Nagyszerű idénykezdet! Három érem – egy ezüst (Nagy Dávid, férfi párbajtőr), két bronz (Pásztor Flóra, női tőr; Bende Bence férfi párbajtőr) -, és további négy döntős helyezés a magyar mérlege a győri európai kadet körversenynek, melyen női és férfi tőrben, valamint férfi párbajtőrben több mint 30 ország közel 600 fiatalja lépett pástra.
Új helyszínen, a győri Egyetemi Sportcsarnokban rendezte a Magyar Vívó Szövetség az európai kadet körverseny magyarországi állomását. Győr valamennyi szempontból nagyszerűen debütált: a minden igényt kielégítő körülmények mellé remek eredmények is társultak.
A szombati nyitó nap a tőrözőké volt, és lassan már nem is kell azon csodálkozni, hogy a hatalmas mezőnyt (férfi tőr 216, női tőr 160 induló) az amerikaiak uralták. A megszerezhető nyolc éremből hatot vittek haza, közte mindkét aranyat… Panaszra azért nekünk sem volt okunk, sőt! Kadet Európa-bajnoki ezüstérmes válogatottunk három tagja idén is e korosztályban vív, és mindhárman bejutottak a legjobb nyolc közé. Kondricz Kata és Tóth Janka a negyeddöntőben sem járt messze a még nagyobb sikertől, de végül amerikai riválisuk jobbnak bizonyult, és hasonlóan járt az elődöntőben Pásztor Flóra is. Kadet világbajnoki harmadikunk így idehaza is bronzot nyert, ami nagyon szép eredmény egy ekkora mezőnyben, miként csapattársai szintén elégedettek lehetnek.
Borkai Zsolt polágrmester, MOB-elnök, olimpiai bajnok adta át az érmeket.
Férfi tőrben sem maradtunk döntős helyezés nélkül, itt Mészáros Tamás bizonyított ismét, az amerikai dominancia ebben a fegyvernemben is döbbenetes volt, valami odakint nagyon jól működik…
A magas színvonalú esemény rangját tovább növelte, hogy az érmeket Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke adta át, Csampa Zsolt elnök társaságában.
Másnap, vasárnap a férfi párbajtőrözők következtek, szintén magas indulólétszámmal (162). Ebben a fegyvernemben az amerikaiak nem léptek pástra, a mieink viszont az elmúlt esztendők hagyományainak megfelelően remekeltek, hárman bejutottak a legjobb nyolc közé. Ez azért is értékes, mert e korosztály több rendkívül sikeres képviselője “kiöregedett”, így a “zöldfülűek” bizonyították, hogy a magyar férfi párbajtőrözők füle sosem zöld…
Mindez kevesebb képzavarral úgy fogalmazható meg, hogy Nagy Dávid ezüst-, Bende Bence bronzérmet nyert. A további döntős helyezés sem hiányzott, aki még nem tudta, az meggyőződhetett róla, hogy a Bányai vezetéknév után a Zsombor mellett a Botond keresztnevet is tanulgatni kell…
Eredmények. Győr Kupa, európai kadet körverseny. Férfi tőr, 216 induló: 1. Tourette (amerikai), 2. Barmakov (orosz), 3. Knodt (amerikai) és Kumbla (amerikai), …8. Mészáros Tamás (mester: Feczer Viktor),
…10. Bellovicz Gábor, …38. Frűhauf Benjámin, 39. Bényei Erik és Pankáczi Krisztián, …48. Mendrey Tamás, …50. Mérő Mihály, …60. Nagy Balázs, …64. Simon Kristóf, …75. Beke Vince, …89. Eszes-Kovács Maxim, …95. Markolt Gergely, …98. Kiss Bogdán, 99. Bencze Attila, …106. Nedeljkovic Luka, …123. Polgár Bence, 124. Hajas Gergő, …127. Nedeljkovic Mateja, …131. Wolf Ádám, …134. Tóth Martin, …136. Tóth Gergely, …148. Udvardi Péter, …150. Kessler Bence, …153. Korom Erik, …159. Bernát Máté, …173. Babanics Gergely és Korom Gergely, …178. Magyar Áron, …186. Lukács János, …188. Baranyai Bence, …196. Major Mátyás, …206. makó András, …214. Kor-Hanák Norbert.
Női tőr induló, 160 induló: 1. Partridge (amerikai), 2. Deschner (amerikai), 3. Pásztor Flóra (mester: Beliczay Sándor) és Binder (amerikai), 5. Tóth Janka (mester: Gátai Róbert), …8. Kondricz Kata (mester: Marco Goncalves),
9. Hajas Nóra, …12. Pölcz Anna, …20. Kókai Csilla, …56. Tomka Ivett, …58. Gergely Luca, …66. Bernát Viktória, …74. Nagy Anasztázia, …77. Rizmájer Anna, …82. Szántay Anna, 83. Marosi Réka, …86. Somodi Anita, …96. Pénzes Eszter, …110. Sike Nóra, …125. Hanzl Lilla, …131. Kádár Kitti, …135. Fekete Hanga, …144. Tadics Ráhel.
Férfi párbajtőr, 162 induló: 1. Limarev (orosz), 2. Nagy Dávid (mester: Halla Péter), 3. Bende Bence (mester: Patócs Zsolt) és Preziosi (olasz), … 6. Bányai Botond (mester: Halla Péter),
…11. Andrásfi Tibor, …16. Varga Samu, …21. Bánsági Barnabás, 22. Kalácska Botond, 23. Cziráki Bálint, …25. Koch Máté, …28. Stubnya Márton, 31. Farkas Csaba, …49. Jakovác Gergely, …55. Kovács Kornél, …65. Csere Bence, 66. Szakmáry Nándor, …76. Debnár Gergely, …84. Nagy Géza, …86. Fóti Adorján, …90. Rudi Soma Péter és Stolár Sámuel, 92. Horváth Mátyás, …97. Sárvári Merse, …108. Mestyanek Máté, 110. Lénárd Vince és Szűcs Dániel, …115. Zarándok Levente, …121. Hosszú Dániel, …125. Sipos Viktor, 126. Cseri Soma, …133. Kiss Roland, …145. Tóth Marcell, …153. Koncz Medárd, …158. Németh Gergő.
2014. szeptember 14.