A junior Világkupa-szezon első hétvégéjén a kardozók a Fekete-tenger parti, oroszországi üdülővárosban, Szocsiban debütáltak. A nők versenyében kis létszámú, ám a húsz orosz induló okán nem gyenge viadalt rendeztek. Két junior világbajnok csapattagunk, Nagy Valentina és Battai Sugár ott volt a mezőnyben, ám legjobban a kadet világbajnok Szűcs Luca szerepelt. Pályafutása eddigi legjobb junior eredményét érte el ezüstérmével, a döntőben az orosz Kljucsnyikovától szenvedett vereséget. Bejutott a legjobb nyolc közé Nagy Valentina és a kadet korú Keszei Kira is, előbbi a hatodik, utóbbi a nyolcadik helyen végzett. Gratulálunk az érdekének és a helyezetteknek!
Férfi kardban jóval nagyobb létszámú, és erősebb mezőnyű versenyt rendeztek, minden valószínűség szerint azért, mert itt csapatverseny is szerepel a vasárnapi programban. Ennek függvényében junior kardozóink kifejezetten szépen szerepeltek, mivel Nagy Kristóf és Baaken Mátyás karrierje során először junior Világkupa döntőjébe jutott. Végül a legjobb nyolc jelentette a végállomást számukra, Kristóf a hatodik, Matyi a hetedik helyen végzett, úgy, hogy az odáig vezető úton mindketten értékes skalpokat szereztek. Gratulálunk a versenyzőknek és a mestereknek! Mellettük a 32 közé Urbán Tamás tudott bekerülni, az ifi olimpiai bajnok Rabb Krisztián a 64 között búcsúzott.
Eredmények. Junior férfi kard egyéni Világkupa, Szocsi, 107 induló. A csoportmérkőzéseken: Rabb Krisztián 5 győzelem/1 vereség, Kaiser Balázs 4/2, Urbán Tamás 3/3, Horváth Gergő 3/2, Nagy Kristóf 3/2, Noseda Szabolcs 3/3, Baaken Mátyás 3/3, Fröhlich Bálint 3/3 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 64 közé jutásért: Noseda-Bocsarov (orosz) 15:11, Baaken-Zemjankevics (orosz) 15:12, Fröhlich-Kuzmin (német) 13:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Baaken-R. Alinca (román) 15:5, Urbán-Disler (német) 15:9, Nagy-Kaiser 15:13, Noseda-Piccioli (francia) 10:15, Horváth-Hustache (francia) 13:15, Rabb-Pagu (román) 14:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Baaken-Pastin (román) 15:5, Nagy-Schlaffer (német) 15:9, Urbán-Presznov (orosz) 9:15.
Nyolcaddöntő: Baaken-Lortkipanidze (amerikai) 15:13, Nagy-Schickele (francia) 15:14.
Negyeddöntő: Baaken-Moataz (egyiptomi) 10:15, Nagy-Presznov (orosz) 8:15.
Végeredmény: 1. Kirill Tuljukov (orosz), 2. Nyikita Presznov (orosz), 3. James Linder (amerikai) és Medhat Moataz (egyiptomi), …6. Nagy Kristóf (edző: Gergácz László, válogatott edző: Navarrete József), 7. Baaken Mátyás (edzők: Decsi István, Kocsis Zsolt, válogatott edző: Navarrete József), …21. Urbán Tamás, …33. Rabb Krisztián, …40. Kaiser Balázs, …47. Horváth Gergő, …53. Noseda Szabolcs, …61. Fröhlich Bálint.
A kadet világbajnok Szűcs Luca Vk-ezüsttel kezdte junior pályafutását. Képünkön az eredményhirdetés után Gulácsi Ferenc válogatott edzővel.
Junior női kard egyéni Világkupa, Szocsi, 40 induló. A csoportmérkőzéseken: Szűcs Luca 6 győzelem/0 vereség, Battai Sugár 5/0, Nagy Valentina 5/1, Beviz Dorottya 3/3, Pótz-Nagy Fanni 2/3, Keszei Kira 2/4 (továbbjutottak), Missurai Pálma 1/4 (kiesett).
A legjobb 16 közé jutásért: Keszei-Rahacseuszkaja (fehérorosz) 15:6, Szűcs-Iacob (román) 15:6, Battai-Monyuhova (orosz) 15:7, Nagy-Malazavaja (fehérorosz) visszalépett, Beviz-Kobzeva (orosz) 8:15, Pótz-Nagy-Kljucsnyikova (orosz) 7:15.
Nyolcaddöntő: Keszei-Oszipova (orosz) 15:7, Szűcs-Sumszkaja (orosz) 15:13, Nagy-Afanaszjeva (orosz) 15:14, Battai-Sorohova (orosz) 6:15.
Negyeddöntő: Szűcs-Nagy 15:11, Keszei-Kobzeva (orosz) 8:15.
Elődöntő: Szűcs-Szmirnova (orosz) 15:13.
Döntő: Szűcs-Kljucsnyikova (orosz) 8:15.
Végeredmény: 1. Alina Kljucsnyikova (orosz), 2. Szűcs Luca (edző: Bódy István, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), 3. Valerija Kobzeva (orosz) és Anna Szmirnova (orosz), …6. Nagy Valentina (edző: Ravasz Etele, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), …8. Keszei Kira (edző: Ravasz Etele, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), 9. Battai Sugár, …20. Beviz Dorottya, …22. Pótz-Nagy Fanni, …36. Missurai Pálma.