Összeült az új elnökség

máj 30, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Csampa Zsolt vezetésével először ült össze a Magyar Vívó Szövetség új elnöksége. Két új alelnöke, illetve két új tagja van a testületnek.

A közgyűlést követően először ült össze a Magyar Vívó Szövetség új elnöksége a negyedszer újraválasztott elnök, Csampa Zsolt vezetésével. A szakmai elnökhelyettes Imre Géza, a gazdasági elnökhelyettes Prosits Attila lett. A testület két, új tagja Szász Emese és Makk Ádám. (Általános alelnök továbbra is Kamuti Jenő, a társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök Nagy Tímea.)

A szervezeti és működési szabályzat változásairól döntött az új testület. A jelenlegi fegyvernemi bizottságok megszűnnek, átalakított szakmai bizottság bírálja majd el a vezetőedzők, illetve az illetékesek javaslatait. Az új testületet a szakmai alelnök vezeti, mellette a hat vezetőedző, három kijelölt junior válogatott edző, a főtitkár, a sportigazgató, Szász Emese és Szlovenszky Lajos, továbbá a szövetségi kapitány, valamint a később kinevezendő utánpótlás szövetségi kapitány (kadettól lefelé lévő korosztályok esetében) – utóbbi kettő tanácskozási joggal – alkotná. A következő ülésen fogadják el a további bizottságok összetételét. A korábban megüresedett sportigazgatói státuszt a jövőben Fodor Kende tölti majd be. 

Azt is eldöntötte az elnökség, hogy az idei Príma Primissima választásra sportágunk kimagasló klasszisát, a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áront jelöli. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások