Szomorú szombat Tallinnban

ápr 26, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Ötödik, hetedik és nyolcadik helyezés jutott csapatainknak a tallinni U23-as Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Tagadhatatlan, hogy ennél jobb szereplésben bíztunk – gyakorlatilag mindhárom fegyvernemben. Az U23-as Európa-bajnokság csapatversenyeinek első napján a férfi párbajtőrözők (Keszthelyi Zsombor, Kovács Gergely, Osman-Touson Maruán, Somody Soma) szerepeltek a legjobban. A Svájc elleni negyeddöntő utolsó asszója előtt még nálunk volt az előny, ám a befejezés nem sikerült (41:45). A társaság ettől kezdve becsülettel helytállt, és Finnország, majd Svédország magabiztos legyőzésével az ötödik helyen zárt. 


Női kardban (Bende Barbara, Csonka Dorottya, Keszei Kira, Kovács Zsanett), illetve női tőrben (Badár Szonja, Marosi Gréta, Nekifor Erika, Wolf Eszter) egy-egy meccset sikerült nyerni a nap folyamán, és ez a hetedik, illetve nyolcadik helyhez volt elegendő. A kardozók szinte végig szoros meccseket vívtak a nap folyamán, és Keszei Kirát abszolút dicséret illeti a teljesítményéért. Női tőrben ez sem mondható el, minden mérkőzésen tíz tus körüli volt a különbség.

Az U23-as Európa-bajnokság vasárnap a másik három fegyvernem csapatversenyével zárul, hajrá, magyarok!

Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Tallinn. 
Férfi párbajtőrcsapat, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Spanyolország 45:32 (Somody +6, Keszthelyi +4, Kovács +3, Osman-Touson 0)
Negyeddöntő: Magyarország-Svájc 41:45 (Somody +1, Osman-Touson 0, Keszthelyi -2, Kovács -3).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Finnország 45:35 (Somody +5, Kovács +3, Keszthelyi +1, Osman-Touson +1).
Az 5. helyért: Magyarország-Svédország 45:39 (Keszthelyi +6, Keszthelyi +2, Kovács -1, Somody -1).
Végeredmény: 1. Izrael, 2. Svájc, 3. Olaszország, …5. Magyarország (Keszthelyi Zsombor, Kovács Gergely, Osman-Touson Maruán, Somody Soma).

Női tőrcsapat, 11 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lettország 45:34 (Badár +5, Wolf +4, Marosi +1, Nekifor +1). Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 34:45 (Nekifor +2, Marosi 0, Badár -6, Wolf -7).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Románia 35:45 (Nekifor +1, Marosi 0, Badár -4, Wolf -7).
A 7. helyért: Magyarország-Németország 35:45 (Marosi -2, Nekifor -4, Wolf -4).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Ukrajna, …8. Magyarország (Badár Szonja, Marosi Gréta, Nekifor Erika, Wolf Eszter).

Női kardcsapat, 9 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 43:45 (Keszei +7, Kovács -4, Bende -5).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Bulgária 39:45 (Keszei +8, Kovács -3, Csonka -4, Bende -7).
A 7. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:44 (Keszei +6, Csonka -1, Kovács -4).
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Olaszország, 3. Ukrajna, …7. Magyarország (Bende Barbara, Csonka Dorottya, Keszei Kira, Kovács Zsanett). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások