Ötödik a női tőrcsapat

ápr 21, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Nekifor Erika, Pásztor Flóra összeállításban végzett az ötödik helyen a magyar női tőrcsapat a tbiliszi Világkupán.

Az igazság az, hogy ennél jobban magyar női tőrcsapat lassan négy és fél éve teljesített Világkupa-versenyen, amikoris 2019 őszén, egy Vk-negyedik hellyel felcsillant a lehetősége a tokiói olimpiai kvalifikációnak. Amit aztán kivételes körülmények között, a covid kirobbanása előtt, 2020 februárjában, Kazanban harcolt ki a magyar válogatott. Sőt, a köztes, jelentős idő alatt a hatodik hely volt a legjobb eredmény, úgyhogy jár a gratuláció!

Nekifor Erika, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra, Kondricz Kata.

Az akkori szereplők közül Kondricz Kata, Lupkovics Dóra és Pásztor Flóra Tbilisziben is ott volt a csapatban, a negyedik ember ezúttal Nekifor Erika volt. A 8 közé jutásért Németország volt az ellenfél, amely sérülés, illetve egyéb okok miatt tartalékosan állt fel. Ez azért nem sokat von le annak az értékéből, hogy a mieink egészen simán lépték le a riválist 45:21-re úgy, hogy egyetlen asszót sem vesztettek el az összecsapás során. 

Flóra a nap folyamán végig remekül vívott.

A negyeddöntőben az Egyesült Államok a világ egyik legjobbja, Lee Kiefer nélkül is jobbnak bizonyult, igaz, sikerült megszorongatni az így is nagyon erős amerikaiakat (39:45). Az 5-8. helyért Hongkongnak esélyt sem adtak a hölgyek (45:31), majd következett az “örök rivális”, a párizsi kvótát végül megkaparintó lengyel együttes. Ezúttal nekünk jött össze a győzelem, nagy küzdelem árán, 44:43-ra. Említsük meg azt is, hogy Flóra egész nap kimagaslóan vívott, jó jel ez így, Párizs felé közeledve…

Eredmények. Női tőrcsapat Világkupa, Tbiliszi, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 45:21 (Pásztor +11, Lupkovics +7, Kondricz +6).

Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 39:45 (Pásztor +4, Kondricz 0, Nekifor -2, Lupkovics -8).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Hongkong 45:31 (Pásztor +8, Kondricz +6, Nekifor 0).

Az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 44:43 (Pásztor +4, Nekifor -1, Kondricz -2).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Egyesült Államok, …5. Magyarország (Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Nekifor Erika, Pásztor Flóra).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások