Négy párbajtőrözőnk folytathatja

nov 23, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

A vancouveri férfi párbajtőr Világkupán két, kiemelt olimpiai bajnokunk mellett a fiatal Somody Soma és Kovács Gergely került a főtáblára.

Hogy a férfi párbajtőr a legmasszívabb szakágunk, azt messze nem onnan tudjuk, hogy olimpiai bajnok lett a csapatunk, bár tegyük hozzá, ez is elég nyomós érv… Rendre jól szerepelnek a mieink a Vk-k selejtező napján is, “magyar betli” szinte sosincs, még akkor sem, ha természetesen nem minden esemény sikerül úgy, ahogy szeretnénk. Betli a vancouveri selejtezőkön sem történt, habár Siklósi Geri és Nagy Dávid mellett Keszthelyi Zsombor sem lépett pástra – kivették a manduláját – a kanadai Világkupán. 

Somody Somát megszúrni is alig tudták a csoportkörben. Fotó: Bizzi Team

Sőt, a nap végén azért bosszankodhattunk, hogy a kiemelt Koch Máté és Andrásfi Tibor mellett miért “csak” a veretlen csoportkört produkáló Somody Soma, és a direkt kieséses szakaszban két, a fegyvernemben simának számító meccset nyerő Kovács Gergely jutott a 64 közé. Osman-Touson Maruánt és Kulcsár Viktort ugyanis egyetlen tus választott el ugyanettől… Egyedül Hamilton-Meike Jonathán búcsúzott korábban, de ő is a direkt kieséses szakaszban. 

A lényeg, persze, mostantól következik, az egyéni versenyszámok magyar idő szerint szombat kora este folytatódnak Vancouverben, és valamikor vasárnap hajnalban érnek véget, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Vancouver, 216 induló. A csoportmérkőzéseken: Koch Máté és Andrásfi Tibor kiemelt, Somody Soma 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Kovács Gergely 5/1, Osman-Touson Maruán 4/2, Kulcsár Viktor 3/3, Hamilton-Meike Joanthan 3/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 96 közé jutásért: Kovács-Wei (kanadai) 15:11, Osman-Touson-Shan (kanadai) 15:11, Kulcsár-Kim (koreai) 15:12, Hamilton-Meike-Sharma (Virgin-szigetek-i) 11:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kovács-Gonell (spanyol) 15:12, Osman-Touson-Aldawood (szaúd-arábiai) 8:9, Kulcsár-Fernandez Calleja (spanyol) 14:15.

Szombaton a legjobb 64 között: Koch-Nakadzsima (japán), Andrásfi-Yuen (hongkongi), Somody-Pavlov (kazah), Kovács-R. Tulen (holland).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások