Vívás világnapja – a Sándor-palotánál

aug 28, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Ismét köszöntjük idehaza is a Vívás Világnapját. A központ eseményt újra Budapest egyik kultikus helyén, a Sándor-palota előtti Szent György téren rendezzük szeptember 9-én, 11-kor. Várunk mindenkit!

A Nemzetközi Vívó Szövetség minden esztendő szeptemberének második szombatjára hirdeti meg a Vívás Világnapját, és így lesz ez idén is. Hazánk pedig hosszú évek óta, miként a páston, így gyönyörű sportágunk népszerűsítésében ugyancsak az elsők közé tartozik. 

A Magyar Vívó Szövetség esztendők óta Budapest legszebb, legismertebb pontjain tartja központi rendezvényét, vívtunk már többek között a Bazilikánál, a Nemzeti Múzeumnál, a Parlament előtt, a Puskás Ferenc stadionnál, a Hősök terén, a Vajdahunyad váránál, de még támogatónknál, a Westendnél is jártunk. 

Tavaly a Vajdahunyad váránál találkoztunk, idén a Sándor-palota következik.

Ezúttal a Várban, a Sándor-palota előtti Szent György téren tartjuk majd flashmob megmozdulásunkat. Szeptember 9-én, szombaton, délelőtt 11 órakor kezdődik majd a rendezvény, mindenkit nagy szeretettel várunk! További részleteket természetesen közlünk majd honlapunkon és Facebook-oldalunkon egyaránt. 

Hajrá, magyar vívás, gyere és népszerűsítsd Te is velünk, találkozhatsz világklasszis vívóinkkal is szeptember 9-én a Várban!

Kapcsolódó hírek

A felnőttek is belevágtak!

Mátraházán, illetve az ausztriai Ramsauban megkezdődött felnőtt vívóinknak is a válogatott program. A végcél természetesen a párizsi olimpia, reméljük, minél többen jutnak odáig. Hajrá, magyar vívás!

Kadet női tőr KV – Somorja 2023.09.30-10.01 – Utazási Információk

Kadet női tőr KV – Somorja 2023.09.30-10.01 – Utazási Információk

Újpest a roadshow újabb állomása

Az újpesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium lesz az újabb állomása az “Aranyos lányok, aranyos fiúk” roadshow-nak. A vendég ezúttal Gémesi Csanád és Vajda Oszkár lesz.

BSU 2023/2024-as képzések

SPORTEDZŐ, SPORTOKTATÓ, SPORTSZERVEZŐ

Tíz magyar arany a veterán nemzetközin

Huszonkilenc ország 319 vívójának részvételével zajlott a hétvégén a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a veterán Budapest bajnokság. A 23 versenyszámban 10 magyar aranyérem született.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM