Imre Géza: Őszintén hiszek a döntéseimben

Imre Géza: Őszintén hiszek a döntéseimben

Eddig is elnökségi tagja volt az MVSZ-nek, de az új felállásban szakmai alelnök lett. Jól csengő pozíció, vagy kemény munka? Semmiképpen sem jól csengő tisztség! Pontosabban az, de egyben rendkívül megtisztelő és felelősségteljes. Így állok hozzá, de azt máris látom,...
Beindul a szezon!

Beindul a szezon!

November második hétvégéjén valamennyi fegyvernemben egyéni és csapat Világkupa-versenyt rendeznek, így egyáltalán nem meglepő, hogy másfél hónappal az olimpia után máris beindul a szezon a felnőtteknek is. Persze, nem mindenkinél – elsőként az olimpikonokról...
Csampa Zsolt az európai Comex-ben

Csampa Zsolt az európai Comex-ben

A Puskás Aréna VIP termében rendezték az Európai Vívó Konföderáció (EFC) tisztújító közgyűlését. Az eseményen köszöntőt mondott Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár és Manolisz Kaciadakisz, a Nemzetközi Vívó Szövetség görög elnöke. A szombat délelőtti szakaszban...
Vívás Világnapja – ezúttal másként

Vívás Világnapja – ezúttal másként

Gachályi Gréta és Taivainen Bence a Lánchídnál. Ezen a napon rendezi az Európai Vívó Szövetség Budapesten a tisztújító kongresszusát, továbbá valóra váltak az időjárási előrejelzések is, borús, esős, hűvös szombatra ébredtünk a Vívás Világnapján. Így ezúttal nem a...
Adják vissza Csongi aranyérmét!

Adják vissza Csongi aranyérmét!

Csongrádi László emlékezetes asszót vívott a szöuli olimpián. 1988-ban nyert legutóbb magyar kardcsapat ötkarikás aranyérmet – Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállításban. A máig emlékezetes döntőben már 8:4-re...
Budapesten választanak európai elnököt

Budapesten választanak európai elnököt

Negyvenhárom tagállama van az Európai Vívó Konföderációnak (EFC), melyből negyvennek a vezetősége érkezik fővárosunkba, mivel a Magyar Vívó Szövetség ad otthont szombaton a testület tisztújító közgyűlésének. Tamás Henriette, az MVSZ főtitkára honlapunkat arról...