Nincs megállás – az U23 Eb következik

ápr 22, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

A szardíniai Cagliariban rendezik szombattól keddig az U23 Európa-bajnkságot. Az eseményen teljes létszámú, erős magyar csapat vesz részt. Hajrá, magyarok!

(Címlapképünkön a tavalyi, tallinni U23 Eb-n ezüstérmes, idén is induló Gachályi Gréta)

A „teltházas április” a kadet és junior világbajnokság, majd a teljes fordulós világkupakör után az U23 Európa-bajnoksággal búcsúzik. A helyszín Olaszország egyik szigetén, a Szardínián található Cagliari. Az esemény sokáig „vegyes elfogadottságúnak” számított a vívócsaládban, mára azonban teljes jogú tagjává vált. Megtalálták a helyes és reális időpontját a versenynaptárban, és a nemzetközi szövetség is „tolerálja” az eseményt azzal, hogy erre a hétvégére nem tett semmilyen egyéb versenyt. 

Mivel a vívás korántsem „gyereksport” – bár akadnak igen fiatal klasszisok is… -, így kétség sem férhet hozzá, hogy szakmailag indokolt a 17 évesek (kadet) és a 20 évesek (junior) eseményei fölé még egy korosztályt beilleszteni. Ez mind a versenyeztetés, mind a fiatalok sportágban tartása érdekében egyaránt fontos. Ezek után nem is lehet kérdéses, hogy rendkívül népes mezőny és erős válogatottak neveztek – igaz ez a magyarokra is. A mieink közül néhány „nagy név” hiányzik, így női kardban Battai Sugi és Spiesz Anna, női párbajtőrben Nagy Blanka, női tőrben Kollár Anna és Papp Jázmin (ők junior szezonjuk után a felnőttekkel közösen készülnek a jövő hétvégi világkupa-versenyre) és férfi tőrben Szemes Gergő. Őket leszámítva az ebben a szezonban legeredményesebb csapatunkkal indulunk Cagliariba. 

Az eseményről természetesen beszámolunk, és ezúttal is: hajrá, magyarok!

A Cagliariban (április 25-28) sorra kerülő U23 Európa-bajnokságon induló magyar válogatott névsora. Férfiak. Kard: Bíró Huba (Vasas), Dallos Benedek (Vasas), Péch Kornél (Vasas), Tóth Bertalan (TFSE). Párbajtőr: Keresztes Ádám (Tata), Kovács Gergely (Tatabánya), Pelle Domonkos (Honvéd), Somody Soma (MTK). Tőr: Bálint Álmos (Ludovika), Bodor Áron (Ludovika), Gergely Zoltán (FTC), Kosztolányi Hunor (Szigetszentmiklós). 

Nők. Kard: Keszei Kira (BVSC), Kovács Zsanett (Törökbálint), Masa Csenge (Törökbálint), Rácz Brigitta (KVSE). Párbajtőr: Horváth Lotti (FTC), Gachályi Gréta (Honvéd), Rózsás Júlia (MTK), Wimmer Dorina (UTE). Tőr: Badár Szonja (Halásztelek), Polonyi Petra (Ludovika), Wolf Eszter (Honvéd), Zhou Xinyao (Törekvés). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások