Záró-nyitó elnökségi

aug 23, 2019 | Hírek

Megtartotta “szezonzáró-idénynyitó” elnökségi ülését a Magyar Vívó Szövetség. A kedd esti eseményen a zárótéma természetesen a sikeres budapesti vb értékelése volt, a nyitásra még kicsit várni kell.

A Magyar Vívó Szövetség kedd kora esti elnökségi ülésén Csampa Zsolt elnök számolt be a világbajnokság visszhangjáról. Elmondta, hogy a sikeres magyar szereplés mellett rendkívül fontos, hogy a világ minden tájáról kizárólag pozitív visszajelzések érkeztek a budapesti eseménnyel kapcsolatosan. 

Ezt követően a testület jóvá hagyta a világbajnokságon érmet nyerő magyar sportolók és edzők eredményességi juttatását. Amit erről tudni kell: az olimpiához hasonlóan a világbajnokságért adható prémiumokat is az EMMI illetékes államtitkárságának normatívája alapján osztják el. Azt is jegyezzük meg: a vb-ért járó jutalom töredéke az olimpiai eredményességi összegnek, és természetesen további életjáradékot, illetve egyéb juttatásokat nem von magával – egyszeri juttatásról van szó. 

Az elnökség eztán már a 2019/20-as szezonnal foglalkozott. A tagfelvételek, illetve egyéb rutin intézkedések után a legfontosabb téma az idény versenynaptárának, válogatási elveinek kijelölése volt. Ezzel kapcsolatosan Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány tette le írásban a javaslatát, mellyel kapcsolatosan több kérdés vetődött fel.

Mivel a szakember jelenleg előre bejelentett nyári szabadságnak végét tölti, és nem volt ott az ülésen, ezért az elnökség végül úgy döntött: két-három héten belül új ülést tűz ki, melyen ezen pontok tisztázása lesz a téma, elvégre ennek az olimpiai szezonban különös jelentősége lehet. Addig is azoknak, akik tervezni szeretnék a szezont: a nemzetközi versenynaptár már megtalálható a FIE, illetve az EFC weboldalán. Természetesen ehhez igazodik a magyar tervezet is, amely alapjaiban hasonló lesz az előző szezonéhoz.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Nádasdy-bronz, kínai dominancia

Az évad első kerekesszékes világkupáját a thaiföldi Pattaján rendezték, ahonnan a három fős magyar küldöttség Nádasdy Anna révén egy bronzéremmel, és egy helyezéssel tért haza.

Együtt a rektorral!

A Semmelweis Egyetemen 2026. augusztus 26-28. között megrendezett 8. Nyári Egyetem vendége volt, és kerekasztal-beszélgetésen vett részt az egyetem két hallgatója, világbajnok női kardcsapatunk két tagja, Katona Renáta és Spiesz Anna – többek között Merkely Béla rektor társaságában..

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

Élő eredmények

Közelgő események