbajtőr európai körverseny vasárnapján a férfi csapat (Dékány Patrik, Kuznyecov Jaroszláv, Petrovszki Áron, Vörös Róbert) aranyérmet, Horváth Lotti bronzérmet nyert, gratulálunk!

Nagyszerű ezüst a női kardcsapattól 

Az algíri világkupa-szezonnyitó kard csapatversenyen a Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású női válogatott ezüstérmet nyert, gratulálunk! A férfiak a kilencedik helyen zártak. 

Újabb bronz a férfi tőrcsapattól!

A világbajnoki bravúrbronz után a szezon első, mallorcai világkupa-versenyén is a harmadik helyen végzett a Bálint Álmos, Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású férfi tőrcsapat, gratulálunk!

Mellékszerepben kadet kardozóink 

A gödöllői kadet európai körverseny második napján nem a magyarok játszották a főszerepet. Női egyéniben a 32 jelentette a végállomást, férfi csapatban nem kerültek a nyolc közé a magyarok.

Férfi tőr: tovább, tovább! – Szemes Gergő vk-ezüstérmes

A világbajnoki bravúrok után ismét nagyszerűen teljesített a férfi tőr szakág, köszönhetően Szemes Gergőnek, aki remek vívással lett ezüstérmes a mallorcai világkupaversenyen, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események