Áron gyógyul, és készül a visszatérésre

szept 5, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek, Uncategorized

Saját közösségi oldalán számolt be Szilágyi Áron arról, hogy megműtötték, és sejttette azt is, hogy folytatja pályafutását. Honlapunknak most mindkettőt megerősítette.

Az olimpia férfi kardcsapatversenyének olaszok elleni negyeddöntőjében kezdte húzni a lábát Szilágyi Áron. Háromszoros egyéni bajnokunk a napot végigvívta, és ezüstjével elérte azt, hogy most már valamennyi nemesfémből van ötkarikás medálja. Viszont később kiderült, ismét a korábbi, talp- és Achilles-sérülése újult ki, és miként ezen a poszton https://www.facebook.com/szilagyiaaron?locale=hu_HU részletezte, végül az orvosokkal egyeztetve a műtét mellett döntöttek. Ezen 34 éves klasszisunk már sikeresen túl is van. Posztjában ugyanakkor arra is következtetni engedett, hogy felépülése után folytatni akarja szenzációs pályafutását. 

Szilágyi Áron: túl a műtéten, készül a visszatérésre. (Fotó: Szilágyi Áron Facebook oldala)

Sikerült elérnünk Áront, akinek természetesen mielőbbi gyógyulást kívántunk, majd hogylétéről érdeklődtünk. “Köszönöm, a körülményekhez képest a lehető legjobban vagyok. Délután már haza is engednek, még két hétig leszek fekvőgipszben. Ezt követően speciális szerkezetet kapok, mellyel már megkezdhetem a gyógytornát. Amikor pedig ez is lekerül rólam, akkor folytatódik tovább rehabilitáció. Az előzetes elképzelések szerint öt-hat hónap múlva, tavaszra leszek ismét versenyképes állapotban.”

Kicsit aggodalmasan, de azért feltettük a legfontosabb kérdést, mely szerint mi lesz utána…? “Eldöntöttem, hogy amennyiben egészségem engedi, akkor folytatom a pályafutásom! Tavasszal ismét pástra szeretnék lépni, edzéseken és versenyeken egyaránt.”

Mit lehet ehhez hozzátenni? Gyógyulást kívánunk, és nagyon várjuk bajnokunk visszatérését!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások