Tőrcsapatok: volt is jobb, lesz is jobb

jan 15, 2023 | Hírek

Női tőrcsapatunk (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Mesteri Viktória, Pásztor Flóra) 11., férfi tőrcsapatunk (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely) 15. helyen zárt a párizsi Világkupán.

A párizsi tőr Világkupán a kifejezetten jól sikerült egyéni versenyek után csapatban nem sikerült úgy szerepelni, ahogy szerettünk volna. Gyorsan tegyük hozzá, a vasárnapi eredményen bőven lehet, és kell is javítani – erre képesek is a mieink. 

Női csapatunkban ismét ott volt Kreiss Fanni, mellette az alapembernek tekinthető Kondricz Kata és Pásztor Flóra szerepelt, valamint Mesteri Viktória. A 16 közé kerülés “kötelező feladatnak” számított, és ezt Mexikó ellen simán teljesítették is a mieink. A nyolcaddöntőben Kanada következett, és a szülése után visszatérő Fanni érthetően elfáradhatott a harmadik versenynapjára, így viszont nem sikerülhetett a győzelem, a vége 36:44 lett. A folytatásban egy Szingapúr elleni győzelem (45:37), egy Korea elleni vereség (35.45) után az Ausztria elleni győzelem zárta a napot, mindez 11. helyet ért. Kata és Flóra stabilan vívta végig a napot, és ha Fanni utoléri magát, akkor bizonyára tovább élhetnek majd az olimpiai remények. 

A férfiakról is elmondhatjuk, hogy Dósa Dani és Szemes Gergő abszolút alkalmas az olimpiai kvalifikáció esetleges teljesítésére, itt nagyon fontos lesz megtalálni a társakat. Legutóbb ez Tóth Gergely és Mihályi Andor esetében sikerült is, Párizs azonban ezúttal nem az ő városuk volt… A 16 közé jutás itt sem okozott gondot Mexikó ellenében (45:30). A nyolcaddöntőben azonban nem volt esély Korea ellen (30:45). A 9-16. helyért levő folytatás is alakulhatott volna szebben, Spanyolországtól (43:45), majd Belgiumtól szenvedtünk vereséget (26:45). A szépségtapaszt a 15. helyért Argentína legyőzése jelentette (45:25).

Eredmények. Férfi tőrcsapat Világkupa, Párizs, 28 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Mexikó 45:30 (Szemes +6, Tóth +4, Mihályi +3, Dósa +2).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Korea 30:45 (Szemes -3, Dósa -3, Mihályi -4, Tóth -5).

A 9-16. helyért: Magyarország-Spanyolország 43:45 (Szemes +11, Dósa +2, Mihályi -7, Tóth -8).

A 13-16. helyért: Magyarország-Belgium 26:45 (Mihályi -3, Szemes -7, Dósa -9).

A 15. helyért: Magyarország-Argentína 45:25 (Dósa +13, Szemes +6, Mihályi +1).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Egyesült Államok, 3. Japán, …15. Magyarország (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely).

Női tőrcsapat Világkupa, Párizs, 23 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Mexikó 45:28 (Kondricz +12, Pásztor +3, Kreiss +2).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 36:44 (Pásztor +1, Kondricz +1, Kreiss -10).

A 9-16. helyért: Magyarország-Szingapúr 45:37 (Kondricz +10, Pásztor +9, Mesteri -11).

A 9-12. helyért: Magyarország-Korea 35:45 (Pásztor +1, Kondricz -4, Mesteri -7).

A 11. helyért: Magyarország-Ausztria 45:29 (Pásztor +14, Mesteri +4, Kondricz -2).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Egyesült Államok, 3. Japán, …11. Magyarország (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Mesteri Viktória, Pásztor Flóra).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események