Szilágyi Áron bronzérmes!

márc 28, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Egészen elképesztő: Szilágyi Áron fantasztikus pályafutásának negyvenharmadik vk-, illetve GP-érmét nyerte szombaton a BOK Csarnokban! Háromszoros olimpiai bajnokunk remek asszók után, a nyolcaddöntőben Rabb Krisztiánt legyőzve lett harmadik, gratulálunk!

Hogy egy ekkora pályafutás ívében mannyit számít ez a budapesti bronzérem, ami a negyvenharmadik(!), vk-, illetve GP-medál Szilágyi Áron számára, arra egyedül ő tud válaszolni. Ami viszont a lényeg: ismét 36 esztendős klasszisunknak köszönhetően ért a nagy elődökhöz, a névadó Gerevich Aladárhoz, Kovács Pálhoz és Kárpáti Rudolfhoz méltó magyar eredményt a budapesti BOK Csarnokban, impozáns körülmények között rendezett férfi kard egyéni világkupaverseny. 

Szilágyi Áron egyik találata a 43. vk-érmét hozó budapesti verseny elődöntőjében. Fotók: Bizzi Team

Háromszoros olimpiai bajnok klasszisunk ezúttal a szokásos, klasszis vívása mellett leginkább a küzdeni tudásáért, és a koncentrálásáért dicsérhető. No meg azért, hogy ennyi nagyszerű eredmény után is képes volt arra, hogy fogcsikorgatva adja mai legjavát, ami a világszínvonalú mezőnyben egy fényes bronzéremhez volt elegendő. De nézzük, miként alakult Kósa Miklós és Sárközi Gergely tanítványának napja! 

A legrizikósabb meccs rögtön az első volt, a legjobb 64 között. Az olasz junior világbajnok Bertini nagyjából egy hónapja, az amerikai vk-versenyen legyőzte Áront, és nyilván ezúttal is ez volt a terve. Nem volt messze tőle… Ám klasszisunk a rendkívül izgalmas asszóban 14:14 után beadta a mindent eldöntő tust, így jöhetett számára a folytatás, egy újabb itáliai, Cavaliere ellen, és ez már sokkal simább volt (15:11). A nyolcaddöntőben aztán a sorsolás okán a klubtárs, csapattárs, világranglista-negyedik Rabb Krisztián következett, aki előbb hongkongi, majd koreai kardozónál bizonyult addig jobbnak. A két sztár meccsét a tapasztaltabb nyerte, vagy fogalmazhatunk úgy is: a „főnök” legyőzte a „beosztottat”, elvégre Áron a Vasas szakosztály-igazgatójaként is dolgozik. Persze, ez csak a sztori, az asszó sokkal nagyobb csatát hozott, mint amit a 15:8-as eredmény mutat. 

A dobogósoknak – közte Szilágyi Áronnak – az egyik névadó, a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár fia, az ötszörös világbajnok Gerevich Pál , valamint Schmidt Gábor sportért felelős államtitkár-helyettes és Csampa Zsolt MVSZ-elnök adta át a díjakat.

Érdekes, éppen a negyeddöntős éremcsata hozta a legsimább sikert, Áron a 2022-es, kairói világbajnoki döntő „visszavágóján” egészen magabiztosan, 15:6-ra nyert a francia Pianfetti ellen! Az elődöntőben már érződött a fáradság, a fiatal olasz csapatvilágbajnok, Matteo Neri 15:12-re jobbnak bizonyult. Mindez egy újabb, bronzos fejezetet ért klasszisunk egyre vastagodó „kötetében”, amelynek még, reméljük, messze van a vége…

Áron az elődöntős veresége után a páston nyilatkozva a következőket mondta: „Nehéz, és hosszú nap után jutottunk el a bronzéremig. Itthon dobogóra állni mindig öröm, számomra a Gerevich-család okán pláne kivételes érzés Budapesten, a róla is elnevezett versenyen jól szerepelni. Úgyhogy örülök az eredménynek, most viszont pihenni szeretnék, mert készülök a holnapi csapatversenyre!”

Nem esett még szó a további két, 64 közé jutott magyarról, Szatmári Andrásról és Iliász Nikolászról, ők az első körben szenvedtek nagyon szoros, illetve egyáltalán nem szoros vereséget.

Folytatás vasárnap a BOK csarnokban, jöhet a legjobban várt csapatverseny, a Zarándi Csaba emlékverseny, mindenkit várunk, a belépés ingyenes! A mieink 11 órakor kezdenek a nyolcaddöntőben. Hajrá, magyar kard!

Eredmények. Férfi kard egyéni világkupaverseny, Gerevich-Kovács-Kárpáti emlékverseny, BOK Csarnok, 240 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Rabb-Ho (hongkongi) 15:12, Szilágyi-Bertini (olasz) 15:14, Iliász-Pianfetti (francia) 2:15, Szatmári-Homer (amerikai) 14:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Rabb-Park H. (koreai) 15:12, Szilágyi-Cavaliere (olasz) 15:11.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Rabb 15:8.

Negyeddöntő: Szilágyi-Pianfetti (francia) 15:6.

Elődöntő: Szilágyi-Neri (olasz) 12:15.

Végeredmény: 1. William Morrill (amerikai), 2. Matteo Neri (olasz), 3. Szilágyi Áron (edző: Kósa Miklós és Sárközi Gergely, válogatott edző: Nemcsik Zsolt) és Sebastien Patrice (francia), …9. Rabb Krisztián, …41. Iliász Nikolász, 42. Szatmári András, …66. Gémesi Csanád, …96. Bíró Huba, …101. Dallos Benedek, …119. Tóth Robin, 120. Papp Zsadány, …126. Péch Kornél, …133. Noseda Szabolcs, …137. Drobni Botond, …148. Nagy Kristóf, …151. Petrucz Mirkó, 152. Tóth Bertalan, 153. Bányay Endre, …161. Luo Han, …166. Pápai Roland, …170. Horváth Gergő, …201. Fabó Ákos, …206. Csoba Botond. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások