Hatodik Huba, hetedik Benedek

dec 2, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek, Uncategorized

Egyaránt pályafutása első junior Vk nyolcas döntőjét szerezte az antalyai férfi kardversenyen Bíró Huba és Dallos Benedek. A hatodik, illetve hetedik helyen végeztek, gratulálunk!

A törökországi junior kard Világkupa-hétvége szombaton a férfiak egyéni versenyével folytatódott. A maximális, tizenkét magyar indult az eseményen, és közülük kettő nyilvánvalóan elégedetten fejezte be a napot a magyar válogatási ranglistába is beszámító Vk-n. Bíró Huba és Dallos Benedek ugyanis eddigi karrierje során először jutott be hasonló eseményen a legjobb nyolc közé. 

A két 18 esztendős, “középsős”, egyaránt vasasos junior magyar ágon jutott el a negyeddöntőig. Dallos Benedek a 32-ben és a nyolcaddöntőben is honfitársával került szembe, korábbi meccseit pedig egészen simán hozta. Előbb Tóth Patriknál, majd Péch Kornélnél bizonyult jobbnak, az éremért a későbbi második olasz Cantini győzte le. Bíró Huba a 16-ért a kadet Európa-bajnok Valda Oszkárt verte, majd a korábban két magyart is búcsúztató kazah Abzalnál bizonyult jobbnak. Huba a négyért a román Nituval szemben maradt alul. 

Két helyezettünk mellett a már említett Péch Kornél volt 16-ban, Vigh Benedek, Tóth Bertalan, Tóth Patrik és Vajda Oszkár 32-ben végzett – összességében mindez szép produktum a korosztálytól. 

Az antalyai junior Vk-hétvége a nők és a férfiak csapatversenyével zárul, hajrá, magyarok!

Dallos Benedek és Bíró Huba lépett egyet a korosztályos világversenyek felé.

Eredmények. Junior férfi kard egyéni Világkupa, Antalya, 157 induló. A csoportmérkőzéseken: Tóth Bertalan 6 győzelem/0 vereség, Vigh Benedek 6/0, Tóth Patrik 5/1, Dallos Benedek 5/1, Bíró Huba 5/1, Petrucz Mirkó 5/1, Vajda Oszkár 5/1, Hanzély Zsombor 4/1, Péch Kornél 4/2, Papp Zsadány 3/2, Bányay Endre 3/3, Sápi Vince 3/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 64 közé jutásért: Papp-Goszpodinov (bolgár) 15:11, Péch-Audenaert (belga) 15:6, Dallos-Alammari (kuvaiti) 15:2, Tóth P.-Dünger (német) 15:12, Petrucz-Gan (szingapúri) 15:8, Bíró-Gheorghe (román) 15:5, Vajda-Carlstedt (svéd) 15:11, Hanzély-Diaz Gamo (spanyol) 15:5, Sápi-Sapovalov (orosz) 15:9, Bányay-Denkiewicz (lengyel) 9:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Vigh-Swincsow (brit) 15:8, Tóth B.-Papp 15:10, Vajda-Pugliese (olasz) 15:11, Bíró-Li (hongkongi) 15:12, Dallos-Baris (török) 15:2, Petrucz-Aslan (török) 12:15, Tóth P.-Allen (brit) 15:10, Péch-Sovar (román) 15:11, Sápi-Abdazov (üzbég) 8:15, Hanzély-Abzal (kazah) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Péch-Tóth B. 15:8, Dallos-Tóth P. 15:10, Bíró-Vajda 15:7, Vigh-Abzal (kazah) 10:15.

Nyolcaddöntő: Dallos-Péch 15:4, Bíró-Abzal (kazah) 15:13.

Negyeddöntő: Dallos-Cantini (olasz) 11:15, Bíró-Nitu (román) 7:15.

Végeredmény: 1. Darii Lukasenko (ukrán), 2. Edoardo Cantini (olasz), 3. Radu Nitu (román) és Azizbek Dauletnazarov (üzbég), …6. Bíró Huba (edző: Riba Ferenc, válogatott edző: Neuhold Sándor), 7. Dallos Benedek (edző: Kósa Miklós, válogatott edző: Neuhold Sándor), …12. Péch Kornél, …17 Vigh Benedek, 18. Tóth Bertalan, …22. Tóth Patrik, …24. Vajda Oszkár, …36. Petrucz Mirkó, …38. Hanzély Zsombor, …50. Papp Zsadány, …62. Sápi Vince, …97. Bányay Endre.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Bronzérem és helyezés Vrsacból 

A vrsaci junior férfi párbajtőr egyéni Világkupán Pelle Domonkos bronzérmet nyert, míg Dunay Máté nyolcadik lett, gratulálunk!

Debreceni kardsikerek 

Két, debreceni színekben vívó kardozó, Battai Sugár és Iliász Nikolász nyerte a szombati Magyarkupa-fordulót, egyben hazai válogatót.

Itthon kardrandevú, Vrsacon junior derbi

Az eddigieknél csendesebb lesz a mostani vívóhétvége. Idehaza U23-as európai versenyt, egyben hazai válogatót rendeznek kardban, míg Vrsacban junior férfi párbajtőr Vk-n leszünk érdekeltek. 

Sok sikert, fiatalok!

A Magyar Vívó Szövetség elnökségi ülésén többek között kijelölték a február 23. és március 2. közötti, antalyai kadet és junior Európa-bajnokságon részt vevő magyar delegációt. 

Sao Paulo Kerekesszékes VK 2025 – Utazási Információk

Sao Paulo Kerekesszékes VK 2025 – Utazási Információk: Letöltés: DOKUMENTUM LETÖLTÉSE

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM