Papp Jázmin hetedik Zágrábban

febr 1, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A zágrábi junior női tőr Vk negyeddöntőjében a legutóbbi felnőtt Vk győztesétől kapott ki nagyon szoros asszóban Papp Jázmin, és ezzel hetedik lett, gratulálunk!

Igazából ezen a felületen még rá sem csodálkoztunk arra, ami nemrégiben, a hongkongi felnőtt női tőr Világkupán történt. Az amerikai tinilány, Jaelyn Liu ugyanis 15 évesen(!) nyert aranyérmet, és erre korábban tán a legnagyobbak sem voltak képesek. Hogy mindez miért kerül a zágrábi junior női tőr Vk-ról szóló beszámolónk elejére? Liu most csak eggyel indult saját korosztálya fölött, elvégre ő még kiskadetnak számít… Balszerencsénkre pedig éppen az addig remekül vívó Papp Jázminnal hozta össze a sors a negyeddöntőben. A hódmezővásárhelyiből éppen szombaton ferencvárosivá lett tőröző remekül helyt állt, de a nagy bravúr nem jött össze Kreiss Gábor tanítványának – Jázmin végül 15:13-ra kikapott, és ezzel a hetedik helyen zárt. Liu pedig a juniorok között is megnyerte a Vk-t 15 évesen…

Papp Jázmin edzőjével, Kreiss Gáborral.

Papp Jázmin egyébként nemrégiben bronzérmet nyert Tbilisziben, most egy még erősebb mezőnyben jutott ismét a legjobb nyolcig úgy, hogy igazából meg sem tudták szorítani az addig vezető úton. Pedig erős olasz és izraeli rivális is akadt az útjába, de a magyar tőrözőnek ez nem jelentett akadályt. Így aztán ezért a hetedik helyért valóban jár a gratuláció! Újfent nagyon szépen teljesített a másik korosztályos tehetség, Kollár Anna is. A Törekvés vívója ezúttal a nyolcaddöntőig jutott, és egyetlen tussal kapott ki a később ezüstérmet nyerő amerikai Jungtól. 

A “hátország” is azt hozta, amit az addigi papírforma indokolt, a két kiemelkedő vívónk mögött Polonyi Petra és Marosi Gréta biztosította be helyét a magyar ranglistán az első négy között. Vasárnap Zágrábban a férfi és a női csapatversennyel fejeződik be a junior Vk, hajrá, magyarok!

Eredmények. Junior női tőr egyéni Világkupa, Zágráb, 224 induló. A csoportmérkőzéseken: Papp Jázmin 6 győzelem/0 vereség, Polonyi Petra 5/1, Kollár Anna 4/2, Marosi Gréta 4/2, Lajcsik Róza 4/2, Simon Boglárka 3/3, Szurmai Laura 3/3, Badár Szonja 3/3, Sperka Jázmin 2/3, Haroni Agapi 2/4 (továbbjutottak), Márkus Boglárka 2/4 Mahovszkij Szilvia 1/5 (kiestek).

A legjobb 128 közé jutásért: Sperka-Badár 15:13, Simon-Zaffino (brit) 15:6, Haroni-Radu (román) 15:11, Szurmai-Sluman (holland) 8:15. 

A legjobb 64 közé jutásért: Polonyi-Kagan Tyagunov (izraeli) 15:9, Papp-Dammroff (holland) 15:9, Marosi-Bartol (lengyel) 15:14, Kollár-Takaisvili (grúz) 15:4, Sperka-Franzoni (olasz) 6:15, Simon-Jing (amerikai) 2:15, Haroni-Eyer (amerikai) 6:15, Lajcsik-Saioni (olasz) 4:15. 

A legjobb 32 közé jutásért: Kollár-Petrova (ukrán) 15:5, Papp-Miti Bikfalvi (román) 15:11, Polonyi-Zsuang (kínai) 7:15, Marosi-Zsang (kínai) 9:11.

A legjobb 16 közé jutásért: Papp-Saioni (olasz) 15:9, Kollár-Jing (amerikai) 15:11.

Nyolcaddöntő: Papp-Kuritzky (izraeli) 15:11, Kollár-Lung (amerikai) 14:15.

Negyeddöntő: Papp-Liu (amerikai) 13:15.

Végeredmény: 1. Jaelyn Liu (amerikai), 2. Katerina Lung (amerikai), 3. Ludovica Franzoni (olasz) és Jiao Enqi (kínai), …7. Papp Jázmin (edző: Kreiss Gábor, válogatott edző: Kiss Tibor), …15. Kollár Anna, …42. Polonyi Petra, …60. Marosi Gréta, …90. Lajcsik Róza, …108. Simon Borbála, …114. Sperka Jázmin, …121. Haroni Agapi, …129. Szurmai Laura, …145. Badár Szonja, …170. Márkus Boglárka, …183. Mahovszkij Szilvia.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások