80 éves Batizi Sándor

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte Batizi Sándor, a magyar kardvívó válogatott, a Vasas, majd a Gödöllő nagyszerű kardmestere. Alábbiakban kívánunk Neki boldog születésnapot és jó egészséget!

Batizi Sándor rendkívüli és igen eredményes karriert tudhat maga mögött. Kárpátalján született, és Oroszországban, pardon, Szovjetunióban tanulta a vívást és a sportág oktatását. Amikor Magyarországra került, akkor a szovjet kardvívók éppen átvették tőlünk a kardhegemóniát, Nazlimov, Szigyak és Krovopuskov verte a világot. Így aztán ennek megfelelően vegyes érzésekkel fogadtak sportgáunkban egy olyan Mestert, aki nem a magyar iskola alapjain nevelkedett, hanem éppen a Nagy Ellenféltől, a Nagy Testvértől érkezett. Akit, ugye, olyan nagyon nem szerettünk, sem ennek, sem annak az okán…

 

Batizi Sanyi bácsi a Vasasban kezdte tanítani nem csak a nagyokat, a kicsiket is. Azokat a kicsiket, akik mára persze már elmúltak ötven évesek, de akkoriban sorra elkezdték nyerni a különböző korosztályos bajnokságokat. Valóban látványosan mást vívtak, mást tanultak, mint a többiek, és látványosan jobbak is voltak az eredményeik… Ezért aztán sokan még ferdébb szemmel tekintettek a Mesterre, ahogy ez mifelénk lenni szokott. Ő azonban éppen az oroszokban általunk is elismert keménységgel, rezzenéstelen arccal fogadott mindent, és megjegyzés nélkül dolgozott tovább. 
 
Nem nagy hanggal, viszont sok-sok munkával és emberséggel. És ahogy kezdte őt megismerni a magyar vívótársadalom, úgy kezdett Vele kapcsán minden átalakulni. Előbb mindenki elfogadta, aztán mindenki elismerte, végül szinte mindenki megkedvelte Batizi Sándort! Legkimagaslóbb eredményeit talán Bujdosó Imrével érte el. Bujdi junior világbajnoki címét követően lett a tanítványa, és kapott Sanyi bácsitól következetességet, állhatatosságot, pontosságot, megbízhatóságot, no meg rendkívül alapos és tudatos szakmai munkát. Éppen ez kellett neki ahhoz, hogy hatalmas tehetségből világklasszis vívó legyen. Csapatban olimpiai és világbajnok, egyéniben pedig világbajnoki ezüstérmes, aki éveken keresztül a világranglista legjobbjai közé tartozott. 
 
A Mester neve sokáig a Vasassal forrt össze idehaza, az elmúlt húsz esztendő pedig Gödöllőhöz köti. Természetesen Neki is köszönhető, hogy az az egyesület, amit leginkább a Gémesi famíliával kötött össze mindenki, ma már korántsem családi vállakozás, hanem komoly utánpótlásbázis, melyről válogatott kardvívók kerülnek ki folyamatosan. 

Sanyi bácsi nyolcvan esztendősen is ott van minden jelentősebb kardvívó eseményen, így a kegutóbbi Gerevich-Kovács-Kárpáti Grand Prix-n találkozhattunk Vele. A Magyar Vívó Szövetség ez úton is kíván neki jó egészséget, és természetesen nagyon boldog születésnapot! 

2014. március 31.

hírek

Amerikai fölény, két magyar bronz

Az 1300 indulós, budapesti kadet kard és párbajtőr európai körverseny első napján négy amerikai aranyérem született. Női kardban Felföldi Szonja, és a magyar női párbajtőrcsapat harmadik lett, gratulálunk!

Veteránok vébéje következik

Dubajban rendezik péntektől, hat napon keresztül a veterán világbajnokságot. A nyitányon túl is vagyunk, hajrá, magyarok!

Legek kadet versenye Budapesten

Egy helyszínen (a BOK Csarnokban), két nap alatt, nyolc kadet európai körversenyt rendezünk szombaton és vasárnap. Mindezt kardban és párbajtőrben, rekordmezőnnyel.

Kijelölték a válogatott edzőket

A szakmai testület javaslata alapján a szövetség elnöksége kijelölte a következő két plusz két évre a fegyvernemek válogatott edzőit a felnőttől a kadet korosztályig.

Ludovikás aranyak a Ludovikában

A férfiaknál Bagdány Albert, a nőknél Polonyi Petra nyerte a junior tőrözők vasárnap Mk-fordulóját, válogatóját. Sok minden történt a pástokon, és azokon kívül egyaránt…

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.