Spiesz Anna is junior Vk-bronzérmes

dec 16, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek, Uncategorized

A madridi junior férfi és női kard egyéni Világkupa-versenyen a magyarok közül Spiesz Anna szerepelt a legjobban, bronzéremmel zárt, egyetlen tussal kikapva a későbbi győztestől.

Az előző szezonban első éves juniorként világbajnoki bronzérmes Spiesz Anna töretlenül folytatja pályáját, bronzérmet nyert a nagyon erős mezőnyű madridi koroszályos Világkupán, úgy, hogy az elődöntőben egyetlen tussal kapott ki a későbbi győztes, francia Toritól. Ráadásul a legjobb négyig kétséget kizáró sikerekkel jutott el, megszorítani sem tudták Kósa Miklós vasasos tanítványát, gratulálunk! Tízből sem jöttek ki többek között francia, illetve amerikai ellenfelei a táblán, nagyszerűen teljesített a 18 éves tehetség. 

Az eredményhirdetés után néhány mondatot sikerült váltani Spiesz Annával honlapunknak: “Kicsit zavart, hogy a fiúk versenye miatt késve kezdtünk, a csoportkört még nem is éreztem igazán. Aztán viszont egyre jobban és jobban belejöttem, örülök ennek a bronzéremnek. Ugyanakkor a vesztes elődöntőből levonom a tanulságot, legközelebb le akarom győzni a francia riválisomat is.”

Kósa Miklós, Spiesz Anna és Gulácsi Ferenc.

Annát leszámítva nem remekeltek a többiek, pedig a csoportkör nagyszerűen sikerült. Kimagasló mérleggel jutott a csoportkörből valamennyi magyar, még a legjobb 64 közé is heten jutottak. Aztán a 32-be Spiesz mellett klubtársa, a kadet korú Csonka Dorottya került, ő ott búcsúzott.

A férfiaknál ismét kiderült, hogy az alma nem esik messze a fájától. A madridi Vk-t ugyanis a sydney-i olimpiai bajnok Mihai Covaliu fia, Vlad Covaliu nyerte. A mieink ezúttal nem játszottak főszerepet a nagyon erős versenyen. Legtovább a junior ranglistát ezzel vezető Bíró Huba, illetve az idei kadet Európa-bajnok Vajda Oszkár jutott, ők a nyolcaddöntőben búcsúztak. További két magyar került a 64 közé, a többiek korábban kiestek – nem íródott át a hazai ranglista…

Vasárnap a férfi és napi csapatverseny következik, hajrá, magyarok!

Eredmények. Junior férfi kard egyéni Világkupa, Madrid, 182 induló. A csoportmérkőzéseken: Tóth Bertalan 6 győzelem/0 vereség, Dallos Benedek 6/0, Petrucz Mirkó 6/0, Vigh Benedek 5/1, Vajda Oszkár 5/1, Papp Zsadány 4/2, Péch Kornél 4/2, Bányay Endre 3/3, Bíró Huba 3/3, Hanzély Zsombor 3/3, Sápi Vince 2/4 (továbbjutottak), Tóth Patrik 2/4 (kiesett).

A legjobb 64 közé jutásért: Bíró-Enache (román) 15:9, Sápi-Stigliano (olasz) 15:12, Vajda-Gheorghe (román) 15:7, Tóth-Ramon Lopez (spanyol) 15:10, Vigh-Gonzalez (spanyol) 13:15, Petrucz-Radu (román) 14:15, Hanzély-Ho (hongkongi) 9:15, Péch-Cicchetti (olasz) 13:15, Papp-Pugliese (olasz) 11:15, Dallos-Lazzaro (olasz) 14:15, Bányay-Cantini (olasz) 8:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Bíró-Chon (amerikai) 15:14, Vajda-Szato (japán) 15:12, Sápi-Linsky (amerikai) 9:15, Tóth-Alamr (szaúd-arábiai) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Bíró-Ji (amerikai) 15:11, Vajda-Alamr (szaúd-arábiai) 15:4.

Nyolcaddöntő: Vajda-Dan (szingapúri) 13:15, Bíró-Covaliu (román) 7:15.

Végeredmény: 1. Vlad Covaliu (román), 2. Kevin Sohn (amerikai), 3. Robert Wang (amerikai) és Darii Lukasenko (ukrán), …10. Vajda Oszkár, …15. Bíró Huba, …33. Tóth Bertalan, …64. Sápi Vince, …66. Dallos Benedek, 67. Petrucz Mirkó, 68. Vigh Benedek, …73. Péch Kornél, 74. Papp Zsadány, …99. Hanzély Zsombor, …102. Bányay Zsombor, …132. Szakmáry Janka, …136. Tóth Patrik. 

Junior női kard egyéni Világkupa, Madrid, 168 induló. A csoportmérkőzéseken: Csonka Dorottya 6 győzelem/0 vereség, Tóth Nadin 6/0, Spiesz Anna 5/1, Domonkos Emese 5/1, Pápai Zoé 5/1, Bende Barbara 5/1, Masa Csenge 5/1, Imre Dóra 4/2, Kovács Zsanett 4/2, Kónya Csenge 4/2, Bognár Liza 3/3, Brassai Dorottya 2/4 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 64 közé jutásért: Domonkos-Covaliu (román) 15:10, Masa-Stemper (német) 15:11, Tóth-Gomez (spanyol) 15:14, Kónya-Verde Alonso (spanyol) 15:10, Spiesz-Giraud (francia) 15:7, Bende-Kober (német) 15:6, Bugnár-Huszejnova (azeri) 4:15, Brassai-Shoman (amerikai) 10:15, Imre-Patrice (francia) 12:15, Kovács-Sit (hongkongi) 14:15, Pápai-Kozlowska (lengyel) 13:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Csonka-Simons (francia) 15:12, Spiesz-Hild (amerikai) 15:6, Tóth-Graudins (német) 13:15, Kónya-K. Andres (amerikai) 10:15, Bende-Huszejnova (azeri) 13:15, Domonkos-Jane (brit) 10:15, Masa-Gungor (török) 14:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Spiesz-K. Andres (amerikai) 15:2, Csonka-Hwang (Puerto Ricó-i) 12:15.

Nyolcaddöntő: Spiesz-Huszejnova (azeri) 15:9.

Negyeddöntő: Spiesz-Fusetti (olasz) 15:6.

Elődöntő: Spiesz-Tori (francia) 14:15.

Végeredmény: 1. Toscane Tori (francia), 2. Alexandra Lee (amerikai), 3. Spiesz Anna (edző: Kósa Miklós, válogatott edző: Gulácsi Ferenc) és Zuzanna Lenkiewicz (lengyel), …20. Csonka Dorottya, …36. Tóth Nadin, …40. Domonkos Emese és Masa Csenge, …43. Bende Barbara, …49. Kónya Csenge, …65. Pápai Zoé, …70. Kovács Zsanett, …78. Imre Dóra, …101. Bognár Liza, …116. Brassai Dorottya.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások