Start – egy hiányzóval!

jún 12, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A genovai Eb-re utazó magyar küldöttség első csoportja csütörtökön elutazott. Egy hiányzó akadt: Gémesi Csanád edzője, Navarrete József váratlan vakbélműtétje miatt nem tarthatott a csapattal. De már jobban van!

Munkatársunk helyszíni jelentése: 

Valami mindig történik, és így volt ez ezúttal is, a június 14. és 19. közötti, genovai Európa-bajnokság “mínusz egyedik” napján, az első csoport elutazásakor. Kedd este lett rosszul, szerda reggel került kórházba, és vakbélgyulladás miatt azonnal meg is műtötték Navarrete Józsefet, Gémesi Csanád edzőjét, aki csütörtökön, a kardcsapattal közösen utazott volna Olaszországba. A korábbi olimpiai ezüstérmes és világbajnok kardozó köszöni, jól van, a Honvéd kórházban fekszik, a sikeres operációt követően. 

Az első turnus úton a repülő felé – már a reptéri buszon.

“Kedd este még azt hittem, csak a ‘szokásos’, világverseny miatti idegesség okán fáj a gyomrom. Aztán reggelre alig bírtam lábra állni. A feleségem vitt be a kórházba, ahol szinte azonnal megműtöttek. Jól vagyok, köszönöm, pénteken állítólag haza is mehetek, otthonról szurkolok majd Csanádnak, és a többieknek” – nyilatkozta honlapunknak Pepe. Mi is jobbulást kívánunk!

A csütörtöki nyolc, utazó versenyző a férfi kard és női tőr egyéni indulói viszont egytől egyig ott gyülekeztek Ferihegyen, és kényelmes, mintegy másfél órás repülés után meg is érkeztek, közvetlenül Genovába. Nem mindenki lesz ilyen szerencsés. Az északnyugati, tengerparti olasz városba két-háromnaponta repül a Wizzair járata. A pénteken induló, “második turnus” például Milánóba érkezik, ahonnan két órás további buszút vár majd, többek között, az olimpiai bajnok férfi párbajtőrcsapatra. 

Egy másik olimpiai bajnokot, speciel egy háromszorost, Szilágyi Áront kértük arra, hogy elevenítse fel korábbi, Olaszországhoz kötődő Eb-élményeit. “Élménynek azért nem nevezném a 2012-es, legnanói Európa-bajnokságot. Sátrakban, kánikulában vívtunk, borzasztó körülmények között, és az eredményünk sem volt maradandó. Egyébként 2008-ban, tizennyolc évesen indultam az első Eb-men, Kijevben. Érdekes, hamarabb lettem csapatban világbajnok, mint Eb-induló” – nyilatkozta még a budapesti reptéren Áron, aki minden bizonnyal, Marco Rossival egyetemben a legnépszerűbb ferihegyi volt a kora délutáni órákban. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is most utazott – vélhetően nyári szünetére. 

Női tőrcsapatunk a fedélzetre szállás előtti pillanatokban.

A vívók viszont korántsem nyaralni mennek, és Genovához igazán szép emlékek kötik sportágunkat. 1992-ben rendeztek itt junior világbajnokságot. Akkoriban öt egyéni számban osztottak aranyat, és ebből kettőt a magyarok vihettek haza. Női tőrben az akkor tizenhat éves Mohamed Aida győzött. Bizonyos Valentina Vezzalit vert meg a döntőben. Az olasz aztán a sportág egyetlen háromszoros női egyéni olimpiai bajnoka lett, Áron követte őt a férfiaknál… Most pedig éppen Vezzali az Eb arca, okkal vele népszerűsítik az eseményt a genovaiak. A másik aranyat férfi kardban szerezte Kovács Balázs. Ez akkoriban sportágon belül szenzáció számba ment – többek között az olasz Tarantino és az orosz Pozdnyakov volt a vert mezőnyben -, később a magyar tehetség korán abbahagyta az élsportot. Jellemző, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség honlapján 92-es junior kard vb-győztesként Kovács Iván szerepel Balázs helyett. Kiváló, korábbi párbajtőrözőnket “kardosították” hibásan – jelezni is fogjuk ezt az illetékeseknek. 

Hogy most milyenek lesznek a körülmények Olaszországban, arról majd pénteki írásunkban tudunk beszámolni, az eredményekről összességében viszont egy héttel később lehet értekezni. Addig is szurkolunk… 

Az első magyar delegáció egyébként késő délutánra meg is érkezett a minden igényt kielégítő szállodába, és pénteken már a helyszínnel ismerkedhet. Azzal a helyszínnel, amelyen reményeink szerint tovább folytatódik a magyar vívás évtizede tartó, nagyszerű és eredményes sorozata. Hajrá, magyarok, hajrá, magyar vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Négy vb-újonc, négy kérdés, négy válasz

Négy világbajnoki újoncot avatunk a hónap végi, tbiliszi világbajnokságon. Ugyanazt a négy kérdést tettük fel Keszthelyi Zsombornak, Mihályi Andornak, Nekifor Erikának és Wolf Eszternek.

2024/25 – számokban

Közel 300 verseny, és csaknem 16 ezer nevezés. A 2024/25-ös szezonban a magyarországi vívóversenyeken ennyien vettek részt. 

Eltemették Horváth Zoltánt

Olimpiai és világbajnok vívók, kardvívók búcsúztatták a Farkasréti temetőben Horváth Zoltánt, az olimpiai és négyszeres világbajnok kardozót, aki a közelmúltban, 88 évesen hunyt el.

Napszúrás nincs, szúrás van  

Világbajnokságra készülő vívóválogatottunk riportsorozatát a tőrözőkkel kezdjük. Napszúrás nincs – szúrás van: edzőtábor Budapesten, a kánikulában, az ország legidősebb sportcsarnokában.

Itt vannak a vb-ágak!

Pontosan három hét múlva kezdődik Tbilisziben a vívó-világbajnokság. A hét végén befejeződött az utolsó kontinensbajnokság is, és a FIE frissítette a világranglistát. Ennek alapján kialakultak a vb ágai. Nézzük!

Élő eredmények

Közelgő események