Nápolyban rajtol az Universiade

júl 3, 2019 | Hírek

A megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette Nápolyban a 30. Universiade. A vívóversenyek csütörtöktől rajtolnak, a magyar válogatott valamennyi fegyvernemben, egyéniben és csapatban indul.

Érdekesen alakult a jubileumi, 30. Universiade sorsa. Az olimpia utáni második legnépesebb sportesemény rendezési jogát eredetileg Sao Paulo nyerte el. Ám a labdarúgó-világbajnokság és a riói olimpia óta nem kapkodnak a világversenyekért a brazilok. Olyannyira, hogy ezt például le is mondták… A FISU, az egyetemi világszövetség végül megtalálta a helyettest, és Nápoly vállalta el a 10 ezer fiatal sportoló (!) világversenyének szervezését. 

Ám feltételekkel tette azt. A legfontosabb: a helyszíneket nem csupán a dél-olasz tengerparti városban, hanem annak mintegy száz kilométeres körzetében rendezik. A másik lényeges különbség az átlagos Universiadékhoz képest: éppen a nagy távolságok miatt egy “szűkített olimpiai falut” hoztak létre Nápolyban, a távolabbi helyszínek versenyzőit ugyanis hotelekben szállásolták el. Az a bizonyos falu is egészen különleges, a “bázist” ugyanis a nápolyi kikötőben, két hatalmas óceánjárón alakították ki. 

A nápolyi Universiade férfi és női tőrcsapata.

 Ez lesz valószínűleg az a hely, ahová a magyar vívók nem is látogatnak majd el, ugyanis a vívóversenyeket Nápolytól több mint 70 kilométerre, egy Baronissi nevű kisvárosban rendezik, a szállás pedig onnan még 20 kilométerre, Salernóban található. Az “Universiade-fíling” tehát ezúttal kicsit másféle lesz, de a sportág mezőnye a hagyományoknak megfelelően ezúttal is erős, főleg annak figyelembe vételével, hogy néhány nappal a vívóversenyek vége után, július 15-én kezdődik a budapesti világbajnokság…

A koreaiak és a kínaiak például úgy gondolták, hogy a 25 éven aluli válogatottak (ez most a felső korhatára az Universiadénak) itt is pástra lépnek, és majd innen utaznak egyenesen Budapestre. Így aztán például a világ egyik legjobb férfi kardvívója, Oh Szanguk is pástra lép, mindjárt a csütörtöki nyitónapon. Az olaszok és a franciák a nagyon erős, közvetlen második vonallal indulnak, mi, magyarok, pedig “vegyes megoldást” alkalmaztunk. A vb-n résztvevők és a tartalékok egyáltalán nem utaztak Nápolyba, aztán akad olyan fegyvernem, ahol az utánuk következő legjobbak pástra lépnek, de van olyan is, ahol inkább a “harmadik vonal” érkezett Nápolyba, a többiek edzőpartnerként segítik a “nagyok” felkészülését. 

A mezőny erősségét, és fentiek figyelembe vételét összegezve ezúttal nem várható nagy magyar éremtermés – ám legjobb természetesen az lenne, ha fentiekre rácáfolnának a mieink! Úgyhogy: ne legyen igazunk, hajrá, magyarok!

A magyar vívóválogatott összeállítása a nápolyi Universiadén (július 4-9.) Férfi tőr: Liszkai Tamás (Honvéd), Bellovicz Gábor (Honvéd), Kiss Dániel (Törekvés). Női tőr: Mesteri Viktória (UTE), Gólya Fruzsina (UTE), Pöltz Anna (MTK). Férfi kard: Kovács István (MTK), Kossuth Bálint (UTE), Péch Miklós (MTK). Női kard: Záhonyi Petra (Kárpáti), Kern Bianka (Kertváros), Kelecsényi Mirabella (Vasas). Férfi párbajtőr: Mestyanek Máté (BVSC), Cho Taeun Sándor (Honvéd), Bányai Botond (Vasas). Női párbajtőr: Gonda Borbála (BVSC), Csonka Valéria (Vasas), Várnai Vivien (Honvéd). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Tordasi Ildikó

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal arról az olimpiai és világbajnok tőrözőről írunk, aki legutóbb nyert olimpiai aranyérmet a fegyvernemben – Tordasi Ildikó.

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Élő eredmények

Közelgő események