Roadshow: Keszthely, végállomás!

okt 10, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Keszthely lesz az újabb, hatodik, egyben utolsó állomása az “Aranyos lányok, aranyos fiúk” roadshow-nak. A vendég három, különböző korosztály világbajnok párbajtőrözője, Koch Máté, Andrásfi Tibor és Pelle Domonkos lesz.

Debrecen, Szigetszentmiklós, Újpest, Törökbálint és Szolnok után a keszthelyi, Egry József Általános Iskola lesz az újabb, egyben befejező állomása a “Találkozz világbajnokokkal – Aranyos fiúk, aranyos lányok” elnevezésű roadshow-nak. Október 11-én, délután 2-kor kezdődik az interaktív beszélgetés, melynek díszvendége három világbajnok párbajtőröző lesz, akik ráadásul különböző korosztályokban állhattak a dobogó tetejére. Egyikük, Koch Máté, Milánóban, a felnőttek között nyert káprázatos aranyérmet. Másikuk, Andrásfi Tibor ugyancsak tagja a felnőtt válogatottnak, ő korábban junior csapatban nyert vb-aranyat – többek között Mátéval egyetemben. Harmadikuk pedig Pelle Domonkos, aki idén Plovdivban, a kadetok között bizonyult a világ legjobbjának. Boczkó Gábor pedig Máté edzőjeként, egyben szövetségi kapitányként lesz majd ott Keszthelyen, nem messze szülővárosától, Tapolcától. A házigazda Manninger Jenő, Keszthely város polgármestere lesz, de nem hiányozhat Eitner Kinga sem, aki a környék vívásának legnagyobb edző egyénisége, egyben a junior férfi párbajtőrözők válogatott edzője. 

A roadshow célja sportágunk népszerűsítése mellett az, hogy egyre népesebb Sulivívó programunknak újabb követői legyenek. A narrátor az ifi olimpiai bajnok párbajtőröző, Esztergályos Patrik lesz, és ezúttal is lesznek rangos meglepetés vendégeink, akikről természetesen előre nem teszünk említést, hiszen akkor hová lenne a meglepetés…  

Szerdán tehát Keszthelyen zárul a roadshow – Aranyos lányok, aranyos fiúk!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások