Vívás Világnapja – magyar változatban

szept 9, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

A Várban, a Sándor-palota előtti Szent György téren tartotta szövetségünk idei, központi akcióját a Vívás Világnapja alkalmából. Az eseményen köszöntöttük 60 évvel ezelőtti, női tőr világbajnoki dobogósainkat.

Hatvan esztendővel ezelőtt, a gdanski világbajnokságon olyasmi történt, ami sem előtte, sem utána egyszer sem. A női tőrözők egyéni versenyében három magyar állhatott dobogóra, Rejtő Ildikó lett az arany-, Dömölky Lídia az ezüst- és Juhász Katalin a bronzérmes. Klasszisaink elfogadták a felkérést, hál’istennek egészségük is engedte, így mindhármójukat köszönthette szombaton Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, valamint Prosits Attila elnökségi tagunk. 

Tőröző klasszisainkat köszöntötte az évforduló alkalmából Csampa Zsolt és Prosits Attila.

Mindez több száz, vívóruhába öltözött sportoló, illetve felnőtt és korosztályos világ- és Európa-bajnok társaságában történt, akik ezt követően, a magyar zászlók kíséretében elénekelték korábbi klasszisaink tiszteletére a magyar himnuszt. 

Üdvözlés a magyar vívóktól.

Ez volt az idei Vívás Világnapja “felvezető programja” a Várban, a Sándor-palota előtti Szent György téren, melynek parkját betöltötték sportolóink. Milánói világbajnokaink közül ott volt a teljes női kardcsapat (Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca), az egyéni világbajnok párbajtőröző, Koch Máté, valamint vb-aranyérmes férfi kardcsapatunkból Decsi Tamás

60 évvel ezelőtti, és idei vívóklasszisok. Világbajnok női kardcsapatunk tagjai (Pusztai Liza, Szűcs Luca, Battai Sugár, Márton Anna), valamint az asztalra ülve az 1963-as vb női tőr versenyének dobogósai: Juhász Katalin, Sákovicsné Dömölky Lídia és Rejtő Ildikó.

Ezt követte a ragyogó napsütésben a flashmob-megmozdulás, azaz az ötperces, “véres küzdelemnek” azért nem nevezhető szabadvívás, amelynek során turisták tucatjai gyártották telefonjukon a fotókat… Befejezésként pedig csoportkép készült a Sándor-palota erkélyéről, melyen valamennyi szereplője ott volt a délelőttnek. 

Csoportkép kicsikkel, nagyokkal, klasszisokkal és kezdőkkel, tovább kíváncsi érdeklődökkel.

Folyatatás jövőre, veletek, Budapest újabb ikonikus helyén. Hajrá, vívás! Hajrá, magyar vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

Felgyorsulva – páston és időben

„Villámedzőtáborral” készült hétfőtől szerdáig a kadet és junior kardválogatott Dunavarsányban. Vasárnap már válogatót rendeznek, öt hónap múlva pedig korosztályos Eb-t. Kérdés, hogy hol. De a vb helyszínét legalább már tudjuk.

Élő eredmények

Közelgő események