Nem pihennek a veteránok

okt 17, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Remekül zárt a 11 tagú magyar küldöttség a floridai veterán világbajnokságon. Imreh László és Hoffmann Ibolya “főszereplésével” három ezüst- és két bronzérem a mérleg. Vitályos Eszter értékel honlapunknak.

Itthonról szurkolt a többieknek Vitályos Eszter, a Veterán Bizottság elnöke, egyben a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja, aktív veterán vívó. A kedd kora hajnalban véget érő esemény után őt kértük meg, hogy számoljon be a részletekről, illetve vázolja a veteránok további terveit. 

Ezüstérmes női párbajtőrcsapatunk öröme, középen a 2 ezüsttel hazatérő Hoffmann Ibolya

“Azt gondolom, hogy nagyon elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a kintiekkel, akik arról meséltek, hogy az odaút akadt, akinek viszontagságosra sikerült, viszont Daytona Beach-ben kifogástalan körülmények között versenyezhettek. Ne feledjük, hogy jelentős anyagi terhet is vállaltak vívóink az utazással és a kint tartózkodással, mindenkinek csak gratulálni tudok, nemcsak a sikeres szerepléshez, hanem a részvételhez is.”

Imre László sérülten szerzett három érmet a veterán világbajnokságon

Vitályos Eszter külön kiemelte Imreh László teljesítményét. Ő ugyanis úgy zárta két egyéni és egy csapat éremmel a világbajnokságot, hogy komoly térdsérüléssel vívott, a csapatversenyen gyakorlatilag lépni is alig tudott, mégis vállalta a szereplést. Akadtak balszerencsés vereségeink is, a Veterán Bizottság elnöke szerint kardban Takácsy László, tőrben Csák Attila előrébb is juthatott volna a nyolcaddöntőnél. 

“Nálunk most nem következik szünet a szezonban. Elvégre májusban rendezik Belgiumban a csapat Európa-bajnokságot, melyre április elején zárul majd a válogatás. A 2025-ös évtől kezdve pedig a +40-es korosztály is indulhat a világbajnokságon, én is nagyon várom már a megmérettetést…” – nyilatkozta honlapunknak Vitályos Eszter. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Élő eredmények

Közelgő események