Parlamenti köszöntés

júl 19, 2019 | Hírek

Az Országházban adott vacsorát a világbajnokság első döntős estéjét követően a díszvendégeknek az MVSZ. Az eseményen mindenki elismeréssel nyilatkozott a vívó vb-ről, a nagyszerű körülményekről.

Hosszú napja volt tegnap a világbajnokság legfontosabb szervezőinek. Miután a fél 9-kor kezdődő versenyt előkészítették, lebonyolították, valamikor este kilenc óra magasságában átadátk az érmeket, majd autóba ültek, és az Országházba utaztak. 

Allisher Uszmanov, a FIE elnöke köszönti a világbajnokság magyar főszervezőit.

Ide hívta ugyanis meg díszvacsorára a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Csampa Zsolt a nemzetközi és magyar előkelőségeket. A baráti vacsorán ott volt többek között Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Alliser Uszmanov, a Nemzetközi Vívó Szövetség elnöke, Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, és még sokan mások. 

A díszasztalnál Allisher Uszmanov, Thomas Bach és Schmitt Pál.

Valamennyi felszólaló a legnagyobb elismeréssel méltatta az ünnepélyes megnyitót, illetve az első döntős nap rendezését, hangulatát. Reméljük, a világbajnokság végéig sem változik majd a véleményük. 

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke mondja el köszöntőjét.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

Élő eredmények

Közelgő események