Rajt Rijádban!

ápr 10, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Két nap múlva kezdődik Szaúd-Arábiában a kadet és junior világbajnokság. Csütörtöktől a helyszínről jelentkezünk, mindenről beszámolunk. Hajrá, magyar vívás!

A szokásosnál valamivel később, jóval Húsvét után kezdődik ezúttal a kadet és junior világbajnokság, idén április 12. és 20. között rendezik a versenyeket. Ennek okát a helyszínben és a vallásban kell keresni. Az “új trendnek” megfelelően ugyanis ezúttal sem Európában lesz a vívás aktuális világversenye, hanem Szaúd-Arábiában. Márpedig az iszlám államban veszik talán legszigorúbban a szabályokat, és a Ramadan 30 napja alatt napközben sem enni, sem inni, sem dohányozni, de még szeretkezni sem szabad napkeltétől napnyugtáig a Korán tanítása szerint. A böjt ebben az évben április 9-én ért véget, ennek köszönhető az esemény kezdési időpontja. 

A kadet és junior vb helyszíne, a rijádi egyetem sportcsarnoka.

Másfelől viszont a hírek alapján nagyszerű körülmények között rendezik majd az utánpótlás legnagyobb eseményét, csütörtöktől majd meglátjuk… Természetesen mi “magyar szemmel” követjük az eseményt, amely az megint csak az új időknek megfelelően három harmadból áll majd. A nemzetközi szövetség egyik “találmánya” volt a kadet és junior vb menetrendjének megreformálása. A korábbi naptárban előbb a kadetok, majd a juniorok következtek, végül az idősebb korosztály csapatversenye fejezte be az eseményt. Gazdasági okokra hivatkozva alakították át a programot, amelyben így háromnaponta (junior egyéni, kadet egyéni, junior csapat) cserélődnek a fegyvernemek. 

Mindez valóban azt jelenti, hogy a nemzeti szövetségek fejenként néhány éjszakányi szállást megspórolnak, ami egy teljes válogatott esetében nem kis összeg, ugyanakkor a “Fencing Family”, azaz a vívócsalád program alaposan sérül, mivel a versenyen gyakorlatilag nem is találkoznak egymással a szakágak különböző válogatottai.  

Junior tőrözőink útközben, a frankfurti átszállás idején.

Magyarra fordítva mindez jelenleg úgy néz ki, hogy küldöttségünk “első fecskéi”, a junior tőrözők, szerda hajnalban már útra is keltek, míg a legkésőbb kezdő kardozók jelenleg javában hangolnak a mátraházai edzőtáborban, szerda délután éppen a Kékes-csúcsdöntéshez készülődtek, amikor a tőrözők a Frankfurt-Rijád járatot repülték… 

A két rendszer mellett egyaránt szól a pro és a kontra, ettől kezdve azonban mi ne ezzel foglalkozzunk tíz napon keresztül, hanem a mieinkkel! A vb-t a tőrözők kezdik (április 12-14.), a párbajtőrözők folytatják (április 15-17.) és a kardozók fejezik be (április 18-20.). A szezon előzményei, és Boczkó Gábor szövetségi kapitány korábbi, ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján a mieink eredményessége is így haladhat előre az időben. A tőrözőktől bravúrnak számítana az érmes szereplés, a párbajtőrözőkben “benne van” a pódium, míg a kardozóknak reális az esélyük a medál/medálok megszerzésére. 

Aztán, hogy mi válik mindebből valóra, az a következő hét végéig kiderül… Mi ott leszünk, valamennyi fórumunkon részletesen beszámolunk a kadet és junior világbajnokságról. Tartsatok velünk! Hajrá, magyar vívás!

A rijádi kadet és junior világbajnokság programja. Április 12.: junior férfi és női tőr egyéni. Április 13.: kadet férfi és női tőr egyéni. Április 14.: junior férfi és női tőrcsapat. Április 15.: junior férfi és női párbajtőr egyéni. Április 16.: kadet férfi és női párbajtőr egyéni. Április 17.: junior férfi és női párbajtőrcsapat. Április 18.: junior férfi és női kard egyéni. Április 19.: kadet férfi és női kard egyéni. Április 20.: junior férfi és női kardcsapat. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Három érem, közte arany Limából

A magyar junior férfi tőrválogatott teljesítette azt, amire képességei alapján predesztinálva volt: a limai, szerény mezőnyű egyéni világkupán Rubin Mattia arany-, Zsögön Andor és Gergely Zoltán bronzérmet nyert, gratulálunk! 

Bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat 

A bahreini veterán világbajnokság harmadik napján bronzérmet nyert a Bárdi Róbert, Csikós Attila, Horváth Gábor, Imreh László, Szalay Károly összeállítású férfi “Grand veterán” férfi párbajtőrcsapat, gratulálunk!

Komjáthy Bogi: 15 évesen bronz a junior vk-n!

Komjáthy Boglárka kiskadetként nyert bronzérmet a taskenti junior női kard egyéni világkupán, míg Domonkos Emese a hatodik helyen végzett. Gratulálunk a vívóknak és az edzőknek!

Bárdi Róbert veterán világbajnok!

A bahreini veterán világbajnokság második napján megszületett az első magyar érem: rögtön egy arany! Bárdi Róbert remek vívással megnyerte a férfi párbajtőrözők +60 korosztályos versenyét, gratulálunk!

Rácz Brigi arany-, Fodor Bendegúz ezüstérmes a kadet vk-n!

Megszerezte első két érmét a magyar vívósport az ősszel debütáló versenysorozaton, a kadet világkupán. Mindjárt egy aranyat (Rácz Brigitta) és egy ezüstöt (Fodor Bendegúz) nyertek a fiatalok a taskenti kadet kard vk-n, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események