“Pelle-könnyű “siker: arannyal kezdtek a juniorok is!

febr 27, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Pelle Domonkos parádés aranyával kezdődött a juniorok Európa-bajnoksága Antalyában. Férfi párbajtőrözőnk első helye mellett Kollár Anna tőrben 6., Spiesz Anna (kard) és Császár Zoltán (párbajtőr) 7. lett, gratulálunk!

Munkatársunk helyszíni jelentése: 

A juniorok első versenynapjára az időjárás nagyot fordult Antalyában. A szél elcsendesedett, a nap zavartalanul sütött, és kellemes, már-már tavaszias langymeleget élvezhettünk volna – ha továbbra is sikeres vívóinknak hála nem a csarnokban töltjük a napot. De szerencsére ismét így történt – ezúttal elsősorban Pelle Domonkosnak köszönhetően!

Pelle Domonkos és a mesterek, László István és Peterdi András.

A Honvéd kadet egyéni világ- és Európa-bajnoka, László István és Peterdi András tanítványa egészen kivételes versenynapot tudhat maga mögött. A direkt kiesésben már a 32-ért egyetlen tussal győzött a spanyol Martin Gamazo ellenében. Aztán az éremért – egy “idegnyugtató” 15:13-at követően – még melegebb volt a pite. Az olasz Galassi ugyanis 14:12-re vezetett a magyar ellen. Ám ezt követően három egylámpás tust adott Domonkos, és ezzel gyakorlatilag le is tudta a napot… Az elődöntő és a finálé ugyanis olyan tükörsima volt, ami ebben a fegyvernemben ritkaságszámba megy! Előbb a lengyel Kuznikot simázta le (15:4), majd a német Bülau kapta meg egy 15:8-cal a magáét. Nem az első alkalom, hogy Pelle Domonkos remek versenyzői adottságokról tesz tanúbizonyságot, és a remek edzőpárossal ezen a napon is tökéletes harmóniát alkottak. Most már juniorban is Európa-bajnok vívónk így foglalta össze a napját. 

Az Európa-bajnok egyik remek tusa a sok közül. Fotók: Bizzi Team

“Reggel, a bemelegítést követően egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből ez sülhet ki. Aztán valamit javult a helyzet a csoportmeccseket követően, de a gát akkor szakadt át, amikor az olaszt megvertem a négyért 12:14-ről. Igazából nem is tudom hogyan, már fájt a kezem, franciára váltottam a fegyverem a hajrában, és végül sikerült fordítanom. Utána már minden extra volt. A lengyel nagyon feküdt nekem, a döntőben pedig elég nagy mellénnyel állt fel a német, és ezt kihasználtam. Köszönöm az edzőimnek is, jöhet a csapatverseny, ott sem akarjuk éremnél alább adni!” – értékelt az újdonsünt Európa-bajnok, Pelle Domonkos.

Császár Zoltán is nagyon szépen teljesített a hetedik helyével.

 Dicsérjük gyorsan Császár Zoltánt is, elvégre a BVSC tehetsége, Márka István tanítványa orosz és lengyel ellenfelet legyőzve jutott el a legjobb nyolcig, ahol az olasz Locatellitől szenvedett 15:10-es vereséget, és ezzel a hetedik helyen végzett, gratulálunk! A többiekről: Balázs Bence a 32, Keresztes Ádám a 64 között szenvedett vereséget. 

Spiesz Annának is hetedik hely jutott.

A másik két, női fegyvernemben sem voltunk távol az éremszerzéstől, és egy egész picit talán akadhat is hiányérzetünk a történtek okán, elvégre rendkívül tehetséges hölgyekkel büszkélkedhetünk – kardban és tőrben egyaránt. Időrendben a kardozók kezdték később, de végül ők végeztek hamarabb. Spiesz Anna tavaly ezüstérmes volt a nápolyi junior Eb-n, és most is a favoritok közé tartozott. Aztán Kósa Miklós vasasos tanítványa úgy vívta végig a direkt kieséses táblát, hogy egyetlen szoros asszója sem volt. Aminek a negyeddöntőig kifejezetten örültünk, mivel 15:5-re, majd 15:6-ra győzött a magyar tehetség. A négyért azonban az orosz Mihajlovának nem találta az ellenszerét, 15:5-re kikapott, és ezzel a hetedik helyen végzett. Csapatban már itt, Törökországban, egyéniben a közelgő, kínai világbajnokságon javíthat – na, nem mintha ezért az eredményért kicsit is szégyenkeznie kéne! A többiekről: Csonka Dorottya és Kovács Zsanett is a nyolcaddöntőig jutott, addig nagyon jól teljesítettek, ott viszont grúz, illetve orosz riválissal szemben alulmaradtak. A negyedik magyar, Kónya Csenge nem jutott a 32 közé. 

Kollár Anna első junior évében hatodikként zárt az Eb-n.

Női tőrben az viszonylag korán kiderült, hogy a két legjobbunkban, Kollár Annában és Papp Jázminban bízhatunk. Marosi Gréta ugyanis a csoportkörben búcsúzott, míg Polonyi Petra egy nagyon balszerencsés asszó hosszabbításában szenvedett egytusos vereséget török ellenfelétől. A nyolcaddöntőig Anna útja volt jóval nehezebb, végül mégis ő jutott előrébb. Beliczay Sándor törekvéses tanítványa tavaly még a kadetok között nyert aranyérmet a korosztályos Eb-n, idén már a “nagyok” között jutott nyolcig. Egy rendkívül sima direkt kieséses meccs után, a lengyel Kus-szal szemben alaposan megszenvedett a magyar. Többször is négy tussal vezetett a rivális, ám Anna remekül küzdött, egyenlített, és a hajrában a döntő tust is beszúrta. Ugyanebben a körben viszont Papp Jázmin búcsúzott. Hiába a remek csoportkör, balszerencsés sorsolással az egyik favoritot, az orosz Volobujevát kapta a nyolcért, és vele szemben nem nyílott sok esély (8:15). Reménykedtünk Kollár Annában, ám az olasz Franzoni gyorsan lehűtötte a magyar kedélyeket, 15:5-re nyert, és ezzel a magyar a hatodik helyen zárt. Itt is lehet javítani, “két fronton”, a fentebb említett, kardozó Annához hasonlóan. Ugyanakkor mindkét helyezett hölgynek és edzőjének gratulálunk, egy értékes Eb-ppzíciót igazán illek megsüvegelni – minden kisebb hiányérzet ellenére!

A következő versenynapon a junior női párbajtőrözők, a férfi tőrözők és kardozók következnek, hajrá, magyarok!

Junior Európa-bajnokság, Antalya. 

Férfi párbajtőr egyéni, 119 induló. A csoportmérkőzéseken: Pelle Domonkos 6 győzelem/0 vereség, Keresztes Ádám 5/1, Balázs Bence 5/1, Császár Zoltán 5/1 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Pelle-Toch (belga)15:6, Császár-Rahamefy (francia) 15:11, Balázs-Raszpocisz (görög) 15:14, Keresztes-Rekis (fehérorosz) 14:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Pelle-Martin Gamazo (spanyol) 15:14, Császár-Ricskov (orosz) 15:8, Balázs-Sena (olasz) 5:15. 

Nyolcaddöntő: Pelle-Stange (német) 15:13, Császár-Adamczyk (lengyel) 15:12.

Negyeddöntő: Pelle-Galassi (olasz) 15: 14, Császár-Locatelli (olasz) 10:15.

Elődöntő: Pelle-Kuznik (lengyel) 15:4.

Döntő: Pelle-Bülau (német) 15:8. 

Végeredmény: 1. Pelle Domonkos (edző: László István és Peterdi András, válogatott edző: Peterdi András), 2. Matthew Bülau (német), 3. Bartosz Kuznik (lengyel) és Marco Locatelli (olasz), …7. Császár Zoltán (edző: Márka István, válogatott edző: Peterdi András), …19. Balázs Bence, …35. Keresztes Ádám.

Női tőr egyéni, 80 induló. A csoportmérkőzéseken: Papp Jázmin 5 győzelem/0 vereség, Kollár Anna 5/1, Polonyi Petra 3/3 (továbbjutottak), Marosi Gréta 0/5 (kiesett).   

A legjobb 32 közé jutásért: Kollár-Yoshimori (holland) 15:3, Polonyi-Durukan (török) 13:14. 

A legjobb 16 közé jutásért: Papp-Illekova (cseh) 15:8, Kollár-Kus (lengyel) 15:14.

Nyolcaddöntő: Kollár-Josan (moldáv) 15:12, Papp-Volobujeva (orosz) 8:15.

Negyeddöntő: Kollár-Franzoni (olasz) 5:15.

Végeredmény: 1. Matilde Molinari (olasz), 2. Letizia Gabola (olasz), 3. Krisztina Petrova (ukrán) és Ludovica Franzoni (olasz), …6. Kollár Anna (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Kiss Tibor), …10. Papp Jázmin, …40. Polonyi Petra, …73. Marosi Gréta.

Női kard egyéni, 70 induló. A csoportmérkőzéseken: Spiesz Anna 5 győzelem/1 vereség, Csonka Dorottya 5/1, Kónya Csenge 3/3, Kovács Zsanett 3/3 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Kovács-Atinaiu (görög) 15:11, Kónya-Craze (brit) 10:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Spiesz-Brierley (brit) 15:5, Csonka-Tretyakova (orosz) 15:9, Kovács-Fusea (román) 15:9.

Nyolcaddöntő: Spiesz-Misakina (orosz) 15:6, Kovács-Mihajlova (orosz) 8:15, Csonka-Kuvajeva (grúz) 6:15.

Negyeddöntő: Spiesz-Mihajlova (orosz) 5:15.

Végeredmény: 1. Alekszandra Mihajlova (orosz), 2. Alekszandra Kuvajeva (grúz), 3. Gaia Karafa (olasz) és Vittoria Mocci (olasz), …7. Spiesz Anna (edző: Kósa Miklós, válogatott edző: Kovács Laura)…9. Csonka Dorottya, …14. Kovács Zsanett, …42. Kónya Csenge.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szúrások Inkaföldön

A tőrözők Grand Prix-jével folytatódik a vívószezon ezen a hétvégén. Péntektől vasárnapig a perui fővárosban, Limában rendezik a versenyt, 4-4 magyar indulóval. 

Challenge Wratislawia Tőr Előterjesztés – Wroclaw – 2025.03.28-31.

Challenge Wratislawia Tőr Előterjesztés - Wroclaw - 2025.03.28-31.: Letöltés: DOKUMENTUM LETÖLTÉS

FELHÍVÁS! – VIII. Országos Sulivívó Találkozó

A Magyar Vívó Szövetség 2025. május 29-én (csütörtök) rendezi meg az VIII. Országos Sulivívó Találkozót az iskolai vívásban résztvevő fiataloknak, edzőknek és pedagógusoknak. A rendezvény felhívása és dokumentumai az alábbi linkeken érhetők el: A VIII. ORSZÁGOS...

Újabb magyar sportdiplomáciai siker

Deli Dórát, nemzetközi versenybírónkat és versenyigazgatónkat beválasztották a nemzetközi kerekesszékes vívás bírói bizottságába, gratulálunk!

Négy érem, közte 2 arany Pisából 

A kerekesszékes világkupa pisai állomásán négy érmet – közte két aranyat (Hajmási Éva, Osváth Richárd) – nyertek, és további értékes helyezéseket szereztek a magyar vívók, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM