Nyolc magyar a legjobb 64 között

márc 11, 2021 | Hírek

Remekeltek férfi kardozóink a budapesti Vk-verseny selejtezőjében. A kiemelt Szilágyi Áron és Szatmári András mellett további hat vívónk (Decsi, Galgóczy, Gémesi, Iliász, Nagy K., Péch) jutott 64-be.

 

Március 11-ét írunk, és legutóbb március 10-én rendeztek rangos nemzetközi vívóversenyt a világon. Csakhogy 2020. március 10-én, azaz tavaly ilyenkor… Akkor, az éppen kitörőfélben lévő koronavírus-járvány első napjaiban, a Ludovikán, Csampa Zsolt elnök még saját hatáskörben döntött úgy, hogy zárt kapuk mellett rendezzük meg a párbajtőr Grand Prix-t. Tanulgattuk a pandémiás szabályokat.

A magyarok közül Péch Miklós (szemben) jutott elsőként a legjobb 64 közé.

Egy évvel később már mindenki tisztában volt velük, és be is tartotta azokat. Ez ugyanis az alapja annak, hogy éppen egy esztendős szünet után ismét randevúzhatott a vívócsalád! Rendkívül szabályozott, szigorú körülmények között, “buborékban” – melyről többször írtunk ezeken a hasábokon -, de újraindult a vívóélet! Méghozzá Budapesten, a BOK Csarnokban, az olimpiai kvalifikációs Gerevich-Kovács-Kárpáti kard Világkupával. 

Gémesi Csanád okkal örül – jó vívással jutott a főtáblára.

Hogy mennyire várta a vívóvilág az újrakezdést, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy férfi egyéniben egyetlen “nagymenő” sem hiányzott, a klasszisok megérkeztek Ázsiából, Amerikából és Európa valamennyi számottevő nemzetéből, így természetesen Magyarországról is. Az “olimpiai kvalifikációnál” jelen esetben az újrakezdés volt a lényegesebb. Világbajnoki ezüstérmes válogatottunk ugyanis már réges-rég kiharcolta a tokiói kvótát, ott lesz a nyolc induló nemzet között. Az egyéni verseny szempontjából ez annyit tesz, hogy három magyar indulhat majd a 35-36 fős mezőnyben. A sorsolást a világranglistás helyezés határozza meg, természetesen ebből a szempontból tétje volt a budapesti versenynek. A csütörtöki selejtező napon két kiemelt klasszisunk, Szilágyi Áron és Szatmári András nem lépett pástra, ők kiemeltként szombat délután, a legjobb 64 között kezdenek. 

Decsi Tamás a jónevű francia Seitz ellen biztosan győzött.

Péch Miklós pedig harmadikként, villámgyorsan, alig fél óra után csatlakozott hozzájuk! Az MTK-s kardozó mindösszesen hat tust kapott csoportjában, és ezzel közvetlenül a legjobb 64 közé került. A sikeres folytatásra néhány órát várni kellett, de megérte, a magyarok ugyanis remekül szerepeltek a direkt kieséses szakaszban. A nap végére, a kora délutáni órákban további öten kvalifikálták magukat a nagyon erős mezőnyben a szombati folytatásra. Világbajnoki ezüstérmes csapatunk két további tagja jónevű, francia riválisokat búcsúztatott. Gémesi Csanád Ballorcát 15:11-re, Decsi Tamás Seitzet 15:7-re verte. Galgóczy Tamás és a junior korú Nagy Kristóf minimális különbséggel, 15:14-re győzte le riválisát, Iliász Nikó pedig honfitársánál, Puy Sebestyénnél bizonyult jobbnak 15:12-re.

Iliász Nikolász is ott van a legjobb 64 között.

Ezzel nyolc magyar kardozó jutott a 64-be, ami mindenképpen értékes részsikernek számít, így látta ezt Decsi András vezetőedző is, aki a nap végén így nyilatkozott: “Egy év szünet után, ilyen erős mezőnyben értékes eredménynek számít a nyolc magyar főtáblára kerülése. Úgyhogy elégedett vagyok a látottakkal. Két válogatottunk, Gémesi Csanád és Decsi Tamás egyaránt jó formát mutatott a direkt kieséses szakaszban. Ezt  napot kipipálhatjuk, várjuk a szombati folytatást!” 

Galgóczy Tamás szoros meccsen vívta ki a továbbjutást.

Eredmények. Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni Világkupa, 208 induló, BOK Csarnok. A magyarok eredményei: Szilágyi Áron, Szatmári András kiemelt, Péch Miklós 5 győzelem/0 vereség (a legjobb 64-be jutott), Iliász Nikolász 5/1, Galgóczy Tamás 5/1, Gémesi Csanád 4/2, Nagy Martin 4/2, Puy Sebestyén 3/2, György Lehel 3/2, Decsi Tamás 3/3, Nagy Kristóf 3/3, Kaiser Balázs 2/3, Kossuth Bálint 2/4, Rabb Krisztián 2/4, Nagy Pál 2/4 (továbbjutottak), Kovács István 1/3, Urbán Tamás 1/4 (kiestek). 

A legjobb 96 közé jutásért: Gémesi-Sattarhan (kazah) 15:8, Iliász-Genyebajev (üzbég) 15:5, Puy-Mandov (bolgár) 15:7, György-Eftimie (román) 15:8, Nagy K.-Bonah (német) 15:13, Decsi-Pungyik (ukrán) 15:11, Nagy M.-Williams (amerikai) 15:14, Nagy P.-Tokunan (japán) 15:12, Rabb-Colleau (francia) 11:15, Kaiser-Pianfetti (francia) 3:15, Kossuth-Patrice (francia) 13:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Galgóczy-Hryciuk (lengyel) 15:14, Iliász-Puy 15:12, Decsi-Seitz (francia) 15:7, Gémesi-Ballorca (francia) 15:11, Nagy K.-Singh (indiai) 15:14, György-Zahedi (iráni) 9:15, Nagy P.-Foschini (olasz) 9:15, Nagy M.-Dragomir (román) 12:15. 

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Nagy K., Szatmári-Gémesi, Péch-Patrice (francia), Galgóczy-Petrovszkij (orosz), Iliász-Kim Junho (koreai), Decsi-Dershwitz (amerikai).

Nagy Kristóf a magyar juniorok közül egyedül jutott a főtáblára.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Dósa Dani nyolcaddöntőig jutott

Dósa Dániel szerepelt a legjobban a magyarok közül a takamacui tőr egyéni világkupán. Világbajnoki bronzérmesünk a nyolcaddöntőig jutott. Tóth Gergely, illetve a nőknél Pásztor Flóra a 32-ben búcsúzott.

Grósz Fióna ötödik a kadetok között

A hazai válogatásba beszámító, somorjai kadet európai körversenyen végzett az ötödik helyen Grósz Fióna, gratulálunk!

Casablanca: hat magyar maradt

Szépen szerepeltek női párbajtőrözőink a szezonnyitó világkupaverseny selejtezőjében. A nagy és erős mezőnyben a kiemelt Muhari Eszter mellett Horváth Lotti, Nagy Blanka, Kun Anna, Büki Lili és Dékány Kinga is bejutott a 64-es főtáblára!

Női kard: ötös!

Öt világbajnok női kardozónk indult az orani szezonnyitó világkupa-versenyen – valamennyien bejutottak a legjobb 64 közé. Márton Anna közel két és negyed év után tért vissza – eddig sikerrel, bravó!

Flóra és Eszter folytathatja – egymás ellen

A nők selejtezőjével folytatódott Takamacuban a tőrözők világkupa-hétvégéje. Magyar részről a kiemelt Pásztor Flóra mellett Wolf Eszternek sikerült a legjobb 64 közé jutás.

Élő eredmények

Közelgő események