Négyen folytathatják Barcelonában

febr 7, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A kiemelt Muhari Eszter mellett Gnám Tamara, a kadet korú (!) Horváth Lotti és Dékány Kinga jutott a barcelonai női párbajtőr Világkupa 64-es főtáblájára.

Női párbajtőr Világkupán tán még sosem volt példa arra, amire most Barcelonában – vagy legalábbis e sorok írója nem emlékszik ilyesmire. A 300 feletti létszám – na, ez sem akármi – miatt több olyan vívó is akadt, aki veretlenül zárta a csoportkört, mégis folytatnia kellett az eseményt a direkt kieséses szakasszal, azaz nem került a legjobb 16 indexű vívó közé… Két magyar is százszázalékos volt, ők azonban kvalifikálták magukat a 64 közé. Az egyik a válogatott Gnám Tamara, a másik a kadet korú Horváth Lotti, akitől ez igen komoly bravúrnak számít, gratulálunk! 

Horváth Lotti kadetként oktatta a felnőtteket. Fotók: Bizzi Team

Salamon Réka volt az egyedüli, aki kiesett ebben a szakaszban, a további nyolc vívónknak következett a direkt kiesés. Itt viszont körről körre búcsúztak a mieink, végül egyedül az ugyancsak válogatott Dékány Kinga jutott el a főtáblára. Neki ehhez két asszót kellett vívnia, és mindkettőt simán hozta, ezzel negyedik magyarként jutott a szám bazi folytatásba. Egy-egy asszó hiányzott ugyanehhez Kálmán Gyöngyvérnek és Kardos Edinának, utóbbi ráadásul egyetlen tussal szenvedett vereséget. A második direkt körben búcsúzott a három junior, Nagy Blanka, Wimmer Dorina és Gachályi Gréta, továbbá Borsody Emma, míg az elsőben esett ki Büki Lili.

Gnám Tamara nagyszerűen vívott a csoportkörben.

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Barcelona, 303 induló. A csoportmérkőzéseken: Muhari Eszter kiemelt, Horváth Lotti 6 győzelem/0 vereség, Gnám Tamara 6/0 (a legjobb 64 közé jutottak), Borsody Emma 5/1, Büki Lili 4/2, Kardos Edina 4/2, Dékány Kinga 4/2, Wimmer Dorina 4/2, Gachályi Gréta 3/3, Kálmán Gyöngyvér 3/3, Nagy Blanka 3/3 (továbbjutottak), Salamon Réka 0/6 (kiesett).

A legjobb 160 közé jutásért: Kálmán-Dubeau (kanadai) 15:13, Gachályi-Maiga (svájci) 15:12, Nagy-Cavallo (brit) 15:11, Wimmer-Ramirez Peinado (spanyol) 14:12, Büki-Pinyol Tomas (spanyol) 14:15. 

A legjobb 96 közé jutásért: Dékány-Aznar (spanyol) 15:5, Kálmán-Bieleszova (cseh) 15:12, Kardos-Josimura (japán) 15:10, Borsody-Zgryzniak (lengyel) 7:15, Gachályi-Qu (kínai) 14:15, Nagy-Von Kerssenbrock (francia) 11:15, Wimmer-Jang (koreai) 11:12.

A legjobb 64 közé jutásért: Dékány-Isikava (japán) 15:9, Kálmán-Francillonne (francia) 10:15, Kardos-Marzani (olasz) 10:11.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Muhari-Au. Favre (svájci), Horváth-Qu (kínai), Gnám-Yin (kanadai), Dékány-Fiamingo (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események