Versenyekkel kapcsolatos elnökségi döntés

aug 18, 2020 | Hírek

A Magyar Vívó Szövetség elnökségének döntése. 

A Magyar Vívó Szövetség Elnöksége versenyrendezéshez kapcsolatosan döntést hozott, mely hatályba lép 2020. 08. 18-án.

Versenyrendezéshez kapcsolódó előírások:

Verseny szervezésére kizárólag a Magyar Vívó Szövetség (továbbiakban: MVSZ), valamint az MVSZ által kijelölt tagszervezet jogosult.

Az általános védelmi intézkedéseknek megfelelően minden résztvevő személynek:

– a védőtávolságot be kell tartani

– Kötelező az orvosi maszk viselése a zárt terekben minden, a helyszínen jelen lévő személy számára, kivéve a páston versenyzők részére, a mérkőzés ideje alatt.

A kötelező maszkviselésre vonatkozóan a versenyrendező szigorúbb rendelkezést hozhat. Amennyiben a versenyző/edző a maszk viselésére vonatkozó szabályokat megszegi, úgy a versenyző és a csapat büntetéssel, akár kizárással is sújtható, valamint a szabályt megszegő személy a verseny helyszínének elhagyására köteles. Ismétlődő esetben az egyesület büntetéssel sújtható. A kizárás az adott eseményre vonatkozik.

Minden megrendezésre kerülő verseny nézők nélkül megtartandó sportesemény. A helyszínen a verseny ideje alatt kizárólag a versenyzők, edzők, egészségügyi személyzet, bírók, valamint a közreműködő személyek tartózkodhatnak. Amennyiben a versenyző hozzátartozója/kísérője a helyszínen tartózkodik, úgy mind a versenyző, mind a versenyző klubja büntetéssel, akár kizárással is sújtható.

A verseny rendező köteles a technikai személyzet számára eligazítást tartani a „zárt kapus” verseny lebonyolításának szabályairól. A verseny rendezőnek a szabályok betartását folyamatosan ellenőriznie kell.

A versenyre a klub a lenti nyilatkozat elfogadását követően nevezheti versenyzőit:

A klubnak minden esetben nyilatkoznia kell arról, hogy tudomása szerint az általa indított versenyzők egészségesek, valamint arról, hogy a versenyt megelőző két hétben nem tartózkodtak külföldön. Amennyiben valamely versenyző a versenyt megelőző két hétben külföldön tartózkodott, úgy köteles a klubja részére az egészségügyi előírásoknak megfelelően 2 db negatív tesztet bemutatni. Továbbiakban a klub felelőssége a versenyzők egészségügyi állapotának elsődleges ellenőrzése, a versenyző (kiskorú esetén gondviselő) erre irányuló nyilatkozatának beszerzése." 

A verseny rendezője kiemelt figyelmet kell fordítson az öltözők, mosdók, zuhanyzók, közös helyiségek higiéniai állapotára. A mosdókban előírás a szappan és papír kéztörlő folyamatos biztosítása a verseny ideje alatt, illetve bárki által hozzáférhető kézfertőtlenítő kihelyezése a közös területeken. Amennyiben fertőzött személy vett részt a versenyen, úgy a verseny szervezője köteles a terület fertőtlenítésére, annak költségei viselésére.

Mind az MVSZ, mind a szervező klub köteles a felelősségi körébe tartozó összes résztvevő, egészségügyi dolgozó, közreműködő nyilatkozatait a versenyt követően három hónapig megőrizni.

A szövetség vállalja a versenybírók, főbíró, versenyigazgató, valamint az ellenőrök és rendezésben érintett MVSZ munkatársaknak az egészségügyi állapotának ellenőrzését, az arról szóló nyilatkozatok begyűjtését, megőrzését.

Az MVSZ a veszélyeztetett korosztályba tartozó edzők számára nem javasolja a versenyeken való részvételt. Az érintett edzők saját felelősségükre tartózkodhatnak versenyen!

A rendező egyesület a verseny kiírásának felterjesztésével nyilatkozik, hogy vállalja az összes zártkapus versenyre vonatkozó szabállyal járó kötelezettséget, és felelős azok betartásáért és betartatásáért.

A vendéglátásra vonatkozó hatályos szabályokat a rendező az étterem üzemeltetőjével együtt köteles betartani.

A zártkapus versenyekre vonatkozó szabályok betartása a rendező klub és a versenyigazgató felelőssége. A szabályok megszegése esetén a rendező egyesület a Magyar Vívó Szövetség Elnöksége által szankcionálható.

A zártkapus versenyeken mindenki saját felelősségére vesz részt!

Alapvető rendelkezés a Járványügyi helyzethez kapcsolódó valamennyi kormányzati előírás betartása!

Az előírás az alábbi linkről letölthető

Versenyrendezéshez kapcsolódó előírások

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Magyar arany a maratoni hétvégén: kadet férfi párbajtőrcsapat!

A csúcsmezőnyű kadet párbajtőr európai körverseny vasárnapján a férfi csapat (Dékány Patrik, Kuznyecov Jaroszláv, Petrovszki Áron, Vörös Róbert) aranyérmet, Horváth Lotti bronzérmet nyert, gratulálunk!

Nagyszerű ezüst a női kardcsapattól 

Az algíri világkupa-szezonnyitó kard csapatversenyen a Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású női válogatott ezüstérmet nyert, gratulálunk! A férfiak a kilencedik helyen zártak. 

Újabb bronz a férfi tőrcsapattól!

A világbajnoki bravúrbronz után a szezon első, mallorcai világkupa-versenyén is a harmadik helyen végzett a Bálint Álmos, Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású férfi tőrcsapat, gratulálunk!

Mellékszerepben kadet kardozóink 

A gödöllői kadet európai körverseny második napján nem a magyarok játszották a főszerepet. Női egyéniben a 32 jelentette a végállomást, férfi csapatban nem kerültek a nyolc közé a magyarok.

Férfi tőr: tovább, tovább! – Szemes Gergő vk-ezüstérmes

A világbajnoki bravúrok után ismét nagyszerűen teljesített a férfi tőr szakág, köszönhetően Szemes Gergőnek, aki remek vívással lett ezüstérmes a mallorcai világkupaversenyen, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események