Vidéki HÖLGYEk nagy napja

jan 29, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Ilyen sem volt még talán! A dohai női párbajtőr Grand Prix selejtezője után négy, vidéki klubban vívó hölgy jutott a főtáblára: Kun Anna (Tata), Muhari Eszter, Gnám Tamara (Tatabánya), Nagy Blanka (Debrecen).

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Tíz magyar hölgy részvételével kezdődött hétfő reggel Dohában a női párbajtőr Grand Prix, amely egyben beszámít a hazai válogatásba. Akad egy kiemeltünk közülük, elvégre a világranglista negyedik helyén álló Kun Annának természetesen nem kellett selejteznie. Ő szerdán, a 64-es táblán kezd majd. 

A további kilenc magyar közül a legidősebb sincs még 24 esztendős. Mindez azért érdekes különösen, mert mindeközben a fegyvernem világranglistájának első 16 helyezettje közül 11 több mint 30 éves, és a legfiatalabb is 27. Valami tehát nincs rendben ezen a téren mifelénk, és ennek okáról érdeklődtünk Somfai Pétertől, a válogatott vezető edzőjétől a helyszínen. 

“Valóban ez az egyik legnagyobb problémánk. Alig van felnőtt vívónk, miközben egyértelműen harminc körül érnek fel a fegyvernem legjobbjai a csúcsra. Sokan érzik úgy nálunk, ha húsz felett nem jön rögtön az eredmény, akkor inkább elmennek dolgozni, nem látják a jövőt a sportágon belül, abbahagyják. Meg kell állítanunk ezt a folyamatot! Kezdetként válogathatnának az U23-as körversenyek a korosztályos Európa-bajnokságra, vagy akár az Universiadéra. Itt is tizenketten indulhatnának, tízen vagyunk, többen nem  vállalták az egyébként nem olcsó utazást. A szakág fejlődésének az egyik kulcsa, hogy erre a gondra megoldást találjunk.”

Muhari Esztit megszúrni is alig tudták a csoportkörben.

Erre azonban nyilván nem a hétfői nap az alkalmas, elvégre elképesztően erős, olimpiai kvalifikációs versenyen kellett helyt állni a magyaroknak az impozáns, ám az ürességtől kongó, csaknem 16 ezres Lusail Arénában. 

Mindenesetre akad még egy olyan párbajtőrözőnk, aki céltudatosan halad előre a maga útján, méghozzá Muhari Eszter. Ő tavaly éppen Dohában dobbantott egy nagyot bronzérmével, most pedig veretlenül, tust is alig kapva, a legjobb indexszel jutott közvetlenül a főtáblára. “Jól vagyok, köszönöm! Pláne, most… Egyébként erre a fél évre hazaköltöztem Amerikából, most is a csapattal utaztam ide. Aztán az olimpia után majd meglátjuk, hogyan tovább” – mondta honlapunknak Eszter, miközben már csomagolhatott is a csoportkör után. Ezt tehette Salamon Réka és Borsody Emma is, ám nyilván nem hasonló érzésekkel, lévén ők kiestek az első fordulót követően.

Nagy Blanka első éves juniorként került a felnőtt GP főtáblájára.

A folytatásban két vívónknak sikerült követnie Annát és Esztert. Egyikük a mieink legfiatalabbja, a tavalyi kadet világbajnok Nagy Blanka. Vezetéknevéhez illő dicséret illeti a debreceni tehetséget, előbb horvát, majd olasz riválist búcsúztatott – utóbbi komoly fegyvertény, gratulálunk! Jár a dicséret a tatabányai Gnám Tamarának is, ő előbb finn, majd amerikai ellenfelet győzött le – itt ugyancsak utóbbiért jár a kalapemelés. Így mindösszesen négy magyar került a főtáblára, és igazi különlegességnek számít, hogy mindannyian vidéki egyesületekben vívnak!

A dohai Grand Prix kedden a férfiak selejtezőit rendezik. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Női párbajtőr egyéni Grand Prix, Doha, 211 induló. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna kiemelt, Muhari Eszter 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Nagy Blanka 4/1, Gnám Tamara 4/2, Wimmer Dorina 4/2, Dékány Kinga 3/3, Kardos Edina 3/3, Fekete Bosziljka 2/4 (továbbjutottak), Salamon Réka 2/4 Borsody Emma 1/5 (kiestek). 

A legjobb 96 közé jutásért: Nagy-Majdandzic (horvát) 15:11, Dékány-Conrad (ukrán) 15:5, Wimmer-Romanova (ukrán) 15:11, Gnám-Vuorinen (finn) 15:9, Fekete-Szvisztil (ukrán) 9:15, Kardos-Bezhura (ukrán) 14:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Nagy-Paulis (olasz) 15:13, Gnám-Toby (amerikai) 15:12, Wimmer-Caron (brit) 13:15, Dékány-Harkova (ukrán) 9:15. 

Szerdán a legjobb 32 közé jutásért: Kun-Bavuge Khabimana (orosz), Muhari-Nabeth (francia), Nagy-Viveros (paraguayi), Gnám-Isola (olasz).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események