Újabb visszatérőt köszönthetünk a párizsi olimpiát követően. A hétvégi, tuniszi kard Grand Prix-n ismét versenyez egyéni és csapat világbajnokunk, az olimpiai ezüst- és bronzérmes Szatmári András. Kihagyásának és a balszerencsés olimpiai egyéni versenyének – igencsak kétes vereséget szenvedett a 16 közé jutásért a francia Apithytől – “köszönhetően” már nem kiemelt, így többi társához hasonlóan selejtezőre kényszerül majd. A nőknél viszont kiemelt lesz két, kétszeres világbajnokunk, Pusztai Liza és Szűcs Luca. Az esemény nem számít a hazai válogatásba, és az igazat megvallva, nincs is túl nagy “harci kedv” a mieinknél. A férfiaknál öt, a nőknél négy magyar nevezett, ami a viszonylag elérhető helyszínt tekintve, bizony kissé szomorú. Pénteken rendezik a női, szombaton a férfi selejtezőt, a lényeg, a 64-es főtábla és a döntő vasárnap lesz.

Tőrben egyéni és csapat Világkupa-forduló lesz a hétvégén. Fókuszban a csapatversenyek szerepelnek, mindkét szakágban a zárkózás a cél, de egyikben sem lesz könnyű a feladat. A nyolcaddöntőben a nők Kínával vagy Koreával, a férfiak Kínával vagy Egyiptommal találkoznak. A vasárnapi viadalt pénteken és szombaton az egyéni előzi meg. A nők már hétvége óta Hongkongban készülnek, nemzetközi edzőtáborral hangolódnak a versenyre. A férfiak a klasszikus párizsi eseményen szerepelnek, melyet egykoron Szekeres Pál nyert meg magyar részről… Azok az idők már elmúltak, viszont a viadal továbbra is a fegyvernem “klasszikusa”, több mint 300-an neveztek – közte kilenc magyar -, és, ha jól számoltunk, a mezőny olyan szinten teljes, hogy a világranglistán 17. Dósa Dániel nem fér be a tizenhat kiemelt közé. Azaz mindenki ott lesz, aki valamit is számít. Alig öt hónappal az olimpia után, azért ez nem akármi…
A kadetoknak is zsúfolt hétvégéje lesz. Párbajtőrben a szlovákiai Somorján tartanak a férfiaknak és a nőknek egyaránt a hazai válogatásba beszámító európai körversenyt, kardban pedig korosztályos országos bajnokságot rendezünk szombaton és vasárnap a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.
Honlapunk péntektől vasárnapig mindenről beszámol majd, hajrá, magyarok!

