Sztárok – még a pást mellett

máj 14, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Először találkoztak egymással a “Sztárok a páston” eseményünk résztvevői. A kertvárosi vívóteremben ott voltak sportágunk nagyjai és vezetői egyaránt.

A prezentáción túl vagyunk – egyenként mutattuk be saját, illetve partnerünk, a Mediaworks felületein a jövő csütörtöki sztárvívás résztvevőit. Álljon itt és most, egyben a névsor: Barabás Botond színész, Danny Blue illuzionista, Ember Márk színész, Dánielffy Gergő gitárművész, illetve Gubik Petra színésznő, Kocsis Alexandra fitnesz modell, Kocsis Lilkó showtánc világbajnok és Kovács Patrícia színész. 

Sztárvívók, sztárművészek – és leendő sztárok a kertvárosi sajtóbemutatón.

Mindannyiukat láthattuk a Kertvárosi VSE impozáns vívópalotájában. Hatot közülük személyesen voltak ott, míg ketten munkahelyi elfoglaltságuk miatt videóüzenetben jelentkeztek be. A “Vívás mindenkié! – Sztárok a páston” akciónk lényegét a helyszíni sajtóbemutatón Csampa Zsolt, szövetségünk elnöke ekként fogalmazta meg: “Be szeretnénk mutatni a nagyközönségnek, hogy sportágunk bárki számára megtanulható és megszerethető. Ezért kértünk fel celebeket, vagy ahogy én szívesebben mondom, színészeket, művészeket, ismert személyiségeket arra, hogy egy showműsor keretében lépjenek pástra. Köszönjük, hogy elfogadták invitálásunkat, várjuk őket, és valamennyi érdeklődőt jövő csütörtökön, a Ludovika Arénában.”

Az 1964-es olimpiai bajnok női tőrcsapat vezéregyénisége, Sákovicsné Dömölky Lídia sorsolta ki a férfi elődöntők párosítását. A háttérben éppen a „kisorsolt” Danny Blue és szövetségünk elnöke, Csampa Zsolt.

Ott rendezzük ugyanis a Sztárvívást május 23-án, csütörtök délután fél 6-tól. A keddi sajtótalálkozón Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok tőröző, és Boczkó Gábor szövetségi kapitány sorsolta ki a párosításokat. Az eseményen ott volt a felkészítő mentorok között Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok. Mellesleg a szereplők nem akármilyen nagyságoktól tanulhatták meg a vívás alapjait, Emese mellett a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímeától, a négyszeres olimpiai érmes és négyszeres világbajnok Imre Gézától, továbbá az olimpiai bronzérmes, női párbajtőr válogatott edző Somfai Pétertől. 

Sztárok a páston: Dánielffy Gergő, Gubik Petra, Danny Blue, Kocsis Alexandra, Kocsis Lilkó és Barabás Botond.

Lidi néni és a “mellesleg” kétszeres olimpiai érmes és világbajnok Boczkó Gábor “keze okán” kiderült, hogy a párbajtőr fegyvernemben sorra kerülő, 10 tusos elődöntőben a férfiaknál Danny Blue-Dánielffy Gergő és Barabás Botond-Ember Márk lesz a párosítás. Míg a nőknél Kovács Lilkó Kovács Patríciával, illetve Gubik Petra Kocsit Alexandrával találkozik. 

A sorsolást követően a főszereplők meséltek a vívásban szerzett tapasztalataikról, és természetesen arról is, miként akarják majd legyőzni most megismert ellenfelüket… Öröm volt a “vívófüleknek” hallani, mennyi szépet mondtak el a neves művészek sportágunkról –   köszönjük!

A “Vívás mindenkié – Sztárok a páston!” rendezvényünk a Ludovika Aréna nagytermében lesz, az országos bajnokság előestéjén, délután fél 6-tól. Az est moderátora az ifi olimpiai bajnok Esztergályos Patrik, és a korábbi korosztályos válogatott Mészáros Nóra lesz. Mindenkit várunk, jegyeket itt bit.ly/44phxaM lehet vásárolni. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások